Koronavírus: a kínai főtanácsadó kitálalt

HáziPatika

Dr. Zhong Nanshan, a kínai kormány vezető egészségügyi tanácsadója, a 2003-as SARS-járvány hőse a CNN-nek adott interjúban lerántotta a leplet a vuhani hatóságok módszereiről. Beszélt egy várható második hullámról, s arról is, szerinte mit rontott el a nyugati világ, illetve mikor számíthatunk egy valóban hatékony vakcinára.

A WHO is megszólalt a vuhani labor ügyében. Olvassa el korábbi cikkünkben, mit mondott Michael Ryan, a WHO vészhelyzeti igazgatója.

Bár a koronavírus-járvány 2019 decemberében a kínai Vuhanból indult útjára, egyértelmű, hogy az 1,4 milliárd lakosú ország, ahol máig mindösszesen 84 ezer megbetegedést jelentettek, nem dőlhet hátra. Ahogyan az a számokból világosan látszik, a népesség nagy része továbbra is fogékony az új koronavírusra, így egy második hullám veszélye igen nagy. Ezért is különösen fontos, hogy mihamarabb kifejlesszenek egy hatékony védőoltást - minderről dr. Zhong Nanshan kínai főtanácsadó, a COVID-19 elleni harc "arca" beszélt a CNN-nek adott exkluzív interjújában. A szakember - aki képességeit a 2003-as SARS-járványban is bizonyította - nyíltan beszélt arról, hogy a vuhani hatóságok jelentős információkat hallgattak el a járvány kitörésekor.

Így történtek az események napról napra

Elmondta, már az első, január 18-i vuhani látogatása előtt is több hívást kapott orvosoktól és korábbi hallgatóitól, hogy a helyzet sokkal súlyosabb, mint azt a hatóságok állítják, akik akkortájt még tagadták, hogy a vírus emberről emberre terjedne. Zhong gyanakvását erősítették a hivatalos számok, pontosabban, hogy nem nőttek az esetszámok Vuhanban, annak ellenére, hogy már megjelentek az első fertőzöttek az országon kívül is. Végül nem hagyta magát, hanem addig ismételte a kérdéseit, mígnem megkapta a valódi válaszokat. Január 20-án maga jelentette be az állami tévében, hogy a vírus emberről emberre is terjed, sőt ő volt, aki három nappal később Vuhan teljes lezárását javasolta. Végül azonnal töröltek minden repülő-, vonat- és buszjáratot, lezárták a városba vezető utakat, szigorú kijárási tilalmat rendeltek el, ami 76 napig volt érvényben.

koronavírus terjedése, koronavírus, koronavírus-járvány, koronavírus-fertőzés, COVID-19, vuhani labor
Kínában sikerült megállítaniuk a járvány első hullámát, ám nem dőlhetnek hátra. Fotó: Getty Images

Új gócpontok alakultak ki, jöhet a második hullám

A kínai főtanácsadó szerint annak ellenére, hogy Kínában az élet kezd visszatérni a normál kerékvágásba, nem dőlhetnek hátra, hiszen egy második hullám kialakulása fenyegető árnyként van jelen az országban. Elmondta, máris újabb gócpontok alakultak ki az elmúlt hetekben Vuhanban, valamint Heilongjiang és Jilin tartományokban. "A kínaiak többsége továbbra is fogékony a COVID-19-re az immunitás hiánya miatt" - jegyezte meg Zhong, hozzátéve: semmivel sem jobb a helyzetük, mint más országoknak, a kihívás számukra is ugyanolyan nagy.

Kínában jelenleg mindössze kétszámjegyű a napi új koronavírusos esetek száma, de a járvány csúcsán sem volt több napi négyezernél. Ezzel szemben az Egyesült Államokban március 6-án még csak 47 beteget jelentettek 24 óra alatt, míg mára közel 20 ezerrel nő a fertőzöttek száma naponta. Eddig mintegy 1,5 millióan kapták el a vírust az USA-ban, a COVID-19 halálos áldozatainak száma már meghaladta a 90 ezret. Így talán valamelyest érthető, hogy Donald Trump elnök nyilvánosan megkérdőjelezte a kínai adatok pontosságát.

