Több mint 150 élő lárvát találtak egy floridai férfi orrában

Súlyos orrvérzés miatt fordult orvoshoz egy amerikai férfi, amikor kiderült, hogy lárvák élősködtek az orrában.

Floridai orvosok 150 élő lárvát távolítottak el februárban egy ráktúlélő orrából és orrmelléküregeiből. A férfi már október óta érezte, hogy valami nincs rendben, de csak február 9-én fordult orvoshoz, amikor az arca és az ajkai is megduzzadtak, és vérezni kezdett az orra - írja a New York Post.

A vizsgálat során pedig közölte az orvos, hogy "valamilyen mozgást lát odabent". Mikor kamerával is feltérképezte az orrát, meglátta a több tucat lárvát, amik az orrából és az orrmelléküregeiből táplálkoztak. A levetett szöveteik és ürülékük pedig komoly gyulladást okozott.

orr lárvák
A meg nem nevezett férfi hónapok óta érezte, hogy valami nincs rendben. Fotó (Illusztráció): Getty Images

A vizsgálatot végző Dr. David Carlson szerint sokféle méretűek voltak a lárvák, a legnagyobbak akkorák voltak, mint a kisujja hegye. 

"Egyes lárvák mozgolódtak és táplálékot kerestek, és voltak olyanok is, amelyek a szövetekbe fúródtak" - nyilatkozta. Utóbbiakat jóval nehezebb volt eltávolítani, több eszközt is be kellett vetnie a műtétet végző csapatnak.

"Elérték a koponyaalapját is, közvetlenül az agya alatt. Ha átmentek volna rajta, az megölhette volna a beteget" - magyarázta Carlson. 

A floridai beteg orrából 30 évvel ezelőtt eltávolítottak egy rákos daganatot, ezért az átlagosnál nagyobb orrmelléküregei vannak, és az immunrendszere gyengébb.

Azóta speciális parazitaellenes öblítést kapott az orrába, és várhatóan teljesen fel fog épülni.

A lárvákat elküldték járványtani vizsgálatra, hogy megállapítsák a fajtájukat. A férfi úgy gondolja, hogy azért juthattak be az orrába, mert döglött halakhoz nyúlt. "Korábban a folyóban öblítettem a kezemet, most már fertőtlenítőt használok, és nem érintem meg az orromat a kezeimmel előtte" - nyilatkozta.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

folyadékpótlás
Életkorod alapján ennyi vizet kell innod naponta – Íme a teljes táblázat
Nagy változás az egészségügyben: vasárnaptól megszűnik az NNGYK – Mutatjuk, mi jön helyette
alvás
6 fontos érv, amiért érdemes banánt enni este – Így időzítsd a szakértők szerint
65 év felett ilyen gyakran érdemes zuhanyozni: ezt tanácsolják a szakértők a bőr védelmére
Heti három alkalom már csökkenti a vérnyomást: ez a mozgásforma az egyik leghatékonyabb
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +11 °C
Minimum: -3 °C

Általában derült lesz az ég, de a Dunántúlon délnyugat felől növekszik a felhőzet. Nyugaton, délnyugaton előfordulhatnak erősen felhős vagy borult körzetek, időszakok, arrafelé hajnaltól kisebb csapadék is kialakulhat, néhol akár átmeneti lefagyás sem kizárt. Az ország túlnyomó részén viszont száraz marad az idő. Helyenként párássá válhat a levegő, főleg az Alföldön foltokban köd is képződhet. A légmozgás gyenge vagy mérsékelt marad.A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában -6 és 0 fok között alakul, de a fagyzugokban alacsonyabb, míg a magasabban fekvő helyeken, vízpartok mentén, illetve a felhősebb tájakon egy-két fokkal magasabb értékeket is mérhetünk. Anticiklon alakítja időjárásunkat a hétvégén, fronthatás nem várható.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

7 kérdésből kiderül, felismered-e az influenza jeleit – Felkészültél a szezonra? A tél közeledtével egyre fokozódik az influenza terjedésének kockázata. Felismernéd a fertőzés tüneteit? Kvízünk segítségével most tesztelheted tudásodat!
kvíz
Szakértő vagy a bőrápolásban, ha meg tudod csinálni ezt a kvízt – Csupán 7 kérdésből kiderül A bőr és a táplálkozás kapcsolata szorosabb lehet, mint gondolnánk. Egyes tápanyagok támogathatják a bőr egészségét, míg bizonyos ételek és italok kedvezőtlenül hathatnak rá. Töltsd ki kvízünket, és derítsd ki, mennyit tudsz a bőrbarát étrendről!