"Érzik, azért jönnek ide, mert baj van"

Kiss Gréta

"A gyerekek gyógyítják magukat, csak arra van szükség, hogy valaki elhiggye, hogy ez sikerülni fog" - vallja Oláh Csilla gyermek klinikai szakpszichológus, aki üdítő nyitottsággal, ugyanakkor fiatal korát meghazudtoló bölcsességgel, hozzáértéssel kezeli a hozzá kerülő kis pácienseket. A szakmájáról beszélgettünk vele, illetve - a többi között - arról, mit tehetne másképp a legtöbb mai szülő a gyermeke érdekében.

Vakítóan kék szeme, szőke, végtelenül göndörödő haja és színes, egyedi ruhái miatt Oláh Csillát első találkozásunkkor egy vagány női mesealaknak láttam. Amikor pedig megszólalt, és karakteresen mély hangján "mesélni" kezdett, rögtön tudtam, annak ellenére, hogy nincs a háta mögött évtizedes tapasztalat, nagyon jól bánik a hozzá kerülő gyerekekkel. 2014-ben diplomázott okleveles egészségpszichológusként Debrecenben, majd a szakvizsgát követően lett gyermek klinikai szakpszichológus. Majd 3 évig Hajdúnánáson dolgozott a pedagógiai szakszolgálatnál, később a fővárosba költözött, és egy évig lakásotthonban nevelt gyerekekkel foglalkozott. Két éve tagja egy szakértői bizottságnak, emellett magánpraxisban is terapizál. 

Oláh Csilla, gyermek klinikai szakpszichológus
"A serdülők már érzik, azért jönnek ide, mert baj van." Fotó: Fülöp Máté

HáziPatika.com: Milyen problémákkal keresnek fel a leggyakrabban?

Oláh Csilla: Számtalan okból fordulhatnak hozzám, a leggyakoribb talán a fegyelmezési probléma, például, hogy a válás miatt nehezebben kezelhető a gyermek. De sok olyan kisgyerekkel is találkozom, aki a klasszikus bepisilés-bekakilás, körömrágás miatt köt ki nálam. 

HáziPatika.com: Hány éves kortól fogadod a gyermekeket?

O. Cs.: Nullától 18 éves korig, jóllehet a legtöbb esetben általános iskolások jönnek hozzám. Egyébként előfordul, hogy terhes anyukákkal is foglalkozom a még meg nem született gyermekükkel kapcsolatban. Persze utóbbi eset nem gyermekterápia, inkább preventív jelleggel működik a foglalkozás, hiszen ilyenkor a szülőkkel arról beszélgetünk, hogy az általuk, a saját családjukból hozott minta milyen hatással lehet a megszületendő gyermekükre. Sőt, a terápiában kisbabák is megjelenhetnek például táplálási nehézség, sírósság, hasfájósság miatt, és bár ezekre a tünetekre nem mondhatjuk, hogy pszichoszomatikusak - egy csecsemőnek ugyanis még nem ennyire árnyalt a pszichéje -, abszolút elképzelhető, hogy családi gondok miatt jelentkeznek. 

HáziPatika.com: Hogyan épül fel nálad a gyermekterápiás munkafolyamat?

O. Cs.: Az első találkozás egy szülőkonzultáció, ilyenkor mindkét szülőt meghívom, hogy meséljék el részletesen, mi a probléma a gyermekkel, mióta tapasztalják, hogy baj van, hogyan próbáltak megoldást találni a helyzetre, és szerintük miért nem sikerült. A következő 3-4 alkalommal viszont már a gyermekkel találkozom, megismerkedünk, teszteket csinálunk, játszunk, beszélgetünk. Ezután ismét a szülők jönnek el, és átbeszéljük, mit mutatnak a tesztek, mik azok a pontok, ahol beavatkozásra van szükség. Csak ekkor köteleződünk el egy hosszabb terápiára, amit általában 5 vagy 10 alkalmanként megújítunk, ha indokolt. Természetesen ez idő alatt is végig egyeztetek a szülőkkel, ők hogyan látják a változásokat, és szerintünk vagy szerintem mire van még szükség.

HáziPatika.com: Mit tapasztalsz, mennyire aktívak a szülők a terápiás folyamatban?