Elutasítja a vádakat

Dr. Zhong Nanshan azonban, annak ellenére, hogy elismerte, a járvány kezdetén a vuhani hatóságok "kozmetikázták" a fertőzések adatait, elutasította a vádat, hogy a január végétől központilag irányított védekezés statisztikái ne lennének megbízhatóak. Úgy fogalmazott, a kínai kormány tanult a 17 évvel ezelőtti SARS-járványból, amikor 2-3 hónapig próbálták eltussolni a bajt. Ezúttal a központi kormányzat éppen ellenkezőleg járt el, közölték, aki nem a valós betegszámot jelenti, az komoly büntetésre számíthat. "Tehát január 23-a óta, úgy vélem, az összes adat helyes" - szögezte le a főtanácsadó, aki saját bevallása szerint igen meglepődött az amerikai fertőzési adatok alakulását látva. Megjegyezte, a nyugati kormányok nem vették komolyan a járványt. "Úgy vélem Európa néhány országában és lehet, hogy az USA-ban sem ilyen betegségre számítottak, hanem inkább egy influenzaszerűre, de ez hiba volt" - mondta Zhong. Reagált a vuhani labort gyanúsító vádakra is, amelyek Donald Trumptól és külügyminiszterétől, Mike Pompeotól oly sokszor elhangzottak.


Úgy fogalmazott többször szembeállította a vuhani virológiai labor vezető virológusát, Shi Zhenglit a Trump-kormány vádjaival, miszerint az ő laborjában állították elő, majd onnan szabadult ki véletlenül a világjárványt okozó új koronavírus. "Ez teljesen nevetséges, soha nem csináltunk semmi ilyet" - idézte Shi-t a főtanácsadó, akit csak jó barátjaként emlegetett az interjúban. Hozzátette, a labor vezetője szerint sem a felszerelésük, sem a képességük nincs meg ahhoz, hogy előállítsanak egy ilyen mesterséges vírust. Zhong azt is megjegyezte, maga a kínai járványügyi hatóság is két hétig vizsgálta Shi laborját, hogy hibázhattak-e, de semmit sem találtak.

Hajsza a vakcina után

A világon közel 5 millió regisztráltfertőzésés több mint 318 ezer haláleset mellett őrült hajsza folyik egy hatékony vakcina kifejlesztéséért. Az Egyesült Államokban jelenleg több oltást tesztelnek már embereken az Egészségügyi Világszervezet (WHO) adatai szerint, de ezek még mindig csak a tesztek első vagy második fázisában járnak. Zhong elmondta, Kínában három vakcina áll klinikai tesztelés alatt, de a tökéletes megoldás - vélénye szerint - még évekre van. "Újra és újra tesztelnünk kell különféle oltóanyagokat kipróbálva. Még túl korai bármilyen következtetést levonni, hogy erre a koronavírusra melyik vakcina a hatásos. Ezért mondom, hogy tovább fog tartani a végső megoldást megtalálása" - tette hozzá a kínai főtanácsadó.

Forrás: CNN

Sokáig volt kómában a koronavírusos férfi, miután felébredt, a családja mondta el neki, járvány van - a megdöbbentő történet részleteit olvassa el az nlc.hu cikkében.

Értékelje a cikket!

Hogy érzi magát? Országos eredmény megtekintése >>
Hogy érzi magát?
Kirobbanó formában van? Válassza ki a lelki- és testi állapotához illő emojit és nézze meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!
Milyen most a lelkiállapota?
Letargikus vagyok
Kissé magam alatt vagyok
Kiegyensúlyozott vagyok
Jókedvű vagyok
Majd kiugrom a bőrömből
Hogy érzi magát?
Kirobbanó formában van? Válassza ki a lelki- és testi állapotához illő emojit és nézze meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!
Hogy érzi most magát fizikailag?
Teljesen hulla vagyok
Voltam már jobban is
Átlagos formában vagyok
Jól vagyok
Kirobbanó formában vagyok
Hogy érzi magát?
Lelkiállapot
Fizikai állapot
Legjobban:
Legrosszabbul:
További cikkek
Szóljon hozzá Ön is és olvassa el mások hozzászólásait

Humánmeteorológia

Humanmeterológia szolgaltatója

Fronthatás:
Nincs front

Maximum:
0, +5 °C
Minimum:
-9, -4 °C

Hazánkban szerdán délelőtt változóan felhős lesz az ég, a nyugaton tájakon lesz a legtöbb felhő az égen.

Egészséget befolyásoló hatások:
gyenge

Részletes adatok és előrejelzés

Tekintse meg az időjárási frontokat!Térképezze fel a pollen adatokat!

Kövesse a Házipatikát:

GyógyszerekGyógyszerkereső
GyógyszerHatóanyag