Mint azt korábban megírtuk, a demencia egy tünetegyüttes, amely esetén a kognitív funkciók romlása meghaladja az életkor előrehaladtával normálisan várható hanyatlás mértékét. Bár főként idős embereket érint, egyáltalán nem része az öregedés természetes folyamatának. Ahogyan Yen Ying Lim és Diny Thomson, az ausztrál Monash Egyetem kutatói fogalmaznak a The Conversation oldalán megjelent cikkükben, a demenciára angol nyelvterületen sokan hivatkoznak „hosszú elköszönésként” is. Noha a beteg él, a betegség lassan és visszafordíthatatlanul elmossa az emlékeit, illetve mindazon tulajdonságokat, amelyek a személyét korábban meghatározták. Idővel teljesen elveszítheti a kommunikációra, önálló evésre és ivásra, tájékozódásra, sőt, még a családtagjai felismerésére való képességét is.
Már a 19. század elejéről is fennmaradtak azonban olyan beszámolók hozzátartozóktól és egészségügyi dolgozóktól, amelyek demens betegekről szólnak, akik hirtelen visszanyerték szellemi képességeiket. A feljegyzések szerint képesek voltak jelentőségteljes beszélgetéseket folytatni másokkal, felidézni olyan emlékeket, amelyekről környezetük úgy gondolta, már régen elvesztették azokat, de tudtak még akár viccelődni és ételekkel kapcsolatos kívánságokat megfogalmazni is. Lim és Thomson ugyanakkor arra is rámutat, hogy becslések szerint az érintett betegek 43 százaléka a váratlan megvilágosodást követő 24 órán belül, 84 százaléka egy héten belül meghal. Ezzel együtt persze adja magát a kérdés: vajon minek köszönhető életvégi megvilágosodásuk?
Végső vagy paradox javulás?
A végső megvilágosodás kifejezést egy 2009-ben publikált amerikai tanulmány szerzői használták először, éppen arra reflektálva, hogy a kitisztult gondolkodással jellemzett epizódok gyakran kevéssel az érintettek halálát megelőzően jelentkeznek. Ezzel együtt nem minden eset jelzi elkerülhetetlenül a halál közeledtét. Egy idén februárban közzétett tanulmány arra hívta fel a figyelmet, hogy sok előrehaladott stádiumú demens betegnél megcsillan rövid időre a korábbi énjük, méghozzá akár fél évvel azelőtt, hogy a betegség életüket venné. Emellett akadnak más állapotok is, amelyek szintén kihatással vannak a gondolkodási képességekre és az agyműködésre, egyben amelyek esetén születtek feljegyzések hasonlóan látványos, de átmeneti állapotjavulásról. E körben említhető például az agyhártyagyulladás, skizofrénia, egyes agyi tumorok, illetve tartós károsodást kiváltó agyi sérülések. Mivel a tisztább gondolatok ilyenkor nem feltétlenül a halál előjeleként mutatkoznak meg, ezért ezeket paradox megvilágosodásnak nevezik.
Legyen szó azonban akár végső, akár paradox javulásról, Lim és Thomson szerint nem szabad elfelejteni, hogy csupán átmeneti jelenségről van szó. Ennél fogva ez sem utal arra, hogy a neurodegeneratív betegségek lefolyása visszafordulna.
Nincs igazán magyarázat a rejtélyre
Az orvostudomány egyelőre adós a magyarázattal a jelenségre. Leírtak olyan eseteket, amikor a betegek szeretteik körében nyerték vissza értelmüket, míg másoknál zene hatására állt be jelentős javulás. Ezzel együtt számos olyan epizód is ismert, amelynél nem lehetett konkrét kiváltó tényezőt felfedezni. Egy tavaly októberi tanulmányában a New York-i Egyetem kutatócsapata felvetette, hogy talán az agyban a halált megelőzően fellépő változások okozzák a váratlan mentális kitisztulást. Ez sem magyarázza azonban, hogy az érintettek hogyan tudnak olyan képességeket visszanyerni, amelyeket korábban már elvesztettek.
Komoly akadályt jelent persze, hogy a jelenséget nagyon nehéz tudományos oldalról vizsgálni. Először is nem minden demens betegnél lép fel, és nyilvánvaló triggerek hiányában azt is nehéz előrejelezni, hogy kiknél mutatkozhat meg mégis. Nem mellesleg a hozzátartozók számára általában nagy öröm, hogy ismét érdemben tudnak kommunikálni haldokló szerettükkel, így aztán nem is lenne etikus, ha ezt a lehetőséget tudósok használnák ki kutatási célokra. Miután pedig a beteg elhunyt, érthető okokból ugyancsak nehéz részletes kérdőívekben érdeklődni a gyászoló hozzátartozóknál a jelenséggel kapcsolatos tapasztalataikról.
Mindent egybevetve, ahogy Lim és Thomson írja, a végső megtisztulással kapcsolatos magyarázatok egyelőre túlnyúlnak a tudomány határain. „A mentális megtisztulás e pillanatai talán arra szolgálnak, hogy a haldokló személy el tudjon búcsúzni, közelebb érezhesse magát másokhoz a halála előtt, illetve újra kapcsolatot tudjon teremteni családjával és barátaival. Vannak továbbá, akik úgy vélik, a végső megvilágosodás epizódjai már egy, a túlvilági élettel kapcsolatba kerülő személyt tükröznek” – fogalmaznak cikkükben az ausztrál kutatók.
Hozzáteszik azonban, hogy bármi is legyen a valódi magyarázat, fontos, hogy ismerjük a jelenséget. Akik ugyanis hozzátartozóként megtapasztalják, sokféle módon reagálhatnak rá. Vannak, akik számára ez egy békés és keserédes élmény, míg másokat felkavar és összezavar. Utóbbi esetekben akár arra is késztetést érezhetnek a hozzátartozók, hogy követeljék szerettük kezelésének újragondolását, haldoklása esetén pedig azt, hogy küzdjenek az orvosok az életéért. Csakhogy Lim és Thomson szerint nem szabad elfelejteni, hogy mindez csupán a haldoklás folyamatának része, azaz az érintett beteg nem fog felépülni. Ezért aztán a legjobb, amit tehetünk, hogy az alkalmat kihasználva mellette maradunk és méltóképpen elbúcsúzunk tőle élete legvégén.