O. Cs.: Ilyen téren abszolút nincs rossz tapasztalatom. Azok az édesanyák és édesapák, akik hozzám fordulnak, nagyrészt már eldöntötték magukban, hogy szükség van szakember támogatására - nyilván ezért keresnek fel -, és ebből kifolyólag akarják is a változást. Olyan természetesen előfordulhat, hogy amikor terápia közben kiderül, a gyermek állapotára komoly hatással vannak bizonyos családi problémák - amiknek a súlyát egyébként a szülő nem mérte fel -, az apukák-anyukák ellenállnak, és megakad a folyamat. De ezeken akár tovább is lehet lendülni.

HáziPatika.com: A gyermekek tisztában vannak vele, hogy terápiára érkeznek hozzád?

O. Cs.: Természetesen. Ahogy Szabó Magda író is mondta, akkor lehet jól gyereket nevelni, ha az ember megtiszteli azzal, hogy komolyan veszi. Én már a szülőkonzultáción meg szoktam kérdezni a szülőket, a gyermek tudja-e, hogy jönni fog hozzám, vagy egyáltalán mit tud arról, hogy mi történik majd nálam. Nagyon sokan egyébként eleve abban is tanácsot kérnek, hogy ezt az egészet hogyan mondják el a gyermeknek. A gyermekkel való első találkozás mindig egy spontán alkalom, nem veszek elő teszteket, nem adok feladatot, hanem megnézem, mit kezd a helyzettel. Megkérdezem, tudja-e, hol van, miért jött, érti-e, mi az, hogy pszichológus. Ezeket azért kell átbeszélni már a legelején, hogy ne érezze azt a gyermek, hogy ki van szolgáltatva. Mindenkit bátorítok, hogy kérdezzen nyugodtan, mondja el, mi az, ami szükséges számára ahhoz, hogy biztonságban érezze magát nálam.

HáziPatika.com: Voltak olyan gyermekek, akik hárították a terápiát, és éppen ezért nehezen boldogultál velük?

O. Cs.: Nem emlékszem olyanra, aki nagyon ellenállt volna. Szerintem ezért hálás dolog gyerekekkel foglalkozni, mert ők tényleg meg akarják mutatni magukat, és fontos számukra, hogy pozitív visszajelzést kapjanak. Mindent meg is teszek azért, hogy érezzék, tőlem nem kell óvakodni. Próbálom az ő tempójukat felvenni, aki csendesebb, azt nem nyaggatom folyton, aki viszont nagyon beszédes, annak próbálok változatos témákkal készülni. Serdülőkkel persze nehezebb, másabb, a 15-16 évesek már pontosan tudják, hogy ez miről szól, és érzik, hogy azért jönnek ide, mert baj van. De akkor is átbeszéljük, nem ő a hibás, azért vagyunk itt, hogy megvitassuk a helyzetet, mert így érthetjük meg a legjobban, hogy érzi magát, milyen gondolatok járnak a fejében. 

Oláh Csilla, gyermek klinikai szakpszichológus
"A gyerekek tényleg meg akarják mutatni magukat." Fotó: Fülöp Máté

HáziPatika.com: Sok gyermek hiszi azt, hogy ő a hibás?

O. Cs.: Szerintem sokkal többen érzik azt, mint ahányan bevallják nekem. Nagyon gyakori például, hogy válás közeli, vagy a váláson már túl lévő családok gyerekei jönnek hozzám, és addig, amíg véletlenül sem érintjük a válás témáját, minden rendben, viszont amikor előjön, akkor rengeteg indulat és bűntudat tör elő belőlük.

HáziPatika.com: Mi a legnagyobb különbség a felnőtt- és a gyermekterápia között - természetesen azon kívül, hogy a terapeuta felnőttet vagy gyermeket kezel? Tud-e a gyermek például téged - ahogy esetleg egy felnőtt tenné - manipulálni, szokott-e titkolózni?

O. Cs.: Hogyne. Nyilván, ami felnőttkorunkban működik, az azért működik, mert gyerekkorunkban begyakoroltuk. A gyerekek ugyanúgy tudnak játszmázni, de ők őszintébbek, nem abból nyernek megerősítést, hogy engem legyőztek, hanem abból, hogy igenis tudunk kapcsolódni egymáshoz, és én tényleg megerősítem őt.

