Életmód
Alrovatok
Gyomirtó okozhatta a rákját, 29 milliárd forint jár neki
Első fokon a felperes javára döntött a bíróság abban az ügyben, amelyben egy pennsylvaniai férfi perelte a Bayer multinacionális vegyipari és gyógyszeripari vállalatot. Érvelése szerint a cég által gyártott egyik gyomirtó használata nyomán alakult ki nála rákos megbetegedés.
Túlsúly elleni kampány és fiatalkori mentális zavarok - bemutatták a Richter Anna Díjas pályázatokat
Az elmúlt hat évben a Richter Gedeon Nyrt. által alapított Richter Anna Díj 32 hiánypótló ötlet megvalósulását tette lehetővé, összesen 128 millió forint támogatással. Az egészségügyi, oktatási és gyógyszerészeti dolgozók mellett a diákok is fontos szerepet kaptak az idei eseményen, hiszen a közönségszavazatok segítségével két projekt is az ő közreműködésükkel valósult meg.
A sorsukra hagyott babák tudják, hogy hiába sírnak
A Belügyminisztérium adatai szerint jelenleg 300 csecsemő vár kórházakban szerte az országban arra, hogy valaki hazavigye őket. Ebben az életkorban minden nap számít, életre szóló sérüléseket szenvednek azoktól a korai élményektől, amikor megtapasztalják: ők a világnak nem fontosak – hívja fel a figyelmet a Nevetnikék Alapítvány.
Gesztenyével és sárgabarackkal készül Budapest desszertje
A Cocó7 Csokoládé Bolt és Látványműhely gesztenyés-sárgabarackos csokoládés süteményét választottak idén Budapest desszertjének. A süteményt először az október 11-én, pénteken kezdődő Édes Napok Budapest fesztiválon kóstolhatják meg az érdeklődők.
Az ország döntő részén borult, párás, helyenként tartósan ködös idő várható (zúzmarával), délnyugaton ugyanakkor kevesebb lehet a felhő, ott több órára kisüthet a nap. A ködös, rétegfelhős tájakon ónos szitálás, szitálás, északkeleten hószállingózás előfordulhat. Késő délutántól északkeleten - főként a határhoz közel eső tájakon - kisebb havazás, ónos eső is kialakulhat. Többnyire gyenge vagy mérsékelt marad a légmozgás, de délnyugaton a délies szél olykor megélénkül.A legmagasabb nappali hőmérséklet általában -5 és +2 fok között alakul, de a délnyugati országrészben ennél jóval enyhébb időre számíthatunk, a délnyugati határvidéken 10 fok körüli csúcsértékek is előfordulhatnak.Késő este -7, +2 fok valószínű. Az orvosmeteorológiai helyzet most kedvezően alakul, nem várható számottevő fronthatás.