Koronavírus: teljes iskolai osztályok betegedhetnek meg

Bár jellemzően csak enyhe tüneteket okoz az omikron, a koronavírus ezen variánsa nagyon gyorsan terjed. Egy hazai szakértő azt mondja, a gyerekek alacsony átoltottsága miatt előfordulhat, hogy teljes osztályok, évfolyamok betegszenek meg.

Koronavírus: a hosszú COVID ennyire gyakori.

A koronavírus-járvány mostani, ötödik járványhullámában az omikroné a "főszerep". Ez a változat ugyan valamivel ritkábban okoz nagyon súlyos eseteket, ám gyorsan terjed, és a korábbiaknál nagyobb arányban betegíti meg az oltottakat és a fiatalokat. A Népszavának nyilatkozó szakértők szerint "a gyerekek esetében magas a kockázat".

Sok gyerek fertőződhet meg koronavírussal az elkövetkezőkben.
Sok gyerek fertőződhet meg koronavírussal az elkövetkezőkben. Fotó: Getty Images

Az 5-18 éves korosztály alig negyede kapott eddig két oltást, és 30 százalékuk egyet, vagyis az ő átoltottságuk nem fogja megállítani a járványt az iskolák kapuinál - ez azt jelenti, hogy egyik-napról a másikra teljes osztályok, évfolyamok betegedhetnek meg. Egy szakértő arról beszélt a Népszavának, hogy a fertőzöttek többségnek enyhe tünetei vannak. Az viszont egyelőre nem világos, hogy ennek mi az oka, mondja a szakértő, aki rámutatott: azt sem lehet tudni, hogy mivel járhat, ha az idősebb korosztályok is megfertőződnek.

Megnő az újrafertőződések száma

Annak következtében, hogy várhatóan egyszerre sokan lesznek betegek, az ellátórendszert erősen leterhelheti az ötödik hullám. A szakértő ezért hangsúlyozta, hogy az oltás mellett szükség van egyéb óvintézkedésekre is: fontos, hogy viseljünk maszkot , tartsuk a távolságot, és ha tüneteink vannak - néhány óránál hosszabban tartó orrfolyás, fáradtság, láz, izomfájdalom, hányás, hasmenés -, ne menjünk utcára, közösségbe. A szakértő kitért rá: az omikron variánssal megnő az újrafertőződések száma is, azaz, ha valaki már átesett koronavírus-fertőzésen, most nagy a kockázata, hogy újra megbetegedhet.

Több hónappal a koronavírus-fertőzésből való felgyógyulás után a túlélők szervezetében megemelkedik bizonyos antitestek szintje , amelyek tévedésből rátámadnak a még egészséges szervekre és szövetekre - állapította meg egy új kutatás.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

Ez a kutyafajta illik hozzád a csillagjegyed alapján – Íme a teljes lista
fogyás
27 kilót fogyott négy hónap alatt: egyetlen ételről mondott le
Csúszik a gyógyszerfelíratás nagy változása – megvan az új időpont
agyserkentő ételek
5 gyümölcs, amely csodát tesz az aggyal – Lassíthatják a szellemi hanyatlást
időskor
A pszichológusok szerint ezt jelenti, ha a 70 felettiek elajándékozzák a tárgyaikat
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +21 °C
Minimum: +11 °C

Az átvonuló hidegfront felhőzete reggel elhagyja a keleti és déli tájakat is. Mögötte ismét napos idő várható felhőátvonulásokkal. Reggelig helyenként még másutt is, napközben viszont már főként az északkeleti harmadban lehet számítani esőre, záporra, illetve egy-egy zivatar is kialakulhat. Az északnyugati szél többfelé megerősödik, néhol viharos széllökések is előfordulhatnak.A legmagasabb nappali hőmérséklet 18 és 24 fok között várható. Késő estére 10 és 16 fok közé csökken a hőmérséklet. Hétfőn markáns hidegfronti hatás alakítja időjárásunkat, így a frontérzékenyek nehéz napra számíthatnak.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Az egészséges hüvely teljesen szagtalan. Igaz vagy hamis? – 6 fontos kérdés a női intim higiéniáról Az intim területek egészségének megőrzése érdekében fontos ismerni és betartani néhány alapvető higiéniai szabályt. Mennyire vagy jártas ezen a területen? Most kiderülhet!
kvíz
Mutatunk 10 képet: kitalálod, milyen állatot ábrázol? – Ez a kvíz az igazi állatbarátokat is próbára teszi Felismered az állatokat, ha csak egy-egy apró részletet látsz belőlük? Íme néhány megtévesztő kérdés, csak a legkifinomultabb állatrajongóknak megy a 10/10!