Két óra alatt beférkőzik az agyba a műanyag

Körbevesz bennünket a műanyag, már az agyban és az anyatejben is kimutatták.

A műanyagok és egyéb kemikáliák elterjedésével a környezet szennyezésén túl saját egészségünket is számtalan módon veszélyeztetjük. Ennek egyik kritikus eleme agyunk károsítása, amely akár mentális állapotunkat is hátrányosan befolyásolhatjaírja a Greendex.

agy, képalkotó eljárás, CT, MR, MRI, agy
Az agyban is kimutatták a műanyagrészecskéket. Fotó: Getty Images

A vér-agy gát sem képes megállítani

Agyunk egyik legfontosabb része az úgynevezett vér-agy gát, amelynek elsődleges feladata a káros anyagok központi idegrendszerbe történő bejutásának megakadályozása, miközben az agy számára nélkülözhetetlen tápanyagokat és egyéb hasznos anyagokat átengedi. Az itt található, egymással szorosan összekapcsolódó sejtekből álló hálózat lényegében amolyan védőbástyaként funkcionál agyunkban, megőrizve annak épségét. Éppen ezért is rémisztő, hogy ezen a gáton már a műanyagok is képesek lehetnek átjutni.

Egy friss osztrák kutatás felfedte, hogy egerek esetében a nanoműanyagok (amelyek átmérője 0,001 milliméternél is kisebb) a szervezetbe jutástól számított két órán belül az agyban is megjelentek.

A kísérlet során polisztirol (PS) részecskéket tartalmazó vizet adtak az egereknek. A polisztirol megtalálható sok étellel érintkező tárolóban is, tehát mi magunk is sokszor bevisszük szervezetünkbe. A műanyagok számtalan fajtája lehet jelen testünkben itt-ott, például a vérünkben, létfontosságú szerveinkben, de még az anyatejben is.

Ez már önmagában is ijesztően hangzik, de a műanyagok bejutása az agyba további  gondokat is okozhat. A vér-agy gáton átjutva ugyanis ezek a részecskék gyulladást válthatnak ki az agyban, ami hosszú távon neurológiai elváltozásokhoz vezethet, így például növelheti az Alzheimer- vagy a Parkinson-kór kialakulásának kockázatát.

Mindennapjaink része a rengeteg műanyag, amely számtalanszor érintkezik élelmiszerrel. A szakember szerint ennek vannak veszélyei, de néhány egyszerű lépéssel megelőzheted a bajt.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

napfogyatkozás
Napfogyatkozás 2026 – Vakságot is okozhat, ha holnap nem így nézel fel az égre
Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
Hússzor károsabb a dohányzásnál, a magyarok többsége mégis csinálja
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +33 °C
Minimum: +14 °C

Döntően felhőtlen, napos időre számíthatunk, csak a keleti, északkeleti tájakon képződhet átmenetileg kevés gomolyfelhő. Csapadék kizárt. A délire forduló szél főleg a Dél-Alföldön, illetve az Észak-Dunántúlon élénkül meg.Délutánra jellemzően 32 és 35 fok közé melegszik fel a levegő. Késő este 16 és 28 fok közötti értékek valószínűek. Fronthatással továbbra sem kell számolni.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.