A 2023-as szezonban immár tizenketten vesztették biztosan életüket a Mount Everesten, további öten pedig eltűntek, és valószínűsíthető, hogy már ők sincsenek életben – írta meg a The Guardian kedden Yuba Raj Khatiwada, a nepáli turisztikai ügynökség igazgatója elmondása alapján. Utóbbiak közé tartozik Suhajda Szilárd is, aki első magyarként mászta volna meg a hegyet teherhordó serpák és oxigénmaszk segítsége nélkül. Csúcshódítás közben azonban nyoma veszett, és később az érte küldött mentőcsapat sem találta meg. „Mindent egybevetve 17 embert veszítettünk már el a hegyen ebben a szezonban. Ennek legfőbb oka, hogy a mostani idényben az időjárási körülmények nem voltak kedvezőek, illetve nagyon változóak voltak. A klímaváltozás jelentős kihatással van a hegyekre” – hangsúlyozta Khatiwada. Persze az időjárás még nem minden, ilyen magasságban ugyanis eleve rendkívül extrém körülmények uralkodnak az emberi szervezet szempontjából.
Mi teszi veszélyessé a legmagasabb csúcsot?
A Mount Everest, avagy tibetiül Csomolungma, nepáliul Szágarmantha a Föld legmagasabb hegycsúcsa a maga közel 8849 méteres tengerszint feletti magasságával. Idén éppen 70 éve, hogy Tendzing Norgaj nepáli serpa és az új-zélandi Sir Edmund Hillary elsőként feljutott a tetejére, azóta pedig mind többen igyekeznek megismételni a szinte emberfeletti teljesítményt. Az idei évben a nepáli kormány rekordszámú, 479 engedélyt adott ki hegymászók számára. Növekvő népszerűsége ellenére azonban a hegycsúcs meghódítása továbbra sem turistaút, hanem hihetetlenül nagy fizikai, pszichológiai és technikai kihívás.
Mint azt Brad Clark és Julien Periard, a Canberrai Egyetem két kutatója írja a The Conversation oldalán megjelent közös cikkében, a mászók jellemzően hónapokig, akár évekig készülnek a rájuk váró megpróbáltatásokra. Ennek során több 6 ezer méter feletti csúcsot is megmásznak, illetve a magassági körülményeket szimuláló sátrakban és kamrákban igyekeznek akklimatizálódni. Az alaptábort is általában óvatosan, fokozatosan közelítik meg, majd további utakat tesznek meg a tábor körül, 7000 méter fölé, akár magán a Mount Everest felé vezető útvonalon. „Mindazonáltal még ez az alapos felkészülés sem teszi semmissé a veszélyeket, és továbbra is sok hegymászó hal meg szezonról szezonra” – hangsúlyozzák az ausztrál szakértők.
Az elmúlt száz évben, 1922 és 2022 között – nem számítva a serpákat – több mint 16 ezren kísérelték meg meghódítani a Mount Everestet, 5633-an sikerrel. Ez idő alatt 310 haláleset történt. 2006 és 2019 között a halálozási arány 0,5 százalék volt a női mászók és 1,1 százalék a férfiak körében. A potenciális veszélyforrások közé tartoznak a lavinák, szikla- és jégomlások, az extrém hideg okozta hipotermia, a súlyos fokú kimerültség, az esések és zuhanások, az alacsony oxigénszint miatt fellépő megbetegedés, valamint sokakat ér baleset a Khumbu-gleccseren történő átkelés közben is. Az 1950 és 2019 között feljegyzett halálesetek 35 százalékát zuhanás okozta, 22 százalékát kimerültség, 18 százalékát magassági betegség, 13 százalékát pedig kihűlés, fagyás. A halálesetek zöme, 84 százaléka a visszaúton következett be akár csúcshódítást követően, akár úgy, hogy a mászók még a csúcs elérése előtt visszafordultak.
Érdemes megemlíteni, hogy az 5364 méteren fekvő alaptáborban a levegő oxigéntartalma alig fele a tengerszinten lévőnek, a csúcson pedig ez az arány a 30 százalékot sem éri el. Ebben a magasságban az alacsony oxigénszint miatt a hegymászókat akut hegyi betegség, magassági légzőszervi és agyi ödémásodás fenyegeti. Ezek közül az első a legkevésbé súlyos, ritkán vezet életveszélyes állapot kialakulásához, de így is olyan tüneteket okozhat, mint a fejfájás, émelygés, étvágytalanság, egyes esetekben akár hányás, kimerültség. Minél tovább tartózkodik ráadásul az ember nagy magasságon, annál súlyosabb problémákkal szembesülhet. A tüdőben és az agyban egyaránt felgyűlhet a folyadék, ami egyrészt légzési elégtelenséghez és eleinte száraz, majd váladékürüléssel járó köhögéshez, másrészt neurológiai panaszokhoz vezethet, beleértve a fejfájást, zavartságot, szédülést, egyensúlyzavarokat, végső esetben kómát és halált.
