Koronavírus: ez az eredménye a vuhani karanténnak

Egy új tanulmány szerint a járvány kiindulópontjának számító kínai Vuhannak (Hupej tartomány székhelyének) teljes lezárása hatékonyan állította meg a koronavírus terjedését és jelentős segítséget nyújtott abban, hogy más helyeken is kisebb legyen a fertőzöttek száma.

A Hongkongi Kínai Egyetem (CUHK) friss kutatáa szerint a Hupej tartományon kívüli kínai városokban 64,8 százalékkal, Hupejben pedig (Vuhant nem ide számítva) 52,6 százalékkal lett volna nagyobb a fertőzöttek száma, ha a kormányzat nem zárta volna le Vuhant.

Az új koronavírussal kapcsolatban sok a tévhit. Ezeket korábbi cikkünkben igyekeztünk tisztázni.

Kimutatták, hogy a karantén 56,4 százalékkal mérsékelte a városból kiutazók, és 76,6 százalékkal a beutazók számát, a városon belüli mozgást pedig 54,2 százalékkal csökkentette.

Egy vuhani lakónegyed köré felhúzott barikád. Fotó: Getty Images
Egy vuhani lakónegyed köré felhúzott barikád. Fotó: Getty Images

Jang Jang, a CUHK professzora, a kutatás egyik résztvevője hangsúlyozta, hogy az eredmények erősen befolyásolhatják más országok járványellenes döntéseit. "Úgy tűnik, a hosszú ideig tartó lezárást alkalmazó városok el tudják laposítani a felfelé ívelő járványgörbét" - mondta Jang.

Az új koronavírus okozta betegség miatt a világ sok országa zárta le a járvány sújtotta városokat, és lehetséges, hogy a közeljövőben még több helyen rendelnek majd el karantént . Hupejben eközben már megszüntették az országúti ellenőrző állomásokat, hogy újraindulhasson a kifelé irányuló forgalom. Vuhanban, a legsúlyosabban érintett kínai városban azonban csak április 8-án tervezik lebontani őket, hogy két hónap lezárás után újra szabaddá tegyék a kifelé vezető utakat.

Mindennap más jelmezben kézbesít a brit postás, hogy feldobja a hangulatot a járvány idején. A vicces fotóit az nlc.hu cikkében tekintheti meg.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

folyadékpótlás
Életkorod alapján ennyi vizet kell innod naponta – Íme a teljes táblázat
Nagy változás az egészségügyben: vasárnaptól megszűnik az NNGYK – Mutatjuk, mi jön helyette
alvás
6 fontos érv, amiért érdemes banánt enni este – Így időzítsd a szakértők szerint
65 év felett ilyen gyakran érdemes zuhanyozni: ezt tanácsolják a szakértők a bőr védelmére
Heti három alkalom már csökkenti a vérnyomást: ez a mozgásforma az egyik leghatékonyabb
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +11 °C
Minimum: -3 °C

Nagyrészt derült lesz az ég, de a délnyugati tájakon felhősödés kezdődik. Egyre többfelé válik párássá a levegő, főleg az Alföldön helyenként köd is képződhet. Csapadék nem lesz, a légmozgás is gyenge vagy mérsékelt marad.Késő estére -4 és +5 fok közé hűl le a levegő.A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában -6 és 0 fok között alakul, de a fagyzugokban alacsonyabb, míg a magasabban fekvő helyeken, vízpartok mentén, illetve a felhősebb tájakon egy-két fokkal magasabb értékeket is mérhetünk. Anticiklon alakítja időjárásunkat a hétvégén, fronthatás nem várható.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

7 kérdésből kiderül, felismered-e az influenza jeleit – Felkészültél a szezonra? A tél közeledtével egyre fokozódik az influenza terjedésének kockázata. Felismernéd a fertőzés tüneteit? Kvízünk segítségével most tesztelheted tudásodat!
kvíz
Szakértő vagy a bőrápolásban, ha meg tudod csinálni ezt a kvízt – Csupán 7 kérdésből kiderül A bőr és a táplálkozás kapcsolata szorosabb lehet, mint gondolnánk. Egyes tápanyagok támogathatják a bőr egészségét, míg bizonyos ételek és italok kedvezőtlenül hathatnak rá. Töltsd ki kvízünket, és derítsd ki, mennyit tudsz a bőrbarát étrendről!