A fő különbség egyébként az lehet a felnőtt- és a gyerekterápia, vagy legalábbis -foglalkozás között, hogy a gyerekeknek még nem annyira gazdag a szókincsük,  kevésbé értik meg, amit mondok, és ők sem tudják úgy kifejezni magukat. Náluk tehát főleg különféle szimbólumokkal dolgozom, a játékokra, a közös alkotásra épülnek az alkalmak, és ezek a technikák egyébként nagyon működnek. Sokszor azt érzem, hogy szavakkal nem találom a hozzájuk vezető utat, aztán amikor elkezdünk játszani, valami olyan fordulat jön, aminek megértése, kibontása mindkettőnket teljesen beránt.

HáziPatika.com: Hogyan néz ki nálad egy átlagos foglalkozás?

O. Cs.: Ez nagyon sok mindentől függ: a korosztálytól, a nemtől, attól, hogy a terápia elején vagy végén vagyunk, vagy éppenséggel az, hogy ki kísérte el a gyermeket. De vegyünk példának egy 12-13 éves fiú esetét. Nem egy szószátyár, mivel azonban meg kell nyernem valahogy, elkezdek beszélgetni vele. Megkérdezem tőle, mi újság, ő pedig azt mondja, semmi. És ugyanígy hárítana a további kérdéseimre is. 

HáziPatika.com: Ilyenkor mit lehet tenni?

O. Cs.: Valahogy el kell érnem, hogy kapcsolódjunk egymáshoz. Nagyon szeretem a kreatív dolgokat, és igyekszem különböző játékokat kitalálni. Van, hogy saját magunk készítünk társasjátékot, vagy egy már meglévő társasjátékot játszunk máshogy, mint ahogy a dobozon lévő leírás igényli. Vagy eszembe jut egy kérdés, például az, hogy te milyen szuperhős lennél, mi lenne a szuperképességed, és ez elindíthat egy beszélgetést. Lehet, hogy az alkalom csak arról szól, hogy kimondhatott valami fontosat, és az óra többi része pusztán játék volt, de talán pont ez segít. Az, hogy itt van velem, és megtanulja, hogy a terápia miről is szól.

HáziPatika.com: Ha egy gyermek problémás családból származik, és nincs esélye rá, hogy rövid időn belül kiszakadjon onnan, akkor is eredményes lehet a terápia?

O. Cs.: Nagyon gyakran hallom azt, hogy 16 éves lányok már arra vágynak, hogy elköltözzenek otthonról, és panaszkodnak, hogy még két évig a családjukkal kell élniük. Az ő szemszögükből nézve teljesen érhető, hogy gyerekesnek tartják a szabályokat, és megvan a maguk elképzelése a világról. Azt gondolom, azzal tudok a legtöbbet segíteni nekik, ha biztosítom őket arról, hogy el tudom képzelni, mit éreznek. Teret engedek annak, hogy a gyerek elmondja, mit gondol egy adott dologról, és próbálok azon dolgozni, hogy bízzon bennem annyira, hogy elhiggye nekem, bár sokan másképp látják azt, amit ő átél, megtapasztal - lehet, hogy én is -, de ez nem az ő hibája, az ő szégyene, az ő bűntudata. Az a cél, hogy a türelmet gyakoroljuk saját magunk és a környezetünk felé. A szülőknek tudniuk kell, hogy teret kell hagyniuk a gyereknek, bírják ki a vele való életet, hiszen az ő gyerekükről van szó. A viták, konfliktusok teljesen természetesek, az a probléma, ha ezek vérre menőek.

HáziPatika.com: Ez a módszer kisgyermekeknél is működik?

O. Cs.: Minél kisebb a gyerek, annál inkább a szülőre van szükség. Nemrég olvastam egy cikkben, hogy a szülő a gyermek kihelyezett agya. Ezzel nagyon egyetértek. Azt, amit a gyermek nem tud - például nem tudja magát megnyugtatni -, a szülőnek kell pótolni, amíg a gyermek nem lesz erre készen. Minél kisebb egy gyermek, annál inkább a szülőtől függ ilyen szempontból is. Ilyenkor a szülőkkel mindig át szoktuk beszélni, hogy ne ijedjenek meg a gyermek szorongásaitól, mert ezeket nem kell magukra venni, de a gyermek közelében kell maradniuk, megérteni, csillapítani a félelmeit. Ha a szülő elég erős, akkor falat húz a saját és a gyermeke problémái közé, és anélkül tud közelebb kerülni a gyermekéhez, hogy bevonódna.

