Ez a két betegség okozza a legtöbb ember halálát az EU-ban

Szív- és érrendszeri betegségek, daganatok – továbbra is ez viszi el a legtöbb embert.

2021-ben 5,3 millió haláleset történt az Európai Unióban, a fő halálokok a keringési betegségek, a rák és a Covid-19 voltak. A lecsengőben lévő koronavírus-járvány számadatai azonban azóta már bő félmillióval leszakadtak a másik két vezető okozótól – írja az Index az EuroStat jelentése alapján.

A keringési betegségekhez kapcsolódó halálozások száma 2021-ben 1,71 millió volt (az összes halálozás 32 százaléka). A rák volt a második leggyakoribb ok, 1,14 millió halálozással (22 százalék). A Covid–19 pedig a harmadik helyen állt 0,57 millióval (11 százalék). Ez a három betegség együttesen az összes halálozási ok 65 százalékát tette ki 2021-ben.

Az Alzheimer-kór és a demencia is bekerült a tíz leggyakoribb halálok közé. Erről itt írtunk bővebben. 

Kiemelt kép: Getty Images

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
Azonnali hatállyal kivonták a forgalomból ezt a gyógyszert – a betegektől is visszakérik
pajzsmirigy-alulműködés
Korai tünetek, hogy kevés hormont termel a pajzsmirigy – Erre figyelj nőként
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +29 °C
Minimum: +12 °C

Felhőtlen vagy derült, napos, száraz időben lesz részünk. Az északi, északkeleti szelet a Dunától keletre több helyen élénk, az északkeleti megyékben olykor erős lökések is kísérhetik. Késő estére 16 és 25 fok közé hűl le a levegő. Csütörtökre nem várható fronthatás, fellélegezhetnek a frontérzékenyek.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.