A hosszú élet titkát a japánoknál kell keresni

A japánok a leghosszabb életűek, ezt genetikai okokkal és a stresszmentes körülményekkel magyarázzák. Egy japán vizsgálat egyértelműen igazolta azonban, hogy a szigetországban is annak jók az életkilátásai, aki egészséges életmódot folytat.

Egucsi Eri és munkatársai évtizedek óta azzal foglalkoznak, hogy 40-79 éves egészséges japánok életmódját, életvitelét tanulmányozzák. A kutatók 1988-1990 között csaknem 25 ezer nőt és 19 ezer férfit vontak be vizsgálatukba, és egészségük alakulását csaknem tizenhét éven keresztül követték.

Az önként jelentkezők életmódját pontozták, majd a 17. év végén összesítették. Egy-egy pontot kapott mindenki, aki nem dohányzott, legfeljebb egy-két pohár bornak megfelelő alkoholt fogyasztott, mindennap legalább egyszer evett gyümölcsöt, illetve halat, csaknem naponta ivott vagy evett valamilyen tejterméket, hetenként legalább ötször mozgott, gyalogolt vagy egyéb testgyakorlást végzett minimum egy óráig, testtömegindexe 21-25 között volt, vagyis nem volt sem kövér, sem sovány és átlag 5,5-7,5 órát aludt.

Azok bizonyultak a legegészségesebbnek a vizsgált alanyok közül, akik a legtöbb pontot szedték össze az előbbi életmód megtartása alapján. A nők csoportjában átlag 45 százalékkal éltek tovább és egészségesebben szív- és érbetegség szempontjából a nyolc ponttal rendelkezők a legalacsonyabb pontszámúakhoz képest, a férfiak körében a különbség még erőteljesebb, 52 százalék volt - írták a szakemberek az European Heart Journal szakfolyóiratban megjelent tanulmányukban.

Jelenleg a japánok életkilátása 83 év. Két másik szakértő, Andrew Mente és Salim Yusuf a folyóiratban írt cikkében rámutatott arra, hogy a II. világháború után Japán rendkívüli gazdasági növekedése következtében sokat átvett az amerikanizált életstílusból. Ennek ellenére a szigetország lakói körében az infarktus halálozási aránya továbbra is lényegesen alacsonyabb maradt, mint az Egyesült Államok lakói esetében. Az Egyesült Államokba emigrált japánok szívbetegség okozta halálozása viszont évek alatt a többszörösére emelkedett. Ezt a szakértők egyértelműen a nyugati életvitel következményének tartják.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
Azonnali hatállyal kivonták a forgalomból ezt a gyógyszert – a betegektől is visszakérik
pajzsmirigy-alulműködés
Korai tünetek, hogy kevés hormont termel a pajzsmirigy – Erre figyelj nőként
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +29 °C
Minimum: +12 °C

Felhőtlen lesz az ég, csapadék kizárt. Az északkeleti, keleti szelet a Dunától keletre még az éjféli órákig élénk, északkeleten olykor erős lökések kísérhetik, majd a legtöbb helyen mérséklődik a légmozgás. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában 10 és 18 fok között várható, de a hidegre hajlamos helyeken ennél több fokkal alacsonyabb, míg a nagyobb városokban, vízpartok közelében, magasabban fekvő helyeken kissé magasabb értékeket is mérhetünk. Csütörtökre nem várható fronthatás, fellélegezhetnek a frontérzékenyek.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.