Életmód
Alrovatok
A bélsejtek jelenthetnek megoldást a diabétesz kezelésében
A Columbia Egyetem munkatársai kísérleteik során felfedezték: a bélsejteket rá lehet venni arra, hogy inzulint állítsanak elő. Ez alapvetően befolyásolhatja az 1-es típusú cukorbetegség kezelését. A megoldást eddig az őssejtátültetésben látták.
Halolajjal küzdhetünk a szorongás ellen
A nagyobb mennyiségű halolaj fogyasztásának hatását vizsgáló kutatásból az derült ki, hogy az olaj jelentős mértékben csökkentette a gyulladást, és - meglepő módon - a szorongást is visszaszorította a tanulmányban részt vevő egészséges fiatalemberekben.
Nagyrészt erősen felhős vagy borult lesz az ég, elsősorban délnyugaton szakadozhat a felhőzet. Az ország északkeleti, keleti harmadán-felén tartós havazás várható. Eközben nyugat felől fagyott esőbe, ónos esőbe, majd esőbe vált a csapadék hazánk nyugati, délnyugati felén, miközben gyorsan szűnik is. A déli tájakon megélénkül a délies szél. A legmagasabb nappali hőmérséklet -8 és +7 fok között alakul, délnyugatról északkelet felé haladva számíthatunk az egyre alacsonyabb értékekre. A magasabb légrétegekben gyors melegedés zajlik, ami az arra érzékenyek körében melegfronti jellegű hatást fejthet ki.