Ez a két allergén kínozza most a legtöbb embert

Már szinte az egész országban szórják pollenjeiket a platán- és nyírfák. A pollenszezon tehát már hivatalosan is rálépett a gázra, így az érzékenyeknek érdemes beszerezniük a szükséges gyógyszereket, orrspray-ket.

Már most szinte minden járdaszegély mentén látható a platánfák barnás, szúrós lehullott virága, amely pollenszezon első allergénjei közé tartozik. Azonban már egy, a platánnál sokkal erősebb allergén, a nyírfa is virágzik, és pollenje már szinte az egész országban jelen van a levegőben, többnyire közepesen magas vagy extrém magas koncentrációban – hangzott el az RTL Híradó riportjában.

allergiás nő a szemét dörzsöli
A könnyezés és a szemviszketés is gyakori allergiás tünet. Fotó: Getty Images

Vigyázat, keresztallergia!

Fontos tudni azt is, hogy a nyírfaallergiások körében könnyen kialakulhat úgynevezett keresztallergia is. Ez azt jelenti, hogy ha az érintettek például diót, mogyorót vagy almát esznek, akkor úgynevezett orális allergia szindróma alakulhat ki náluk. „Ez azt jelenti, hogy (az allergiás személy) nemcsak tüsszög és folyik az orra, hanem egy égő, bizsergő érzést érezhet a szája körül vagy a szájában” – magyarázta dr. Novák Zoltán, a Magyar Allergológiai és Klinikai Immunológiai Társaság elnöke.

Mérsékelhetők a panaszok

A szakember ugyanakkor arra is felhívta a figyelmet, hogy néhány praktika bevetésével hatékonyan csökkenthetjük a kellemetlenségeket. Sokat segíthet például ilyenkor az orrüregek átmosása, de a tengervizes orrspray-k használata is jól enyhítheti a szénanáthás tüneteket. Komolyabb tünetekkel azonban mindenképpen forduljunk allergológushoz!

Az allergiások száma egyébként évről évre folyamatosan növekszik. Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) ráadásul arra számít, hogy 2050-re már minden második ember ezzel a problémával fog küzdeni. Novák doktorúr szerint a klímaváltozás is jelentősen megemeli az allergiások számát, ugyanis akár 60-80 nappal is hosszabbá válhat az irritáló növények pollenszórási szezonja.

Ezek a leggyakoribb téveszmék az ételallergiákról
Az ételallergiákról és a rá adott reakciókról mindenki hallott, azonban azokban, akik nem személyesen érintettek, gyakran rossz tudás rögzül. Sokan keverik például az intoleranciával, vagy nem tulajdonítanak neki nagy jelentőséget. Mutatjuk a leggyakoribb tévhiteket.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
Azonnali hatállyal kivonták a forgalomból ezt a gyógyszert – a betegektől is visszakérik
pajzsmirigy-alulműködés
Korai tünetek, hogy kevés hormont termel a pajzsmirigy – Erre figyelj nőként
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +29 °C
Minimum: +12 °C

Felhőtlen lesz az ég, csapadék kizárt. Az északkeleti, keleti szelet a Dunától keletre még az éjféli órákig élénk, északkeleten olykor erős lökések kísérhetik, majd a legtöbb helyen mérséklődik a légmozgás. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában 10 és 18 fok között várható, de a hidegre hajlamos helyeken ennél több fokkal alacsonyabb, míg a nagyobb városokban, vízpartok közelében, magasabban fekvő helyeken kissé magasabb értékeket is mérhetünk. Csütörtökre nem várható fronthatás, fellélegezhetnek a frontérzékenyek.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.