Rusvai Miklós: bárkit megtámadhat a húsevő baktérium

A vasárnap elhunyt férfi esete kapcsán Rusvai Miklós víruskutató úgy nyilatkozott: bárhol áldozatává válhatunk a húsevő baktériumnak.

Válságos állapotba került, majd vasárnap elhunyt egy 33 éves ózdi férfi, miután húsevő baktérium támadta meg. Rusvai Miklós víruskutató az eset kapcsán úgy nyilatkozott az Inforádiónak: bárhol megfertőződhetünk, csak egy seb kell hozzá.

A húsevő baktérium egy streptococcus törzs, ezek a baktériumok mindannyiunkban ott vannak a testfelületen, a bőrön, a nyálkahártyákon, a szájüregben vagy épp az orrban, gyakorlatilag az egész testfelületen. Különlegessége, hogy a baktériumot megfertőzi egy vírus, ennek hatására pedig egy olyan specifikus enzimet kezd termelni, amelynek segítségével oldja a szöveteket. Ezt viszont nem lehet előre tudni, bárki, bármikor, bárhol megfertőződhet ezzel a baktériummal - hangsúlyozta a szakember. A kórházban ugyan gyakoribb az előfordulása, de másutt sem kizárt.

korhaz
Nem csak a kórházban fertőződhetünk meg. Fotó: Getty Images

Rusvai szerint a baktérium elsősorban az izompólyákat, az inakat és az izomszövetet körülvevő kötőszövetet képes pusztítani, a zsírszöveteket kevésbé képes. Illetve, ami még súlyosabb, hogy vérmérgezés, szepszis alakul ki. Ilyenkor ez a baktérium különböző méreganyagokat termel, ez pedig a veseműködést teszi tönkre. Súlyos következményei vannak, ha időben nem ismerik fel" – mondta a szakember. A baktérium minden esetben sebfertőzés révén kerül be a szervezetbe, a megfelelő sebkezelés ezért kulcsfontosságú.

A virológus szerint az alábbi tünetek esetén gyanakodhatunk fertőzésre:

  • Hogyha a seb környékén fájdalmas, piros duzzanatot észlelünk;
  • Majd később, a vérmérgezés tüneteiként láz, rosszullét, hidegrázás jelentkezik.

A sebkezelésen túl antibiotikumos terápia is szükséges – akár szélesebb körű is –, infúzió, illetve a vérben lévő toxinok eltávolítása érdekében folyadékterápia, szélsőséges esetben vérátömlesztés válhat szükségessé. Szélsőséges esetben pedig a beteg akár amputációra is szorulhat. 

Szerencsére azonban, más fejlett országokhoz hasonlóan Magyarországon is ritka ez a fertőzés: évente 10-12 esetszámot regisztrálnak, illetve 1-2 halálozás köthető a húsevő baktériumhoz. Bővebben a betegségről és a kezelési lehetőségekről az alábbi cikkünkben írtunk.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

fogyás
27 kilót fogyott négy hónap alatt: egyetlen ételről mondott le
mellékhatások
Súlyosan károsíthatják a vesét ezek a gyógyszerek: mutatjuk, mit tanácsol a nefrológus
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
Csúszik a gyógyszerfelíratás nagy változása – megvan az új időpont
Ez a mozgás a jó vércukorszint titka: napi 15 perc is elég rá
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +19 °C
Minimum: +7 °C

Közepesen vagy erősen felhős ég mellett többórás napsütés valószínű. A Dunától keletre néhol futó zápor esetleg előfordulhat. A Dunántúlon az északi szelet élénk, időszakosan erős széllökések is kísérhetik, a Dunától keletre azonban gyenge marad a légmozgás.A legmagasabb nappali hőmérséklet 17 és 21 fok között várható.Késő estére 8 és 14 fok közé hűl le a levegő. Pénteken nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.
kvíz
Az egészséges hüvely teljesen szagtalan. Igaz vagy hamis? – 6 fontos kérdés a női intim higiéniáról Az intim területek egészségének megőrzése érdekében fontos ismerni és betartani néhány alapvető higiéniai szabályt. Mennyire vagy jártas ezen a területen? Most kiderülhet!