Oláh Csilla, gyermek klinikai szakpszichológus
"Az a cél, hogy a türelmet gyakoroljuk saját magunk és a környezetünk felé." Fotó: Fülöp Máté

HáziPatika.com: Lelkileg megterhelő a munkád. Előfordult már, hogy azt mondtad, nem akarod, nem bírod tovább csinálni?

O. Cs.: Ilyen egyelőre még nem történt, de olyan esetem volt már, ami óriási csalódást okozott. Akkor úgy éreztem, hogy én is nagyon nagy veszélyben vagyok...

HáziPatika.com: Mit jelent azt, hogy veszélyben érezted magad?

O. Cs.: A tapasztalatlanságom miatt egy családon belüli játszmának az eszköze lettem, az egyik család engem próbált felhasználni a másikkal szemben. Félelmetes élmény volt, hogy ilyen szinten bekerültem a viszályukba, ugyanakkor fájt is, hogy így alakultak a dolgok. De egyébként úgy vagyok a munkám közben érzett "fájdalmakkal", hogy próbálom közelebb engedni magamhoz őket. Igyekszem nem eltelítődni velük, de akkor tudom érezni és érteni a dolgokat, ha tényleg meg is érintenek.

A gyermekekkel való kapcsolatom is azért fejlődik folyamatosan, mert egyre inkább el merem mondani nekik, hogyan hatottak rám, vagy, hogy mennyit gondolkodtam azon, amit mondtak nekem. Elmesélem nekik például, hogy amikor játszottunk, ők pedig, teszem azt, "lekaszaboltak" engem, és holtan kellett feküdnöm, akkor az milyen rossz érzés volt. Úgy érzem, ez a fajta nyíltság remekül működik, ez az együttműködésünk alapja. A gyermek ebből érezheti, hogy komolyan veszem, és nemcsak ő kockáztat ebben az egészben, hanem én is - már ha ezt kockáztatásnak nevezzük. Ha tőle azt várom, hogy őszintén belerakja a gondolatait, érzéseit a kapcsolatba, akkor nekem is meg kell tennem.

Jónak vagy rossznak születnek-e a gyerekeink?

A pszichológia egyik legvitatottabb kérdései közé tartozik, hogy a jóakarat természetes vagy tanult dolog-e. Egy érdekes kísérlet végre választ adhat a kérdésre - részletek itt!

HáziPatika.com: Nehéz letenni a munkát a nap végén?

O. Cs.: Egyik nap sem egyforma, van, hogy kilépek az ajtón, és el tudok engedni mindent, de előfordul, hogy még este is foglalkozok azzal, ami napközben történt. Sokszor ugyanis csak később értek meg valamit, amit a terápián csináltunk. A katarzisokat keresem, azokat a pillanatokat, amikor tényleg kiderül valami. 

HáziPatika.com: Fel tudsz idézni ilyen pillanatot?

O. Cs.: Dolgoztam egy ideig egy lakásotthonban, a 17. kerületben, ott játszottunk egy akkor elsős kisfiúval. Egy családjából kiemelt kisfiú volt, nagyon mozgékony, szabályszegő, temperamentumos. Az egyik játék során aztán nagyon felhúztam valamivel, és megharagudott. Szórta rám a szitkokat, nem fogta vissza magát. Nem jutott más eszembe, mint az, hogy mindent, amit mond, felírok egy-egy cetlire, és magamra ragasztom. Amikor azt kiabálta, hogy szemétláda vagyok, egyszerűen csak kiírtam magamra: "szemétláda vagyok".

Gyűltek a papírok, és láttam, hogy egyre nehezebb neki ez az egész, és kezdi szégyellni magát, de nem tudta feladni, mert akkor be kellett volna ismernie, hogy valamit rosszul csinált. A végén még jobban megharagudott rám, amiért ilyeneket tűzök ki magamra, és azt vágta a fejemhez, hogy nem is figyelek rá. Aztán odajött, letépkedte rólam a papírokat, kiviharzott a szobából, majd úgy jött vissza, hogy magára ragasztotta a cetliket. Mert azokat a szitkokat, amiket kiszórt rám, tulajdonképpen magára értette. Semmit sem csináltam, pusztán hagytam, hogy szidalmazzon, aztán ő tette a dolgát. A gyerekek gyógyítják magukat, csak arra van szükség, hogy valaki elhiggye, hogy ez sikerülni fog.

HáziPatika.com: Befolyásolja-e a terápiát, hogy az adott probléma milyen régóta áll fent? Meddig lehet egyáltalán várni a szülőknek azzal, hogy szakemberhez forduljanak? 

