Háromfős bizottságot kell összehívnia, aki passzív eutanáziát kér

Az ALS betegséggel küzdő Erzsébet meglehetősen bonyolult procedúra előtt áll, mert szeretne életvégi döntést hozni.

Közjegyzői okiratba foglalta az életmentő kezelések megtagadását a Karsai Dánielhez hasonlóan ALS-ben szenvedő Dunavölgyi Erzsébet. Az RTL Híradónak azt mondta: a minisztériumtól kért állásfoglalás alapján kíván élni a passzív eutanázia lehetőségével. Szerinte azonban a jogi helyzet bonyolult és követhetetlen.

Dunavölgyi Erzsébet az egyike azoknak az ALS-ben szenvedő betegeknek, akik együtt küzdenek Karsai Dániel alkotmányjogásszal az életvégi döntés jogáért. A parlamentben hétfőn késő este tartottak vitanapot a témában, ahol az egészségügyért felelős államtitkár elmondta: az eutanázia passzív formájára jelenleg is van lehetőség. „Minden cselekvőképes és önálló döntéshozatalra képes magyar állampolgár… életvégi döntés keretében nyilatkozhat arról, hogy milyen, az életet fenntartó, azt meghosszabbító kezelést választ vagy éppen utasít el” – fogalmazott Takács Péter. Dunavölgyi Erzsébet így is tett: olyan egészségügyi ellátásokat utasít el, mint például az újraélesztés és a mesterséges lélegeztetés, ám ezt nem elég leírni. Az egészségügyi törvény szerint a kezelések visszautasításának igényére egy háromfős orvosi bizottságnak is rá kell bólintania, aminek összehívását a betegnek kell kezdeményeznie a kezelőorvosánál  tudta meg a portál.

Dr. Karsai Dániel 2022 nyarán szembesült halálos diagnózisával. Tavaly ősszel a Strasbourgi Emberi Jogok Európai Bíróságához adta be kérelmét az aktív eutanázia magyarországi engedélyezéséről. A fiatal alkotmányjogász – mint hangsúlyozza – nem csak magáért küzd. Korábban itt írtunk arról, eddig mit ért el, itt pedig arról, hogyan pattant ki az ügy.Az amiotrófiás laterálszklerózis (ALS) az akaratlagos mozgások kivitelezéséért felelős, az agyban és a gerincvelőben is megtalálható neuronok pusztulásával járó gyógyíthatatlan, végzetes betegség. Bármelyik életkorban előfordulhat, a genetikailag kódolt esetek fiatalabbaknál, a szórványos esetek jellemzően 40 és 60 éves kor között kezdődnek. Jellemzően valamelyik végtag, leginkább a kar törzstől távoli részén kezdődik, majd onnan fokozatosan terjed felfelé, illetve tovább a törzsre, a nyakra, végül olyan agytörzsi funkciók is elvesznek, mint a beszéd, a rágás, a nyelés, majd a légzés. A gondolkodás, a látás, a hallás, az ízérzékelés, a tapintás érzete azonban mindvégig megmarad.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

napfogyatkozás
Napfogyatkozás 2026 – Vakságot is okozhat, ha holnap nem így nézel fel az égre
Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
Hússzor károsabb a dohányzásnál, a magyarok többsége mégis csinálja
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +31 °C
Minimum: +13 °C

Felhőtlen idő várható. Csapadék kizárt. Gyenge vagy mérsékelt lesz a légmozgás. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet többnyire 10 és 17 fok között várható, ennél alacsonyabb értékeket mérhetünk a szélcsendes, hidegre hajlamos helyeken, míg a nagyobb városokban, vízpartok közelében, magasabban fekvő pontokon ennél melegebb lesz a hajnal. Jelenleg egy anticiklon határozza meg a térség időjárását.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.