Legyőzte a rákot az Agymenők színésznője

A 43 éves Kate Micuccit tüdőrákkal diagnosztizálták, a közösségi oldalán számolt be a hírről, hogy már nincs szüksége további kezelésre.

Néhány héttel ezelőtt adott hírt először daganatos betegségéről Kate Micucci. A Magyarországon Agymenők címen futó sorozatban (angol nevén The Big Bang Theory) is feltűnt komikus akkor azt írta: szerencsére nagyon korán elcsípték a daganatot, és a napokban egy műtéten is átesett. Állapotát azóta is figyelemmel kísérték az orvosai, a Fox News friss híre szerint pedig úgy tűnik, legyőzte a betegséget.

Kate Micucci
A színésznő az orvosai szerint kigyógyult a rákból. Fotó: Getty Images

"Remek hírem van, mégpedig az, hogy rákmentes vagyok! A múlt heti műtét remekül sikerült" - árulta el Micucci (43) a TikTok bejegyzésében. A színésznő azt is elárulta: az orvosi papírok alapján a daganatot sikeresen eltávolították, nem lesz szüksége további kezelésre. Micucci a bejegyzésben megköszönte az őt kezelő orvosok és nővérek odaadó munkáját is, és háláját fejezte ki azért is, hogy ilyn korán felfedezték a betegségét.

Korábbi bejegyzésében a színésznő arról írt: teljesen váratlanul érte a tüdőrák diagnózisa, márcsak amiatt is, mert soha életében egy szál cigarettát sem szívott el. A problémára egy szokatlanul magas érték hívta fel a figyelmet a vérképében. A laborvizsgálatot ezután további vizsgálatok követték, így derülhetett fény még korai stádiumban a betegségére.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

mellékhatások
Súlyosan károsíthatják a vesét ezek a gyógyszerek: mutatjuk, mit tanácsol a nefrológus
A csillagjegyed elárulja, milyen háziállat illik hozzád a legjobban
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
szilva
Nem mindenkinek ajánlott a magyarok egyik kedvenc gyümölcse – Ilyen panaszokat okozhat
Újra erősödik a koronavírus, hamarosan megugorhat a fertőzöttek száma – Mutatjuk, melyik régióban terjedhet a leginkább
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +23 °C
Minimum: +5 °C

A kevés gomolyfelhő és az észak, északnyugat felől érkező, helyenként meg is vastagodó fátyolfelhőzet mellett legalább többórás napsütésre van kilátás csapadék nélkül. A délies szél főként az Alpokalján megélénkülhet, máshol általában gyenge vagy mérsékelt marad a légmozgás.A csúcsérték 22 és 25 fok között alakul. Késő estére többnyire 8 és 14 fok közé hűl le a levegő. Vasárnap nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Az intim lemosó jobb, mint a tiszta víz. Igaz vagy hamis? – Teszteld higiéniai tudásod! Az intim higiénia kapcsán rengeteg tanácsot hallani, sokszor egymásnak teljesen ellentmondókat is. De vajon mi tesz jót odalent, és mi az, amit jobb lenne elkerülni?
kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.