7 dolog, amit vizeletünk elárul rólunk

Megnézi, mit fog lehúzni a vécén, még mielőtt kimenne az ajtón? Ha nem, ideje elkezdeni.

A vizelete színe, szaga és jellege sok mindent elárulhat arról, hogy mi történik a testünkben. Az alábbiakban hét intő jelről olvashatunk, amelyekre érdemes odafigyelni.

Édeskés illat. Nem, ennek semmi köze nincs az édességfogyasztási szokásainkhoz, ellenben a cukorbetegség diagnosztizálásában kifejezetten fontos jel lehet. Aki cukorbeteg, az már tudja, hogy mit jelent az édeskés illat - azt jelzi, hogy vércukorszintje nincs kontroll alatt, azaz magasabb lehet a kelleténél.

Vizeletminta A leggyakrabban a háziorvos rendeli el a rutin vizeletvizsgálatot, melyre különféle előírások szerint vizeletet kell vinnünk. Hogy hogyan is kell erre készülnünk, illetve hogy mit árulnak el a leletek, az is kiderül cikkünkből! A részletekért kattintson! Nem tiszta vizelet. Ez bizony húgycsőfertőzés lehet, a vizelet textúrája pedig az onnan származó baktériumok miatt lehet "felhős": ugyanis vizeletünkön keresztül távoznak mind a baktériumok, mind pedig az azokkal küzdő leukociták. Ha jól érezzük magunkat és nincsen semmilyen jel, ami arra utalna, hogy húgycsőfertőzésünk lenne, legyünk résen, azt is jelezheti, hogy valamilyen fertőzés telepedett meg bennünk.

Rózsaszínes, vöröses szín. Bár az ilyen színű táplálékok, mint például a cékla vagy a földi szeder is képes megfesteni a vizeletet, láthatjuk ezt a színt azért is, mert véreset vizelünk: ez nagyon nem jó jel. Ez lehet húgycsőfertőzés, vesekő vagy ritkább esetekben hólyag- vagy veserák tünete is.

Rossz szagú vizelet. A vizeletnek alapjáraton nincs jó szaga, de ha kifejezetten büdös, akkor a hólyagunk jelez nekünk, hogy éppen egy fertőzéssel küzd. A kettes ponthoz hasonlóan lehet, hogy szervezetünk csak így tud jelezni, úgyhogy ha már ilyet érzünk, azonnal reagáljunk erre!

A vizelet színe sok mindent elárul.
A vizelet színe sok mindent elárul. Fotó: Getty Images

Égő érzés. Ha vizelés közben csíp vagy fáj, akkor azt okozhatja egy húgycsőfertőzés vagy egy chlamydiához vagy gonorrheához hasonló nemi betegség. Folyamatos vizelési inger. Klasszikus húgycsőfertőzési tünet: hólyagunk és húgycsövünk "szigetelése" begyulladt és erősen irritálható: ilyenkor folyamatosan azt érezzük, hogy ki kell mennünk a mosdóba. Lehet ez még egy interstitial cystitis (szövetek közti hólyaggyulladás) tünete is, ami fájdalomhoz és a hólyag krónikus állapotához vezethet.

Többet vizelünk, mint szoktunk. Lehet, hogy terhesek vagyunk . Ez ugyanis egy hormonális változások okozta korai jelzés: felgyorsul a vesékből érkező véráram. Ha biztosak vagyunk abban, hogy nem vagyunk terhesek és nem is alkohol- vagy koffeinfogyasztásunk miatt megyünk sűrűbben mosdóba, akkor beszéljünk orvosunkkal: ez ugyanis cukorbetegségre vagy akár rákra is utalhat.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

mellékhatások
Súlyosan károsíthatják a vesét ezek a gyógyszerek: mutatjuk, mit tanácsol a nefrológus
A csillagjegyed elárulja, milyen háziállat illik hozzád a legjobban
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
szilva
Nem mindenkinek ajánlott a magyarok egyik kedvenc gyümölcse – Ilyen panaszokat okozhat
Újra erősödik a koronavírus, hamarosan megugorhat a fertőzöttek száma – Mutatjuk, melyik régióban terjedhet a leginkább
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +23 °C
Minimum: +5 °C

A kevés gomolyfelhő és az észak, északnyugat felől érkező, helyenként meg is vastagodó fátyolfelhőzet mellett legalább többórás napsütésre van kilátás csapadék nélkül. A délies szél főként az Alpokalján megélénkülhet, máshol általában gyenge vagy mérsékelt marad a légmozgás.A csúcsérték 22 és 25 fok között alakul. Késő estére többnyire 8 és 14 fok közé hűl le a levegő. Vasárnap nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Az intim lemosó jobb, mint a tiszta víz. Igaz vagy hamis? – Teszteld higiéniai tudásod! Az intim higiénia kapcsán rengeteg tanácsot hallani, sokszor egymásnak teljesen ellentmondókat is. De vajon mi tesz jót odalent, és mi az, amit jobb lenne elkerülni?
kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.