Halolajjal küzdhetünk a szorongás ellen

A nagyobb mennyiségű halolaj fogyasztásának hatását vizsgáló kutatásból az derült ki, hogy az olaj jelentős mértékben csökkentette a gyulladást, és - meglepő módon - a szorongást is visszaszorította a tanulmányban részt vevő egészséges fiatalemberekben.

Az Ohio Állami Egyetem kutatóinak a Brain, Behavior and Immunity szaklapban megjelent eredményei arra utalnak, hogy ha a fiatal és egészséges emberek ilyen jelentős előnyöket élveznek bizonyos étrendi kiegészítők fogyasztásának köszönhetően, akkor az idősebbeknek és bizonyos betegségekben szenvedő embereknek még nagyobb előnyére válhatnak.

Az omega-3 többszörösen telítetlen zsírsavakról, például az eikozapentaénsavról (EPA) és a dokozahexaénsavról (DHA), régóta tudják, hogy jótékony kiegészítői lehetnek az étrendnek. A korábbi kutatások azt mutatták, hogy a vegyületek szerepet játszhatnak a gyulladáskeltő citokinek szintjének csökkentésében a szervezetünkben, és még a depressziót is visszaszoríthatják. Több kutatás is azt mutatta, hogy a pszichológiai stressz növeli a citokintermelést, ezért a kutatók most azt vizsgálták, hogy a nagyobb mennyiségű omega-3 zsírsav fogyasztása ellensúlyozhatja-e ezt a folyamatot.

A kísérlet során orvosi egyetemisták egy csoportját vizsgálták, akiknek fele halolaj kapszulát, a másik fele placebo pirulát kapott. A kapszula négyszer-ötször annyi halolajat tartalmazott, mint amennyit például egy napi adag lazacból be lehet vinni a szervezetbe. A pszichológiai tesztek egyértelműen azt mutatták, hogy az omega-3 zsírsavakat fogyasztó diákokban 20 százalékkal csökkent a szorongás szintje a placebo csoporthoz viszonyítva. Az omega-3 zsírsavak ezen kívül a citokinek szintjét is csökkentették, ami a gyulladások visszaszorításában bír nagy jelentőséggel.

A szakértők elmondták, hogy bár a gyulladás természetes immunválasz, amely segíti a szervezet gyógyulását, számos betegségben, például az ízületi gyulladásban, a szívbetegségben és a daganatos betegségekben káros hatást gyakorolhat. A kutatók azonban egyelőre nem ajánlják az omega-3 étrend-kiegészítők széles körű alkalmazását az általános étrendben. Mindössze azt javasolják, hogy mindenki lehetőség szerint próbálja növelni az étrendi omega-3 zsírsavak fogyasztását.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

5 megoldás a magas reggeli vércukorszintre – Így lenne érdemes kezdeni a napot
Hányszor normális pisilni egy nap? – Mutatjuk, mikor jelezhet gondot
D-vitamin
Sokan rosszkor szedik a D-vitamint – ez az ideális időpont a szakértők szerint
testszag
6 szag, amellyel a test jelzi a betegséget – Ha ezt érzed, irány az orvos!
tojás
Kiderült, hogy a legjobb tojást enni – Nem a rántotta és nem a tükörtojás a legegészségesebb
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Melegfront
Maximum: +31 °C
Minimum: +14 °C

Nyugat, délnyugat felől megnövekszik a felhőzet, de ezzel együtt is várható napsütés - a legtöbb a Tiszántúlon. A nap második felében kissé növekvő eséllyel lehet számítani kisebb esőre, záporra, illetve zivatarra, ám még így is várhatóan az ország nagyobb része szárazon marad. Nagy területen élénk, a Dunántúlon és a középső tájakon helyenként erős lesz a déli, délnyugati szél. A zivatarokat viharos széllökések is kísérhetik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 29 és 35 fok között várható. Késő estére általában 20 és 25 fok közé hűl le a levegő. Ma melegfronti hatásra számíthatunk.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Milyen panaszokat okozhat a krónikus álmatlanság? Teszteld tudásodat! Mennyit tudsz az alvászavarok tüneteiről? Válaszolj 11 kérdésünkre, és kiderül!
kvíz
Mindent tudsz a szexről? Íme 10 kérdés, amelyen sokan elbuknak Sok félreértés övezi a testi szerelem témakörét. Vajon te mennyire vagy képben, ami a szexet illeti?