O. Cs.: Azt szoktam mondani, ha egy probléma már 5-6 hónapja fennáll, akkor érdemes szakemberhez fordulni. A kimaradt időt egyébként, legyen szó akár évekről is, minden esetben figyelembe kell venni, mert az is a folyamat része. Ugyanúgy, ahogy a családi energia, amire nagyban támaszkodunk a kezelés alatt. Hiszek abban, hogy a család képes helyreállítani magát, de ehhez az kell, hogy tudjanak a problémáról, és arról, hogy a megoldás is náluk van. Ha a család alapvetően jól működik, van kommunikáció, odafigyelés, megértés, akkor bekövetkezhet természetes, spontán változás. Ha viszont ezek hiányoznak, magától nem fog megoldódni a helyzet. 


HáziPatika.com: Szerinted mit ront el a legtöbb szülő a gyermekével kapcsolatban, és min tudna a legkönnyebben változtatni?

Oláh Csilla: A legnagyobb hiba, hogy a legtöbb család nem tud egymással együtt lenni. Fogalmuk sincs róla, hogyan töltsék ki az üresjáratokat, hogyan menedzseljék a feszültséget úgy, hogy a magját megtartsák magukban, de azért ki is tudják fejezni, mi esett rosszul nekik. A kommunikáció leszűkült, nincsenek, vagy nagyon ritkák az igazán tartalmas, érzelmi beszélgetések. Elmegy az idő a funkcionális beszélgetésekkel, a veszekedésekkel, és bár nem minden családban lesz ebből probléma, a legtöbb esetben eltolódnak a hangsúlyok. Az együttélés feladattá vált, egy leszervezendő dologgá, és sok ember fél attól, mi lesz, ha az irányítás kicsúszik a kezéből. Mindent be akarunk sűríteni az életünkbe, és ezt annak az árán tesszük meg, hogy a személyes kapcsolataink elsikkadnak.

HáziPatika.com: Mennyire számít, hogy megkedvelnek-e téged a gyerekek? 

O. Cs.: Szerintem nagyon fontos. Azzal, akit nem kedvelsz, nem tudsz mit kezdeni, nem érdekel, vagy ami még rosszabb, pont az ellenkezőjét csinálod annak, amit mond. Én azon dolgozom, hogy szimpatikus legyek nekik, illetve, ha nem találnak annak, akkor firtatom, hogy miért nem, mi zavarja őket, csináljuk úgy, hogy nekik jó legyen. Bár a kettőnk közötti kapcsolat csak arra a szobára korlátozódik, ahol találkozunk, mégis lényeges, hogyan töltjük el a közös időnket. Feldmár András (Kanadában élő pszichoterapeuta - a szerk.) is azt mondta, hogy - persze nem szó szerinti az idézet - nagyon fontos, hogy ő ott bent (a szobában, ahol a terápia zajlik - a szerk.) jól érezze magát. Mert ha mindenki jól érzi magát, akkor tud a terápia építő lenni, és akkor tud mintát nyújtani a pszichológus a páciensnek, hogy látod, így kell jól érezned magad másokkal.

HáziPatika.com: Miért szereted a munkád?

Oláh Csilla: A gyerekekkel eltöltött idő miatt, amely szórakoztató és tanulságos egyszerre. A minap például egy lány megkérdezte tőlem, hogy sokat változott-e, amióta ide jár. Eléggé félszeg, és az, hogy ennek ellenére is fel mert tenni egy ilyen személyes kérdést - ami ráadásul a kettőnk kapcsolatára vonatkozott -, borzasztóan nagy dolog. Apróságok, de nagyon szép dolgok.

Értékelje a cikket!

További cikkek
Szóljon hozzá Ön is és olvassa el mások hozzászólásait

Humánmeteorológia

Humanmeterológia szolgaltatója

Fronthatás:
Nincs front

Maximum:
+19, +24 °C
Minimum:
+9, +14 °C

Hazánkban csütörtökön délelőtt a ködfoltok fokozatosan megszűnnek, sok napsütésre számíthatunk.

Egészséget befolyásoló hatások:
gyenge

Részletes adatok és előrejelzés

Tekintse meg az időjárási frontokat!Térképezze fel a pollen adatokat!

Kövesse a Házipatikát:

GyógyszerekGyógyszerkereső
GyógyszerHatóanyag