Már a magzatokban is jelen van ez a méreg

Az úgynevezett örök vegyi anyagokat már a magzatok szervezetében is kimutatták, ennek ellenére jelenleg szinte mindenhol alkalmazzák, még az élelmiszerek csomagolásában is megtalálhatók.

Két évvel ezelőtt az Európai Bizottság közzétette a vegyi anyagokra vonatkozó fenntarthatósági stratégiáját, amelyben kötelezettséget vállalt a per- és polifluoralkil anyagok (PFA-anyagok, amelyeket örök vegyi anyagoknak is szoktak nevezni) fokozatos kivonására minden nem alapvető fontosságú felhasználásból – olvasható a Humusz Szövetség honlapján. Most pedig száz európai civil szervezet sürgősen felszólította az EU tagállamait és az Európai Bizottságot, hogy 2025-ig tiltsák be az összes PFA-vegyületet a fogyasztási cikkekben. 

PFA-vegyület, méreg, mérgező anyag, mérgező vegyület, kiáltvány, petíció, vegyi anyag
A magzat szervezetébe is bekerül. Fotó: Getty Images

Májkárosodást és rákot is okozhatnak

A PFA-vegyületek okozta szennyezés ellenőrizhetetlenné vált annak ellenére, hogy ezeket mára számos káros egészségügyi hatással hozták összefüggésbe. Okozói lehetnek egyebek mellett a májkárosodásnak, bizonyos rákos megbetegedéseknek, illetve csökkenthetik a gyermekek rutinszerű védőoltásokra adott válaszát is.

Ezek a káros anyagok az egész bolygót beszennyezték, és a legtöbb ember szervezetében megtalálhatóak világszerte, sőt már a magzatok is ki vannak téve a PFA-vegyületek káros hatásainak. Azért terjedtek el ilyen széles körben, mert az élelmiszerekkel, az ivóvízzel és a napi szinten használt fogyasztási cikkekkel is bekerülhetnek a szervezetünkbe. 

Mérgező örökség, ami mindenhol jelen van

"Olyan teljes mértékben mesterséges vegyi anyagok csoportjáról beszélünk, amelyek egy évszázaddal ezelőtt még nem léteztek a bolygón. Senki nem adta beleegyezését, hogy ilyen vegyületeknek tegyenek ki minket, és most évtizedekig együtt kell élnünk ezzel a mérgező örökséggel. A legkevesebb, amit tehetünk, hogy nem növeljük tovább ezt a mérgező terhet és betiltjuk a PFA-vegyületek használatát, gyártását" – mondta Dr. Julie Schneider, a CHEM Trust PFA-vegyületkampányának felelőse.

Ennek a követelésnek az alátámasztására 46 egészségügyi és környezetvédelmi civil társadalmi csoport indította el a PFA-vegyületek betiltásáról szóló kiáltványt, amelyet mostanra már száz szervezet képviselői írtak alá. A kiáltvány felszólítja a hatóságokat és a vállalatokat, hogy ne növeljék tovább a PFA-szennyezés terhét, illetve foglalkozzanak a már meglévő szennyezés mérséklésével. A kiáltvány aláírói azonnali cselekvésre szólítják fel az uniós hatóságokat, és felkérik az európai civil szervezeteket, hogy aláírásukkal csatlakoznak a kezdeményezéshez.

„A kockázatos PFA-anyagokat jelenleg szinte lehetetlen kizárni az életünkből, mert jelen vannak a mindennapi termékeinkben: a ruháinkban, a kozmetikai és tisztítószereinkben, sőt az olyan élelmiszer-csomagolásokban is, mint a pizzás doboz vagy a popcornzacskó. Ahhoz, hogy ezek az anyagok ne jussanak a szervezetünkbe és ne károsítsák azt, azonnal lépnie kellene az EU-nak, és az elfogadott stratégiájának megfelelőn be kell tiltani ezeket a káros anyagokat.” – mondta Simon Gergely, a Greenpeace Magyarország vegyianyag-szakértője.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

65 év felett ilyen gyakran érdemes zuhanyozni: ezt tanácsolják a szakértők a bőr védelmére
Így fokozhatod a magnézium alvásjavító hatását: mutatjuk, mivel érdemes kombinálni
Nagy változás az egészségügyben: vasárnaptól megszűnik az NNGYK – Mutatjuk, mi jön helyette
omega-3
Sokan szednek omega-3-at, de kevesen tudják: ezekkel a tápanyagokkal együtt még hatékonyabb lehet
Tökmag vagy mandula: melyik az egészségesebb? – Az egyikben kétszer több a magnézium
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +10 °C
Minimum: +6 °C

Döntően erősen felhős vagy borult lesz az ég. Elszórtan várható akár ismétlődő jelleggel csepergés, kisebb eső, csupán kis mennyiség eshet. Az északi, északkeleti szelet többfelé kísérik élénk, elsősorban a Nyugat-Dunántúlon, illetve északkeleten erős lökések.Késő este 4, 9 fok között alakul a hőmérséklet. A hét elején nem várható fronthatás, ebben a tekintetben kedvező lesz az orvosmeteorológiai helyzet.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Szakértő vagy a bőrápolásban, ha meg tudod csinálni ezt a kvízt – Csupán 7 kérdésből kiderül A bőr és a táplálkozás kapcsolata szorosabb lehet, mint gondolnánk. Egyes tápanyagok támogathatják a bőr egészségét, míg bizonyos ételek és italok kedvezőtlenül hathatnak rá. Töltsd ki kvízünket, és derítsd ki, mennyit tudsz a bőrbarát étrendről!
kvíz
7 kérdésből kiderül, mennyire értesz az orvosok nyelvén – Nem mindenki megy át a teszten TSH-tól a PSA-ig – vajon tudod, mit jelentenek a leggyakoribb orvosi rövidítések? Teszteld az ismereteid kvízünkkel, és derítsd ki, hány kérdésre tudod a helyes választ!