Testvére gyógyszerét vette be, mindketten meghaltak

A férfi fogfájásra kapott morfiumot, amelyből a húga is bevett. Tragédia lett a vége.

„Még mindig nem tudom elfogadni, hogy mindketten ugyanazon a napon haltak meg. Hihetetlenül kegyetlennek érzem” – mondta egy mindkét testvérét egyszerre elveszítő brit nő, aki arra ébredt boltoni otthonukban, hogy húga és bátyja is meghalt. A családi tragédiák sora azonban itt nem ért véget, másnap ugyanis a nagybátyjuk is életét vesztette, akit a nő szerint a tragédia miatt összetört szíve vitt el – számolt be az esetről a Daily Mirror.

gyógyszer, pirula, fájdalomcsillapító, tabletta
Ne vedd be más gyógyszerét! Fotó: Getty Images

Fájt a foga, gondolta, neki is jó a lesz gyógyszer

Jade Couperthwaite azért beszélt a portálnak az esetről, mert szeretné felhívni a figyelmet arra, hogy akármilyen betegnek is érzi magát az ember, soha nem szabad megkockáztatnia, hogy másnak felírt gyógyszert vegyen be. „Talán a mi tragédiánk megmentheti mások életét” – fogalmazott a nő. Stephen kábítószerfüggő volt, fogfájására morfiumot írtak fel. Carlának pedig annyira fájt a foga, hogy bevett a bátyja gyógyszeréből. Mindketten meghaltak.

A tragédia napján, 2023 szeptemberében Stephen meglátogatta két lánytestvérét, akik együtt laktak. Carlának négy rossz foga is kezelésre várt, de már nehezen bírta a fájdalmat, ezért kért morfiumot Stephentől, akinek szintén fogfájásra írták fel a gyógyszert. A 32 éves nő ezután mindössze néhány órával holtan talált rá 26 éves húgára, Carlára a kanapén, ahol együtt bóbiskoltak el tévénézés közben. Nem sokkal később, amikor 33 éves bátyja, Stephen szobájába sietett, azzal kellett szembesülnie, hogy már ő sem él. Stephen holttestének boncolása után kiderült, hogy a tragédia éjszakáján a haláláért felelőssé tehető nagy mennyiségű morfium mellett több más kábítószer is volt a szervezetében.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

Szellemszéklet: mit jelent pontosan? – Ezt üzeni vele a szervezet
magyar egészségügy
Hegedűs Zsolt elárulta az első reformot – Nagy változások lesznek az egészségügyben
magnézium szedése
Magnézium: mikor vegyük be, hogy nyugodtan aludjunk tőle? Szakértő elárulta a titkot
Itt látszik a laborleleteden, ha már károsodott a veséd
bőrrák
Hogy néz ki a bőrrák? – Képeken mutatjuk a gyanús elváltozásokat
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +20 °C
Minimum: +2 °C

Változó vastagságú fátyolfelhőzet szűrheti a napsütést, helyenként (főleg délnyugaton) olykor el is takarhatja a napot, de kisebb csapadék legfeljebb elvétve alakulhat ki. A légmozgás nagyrészt gyenge vagy mérsékelt marad, majd estétől nagyobb területen északkeletire fordul és megélénkül.A legmagasabb nappali hőmérséklet 17 és 22 fok között várható.Késő estére 8 és 15 fok közé hűl a levegő. Fronthatás ma nem érvényesül, így a frontérzékenyek szervezete pihenhet.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: az UV-sugárzás a felhőkön is áthatol. Igaz vagy hamis? – Teszteld a tudásod! A napsugárzás egyszerre nélkülözhetetlen és veszélyes: szükségünk van rá a D-vitamin-termeléshez, ugyanakkor komoly egészségügyi kockázatokat is hordozhat. Kvízünkből megtudhatod azt is, milyen tévhitek élnek vele kapcsolatban az emberek fejében.
kvíz
Kvíz: felismered képről az emberi szerveket? – Teszteld az anatómiai tudásod! Mennyire vagy jártas az anatómiában? Felismernéd képek és pozíciójuk alapján az emberi belső szerveket? Tedd próbára tudásod kvízünk segítségével!