A Duna-parton ücsörgött egy pengével, rendőrök mentették meg

Öngyilkosságra készült egy huszonéves nő hétfő este a Bács-Kiskun megyei Dunavecsén, de két járőr még időben megtalálta, így meg tudták előzni, hogy kárt tegyen magában.

A rendőrség állampolgári bejelentés nyomán kezdett kutatni egy ismeretlen nő után. Valaki ugyanis arról értesítette a hatóságot, hogy az utcán sétálva fültanúja volt egy beszélgetésnek, amelynek során a vele szemben elhaladó fiatal hölgy azt mondta a telefonjába, hogy le fog ugrani a közeli Pentele hídról – olvasható a police.hu beszámolójában.

a dunaújvárosi Pentele híd, amely Kisapostagot köti össze Dunavecsével
A dunaújvárosi Pentele híd, amely Kisapostagot köti össze Dunavecsével, egyúttal a Dunántúlt az Alfölddel. Fotó: MTI/Máthé Zoltán

A rendőrség járőrei azonnal elindultak, hogy megkeressék a nőt. Eközben egy másik bejelentés is érkezett, miszerint egy fiatal lányt láttak a Duna mellett lévő gátnál. Az egyenruhások végül itt meg is találták a vízpart mellett egy padon ülve.

A 27 éves nő addigra gumival elszorította a könyökhajlatát, kezében pedig egy pengét szorongatott. A rendőrök rövid beszélgetés után elvették tőle a pengét. Mivel azonban a padon alkoholt és gyógyszert is láttak, kihívták hozzá a mentőket. Mint kiderült, a nőt elhagyta a párja, illetve édesanyjával is összeveszett. Gyógyszert ugyanakkor nem vett be, így a járőrök még éppen időben megmentették attól, hogy végzetes lépésre szánja el magát.

A történtek kapcsán a rendőrségi közlemény arra hívja fel mindenki figyelmét, hogy a krízishelyzetekre sosem az öngyilkosság a megoldás. A rendőrség ezen a linken összegyűjtötte azon szervezetek elérhetőségeit, amelyek segítséget tudnak nyújtani az érintettek számára.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

napfogyatkozás
Napfogyatkozás 2026 – Vakságot is okozhat, ha holnap nem így nézel fel az égre
Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
Hússzor károsabb a dohányzásnál, a magyarok többsége mégis csinálja
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +31 °C
Minimum: +12 °C

Túlnyomóan felhőtlen, napos időre számíthatunk, csak néhol a Tiszántúlon képződhet kevés gomolyfelhő. Csapadék kizárt. A keleties irányú szél elsősorban az Észak-Alföld térségében élénkül meg.A legmagasabb nappali hőmérséklet jellemzően 30 és 33 fok között alakul. Késő este általában 15, 25 fok várható. Jelenleg egy anticiklon határozza meg a térség időjárását.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.