A legtöbben oxigénmaszkkal kísérlik meg a csúcshódítást, javítva ezáltal a fizikai teljesítményüket, egyben csökkentve az említett problémák kialakulásának kockázatát. Még így is előfordul azonban, hogy a kiegészítő oxigén kevésnek bizonyul, és még ha a mászók sikeresen el is érik a csúcsot, az alaptáborba vezető visszaúton a környezet és a magassági betegség áldozatává válhatnak.
Az idei szezon valódi káosz
„A hegy biztosan nem hibázik” – ezt már Kollár Lajos, a Magyarok a világ nyolcezresein expedíciósorozat vezetője mondta az ATV Start című műsorában, rámutatva, hogy a hegymászóknak nagy felelősségük van abban, hogy helyesen mérjék fel a saját képességeiket. Hasonló gondolatokat fogalmazott meg Alan Arnette is a The Guardiannek nyilatkozva. Ő 2011-ben mászta meg a Mount Everestet, azóta pedig szakértőként rendszeresen ír a témában. Az idei évet a káosz szóval jellemezte, utalva az eddigi halálesetek magas számára, amelyhez hasonlóra utoljára 2014-ben volt példa. Igaz, az akkori 17 halálesetben közrejátszott egy nagy lavina is, amely több serpát elsodort. „A magas halálozási szám abból ered, hogy tapasztalatlan kliensek túl nagy kihívás elé állítják magukat, és nem fordulnak vissza elég hamar” – emelte ki Arnette, hozzátéve, hogy sok esetben az expedíciószervező cégek is felelőtlenül fogadják be olyan mászók jelentkezését, akiken aztán nem tudnak segíteni, ha odafent bajba kerülnek.
Nem véletlen tehát, hogy a nepáli kormányt sok kritika éri, amiért idén közel félezer hegymászót engedett fel az Everestre, többet, mint bármikor korábban. Tekintve, hogy minden egyes engedélyhez 12 ezer angol fontot (több mint 5 millió forintot) kell befizetnie a kérvényezőknek, ez a bevétel igen jelentős az amúgy kevésbé fejlett gazdaságú ázsiai ország számára. Mindez némiképp árnyalja a kormányzat azon álláspontját, mely szerint nincs szó arról, hogy túl népes lenne szezonban a hegy. Khatiwada a mostani rekordot azzal magyarázta, hogy idén egyszerűen korábban indult a hegymászóidény, egyben tovább is tart a megszokottnál. Másként nyilatkozott viszont Ang Norbu serpa, a Nepáli Nemzeti Hegyivezető Egyesület elnöke, aki úgy látja, a túl sok kiadott engedély mostanra problémákat okoz, egyben hatalmas környezeti terhet ró a hegyre. „Megváltoztak a szokások. Régen edzett hegymászók jöttek, most azonban sok kezdő mászó is fel akar jutni az Everest csúcsára” – húzta alá a serpa.
Az egész világot bejárta az a fotó 2019-ben, amely a csúcs előtt sorban álló hegymászókat ábrázolt, tükrözve, mekkora tömeg tódult már akkor a hegyre. Jake Norton profi hegymászó és fotográfus akkor arra hívta fel a figyelmet a CPR Newsnak adott interjúban, hogy a csúcshódításra csupán néhány óra áll rendelkezésre, mielőtt a magassági körülmények túlzott kockázattá növekednének. „Szó szerint lehetetlen, hogy a tested alkalmazkodjon ahhoz a magassághoz. Lényegében lassan haldokolsz ott. Minden eltompul: a képességed, hogy melegen tartsd magad, vagy hogy jó döntéseket hozz” – fogalmazott Norton. Hozzátette, ha nagy tömeg alakul ki, az emberek, főként azok, akiknek nincs elegendő tapasztalata az ilyen magasságokkal és hogy megértsék saját testük jelzéseit, hamar szétesnek fejben.
