-3° - +6°
Kettős front

5-11 évesek oltása: milyen mellékhatások várhatók?

HáziPatika

Az Európai Gyógyszerügynökség (EMA) engedélyezte az 5-11 éves gyerekek Pfizer-BioNTech vakcinával történő oltását. Mutatjuk, milyen mellékhatásokra számíthatnak az érintettek a jelenlegi kutatási eredmények alapján.

Az Európai Gyógyszerügynökség (EMA) engedélyezte a Pfizer-BioNTech koronavírus elleni vakcinájának alkalmazását az 5-11 éves korosztály tagjainál is. Noha a hivatalos ajánlást szigorú és alapos vizsgálatok előzték meg - hogy kiderüljön, a vakcina biztonságos és hatékony-e ennél a korcsoportnál is -, ám még így sem zárható ki, hogy mint minden gyógyszernek, egyeseknél ennek is lesznek egészségügyi hatásai. A Medical News Today összeszedte, hogy az eddig közölt kutatási eredmények alapján milyen potenciális mellékhatásokkal járhat az érintetteknél a Pfizer-BioNTech vakcina beadása.

5-11 évesek oltása
Hamarosan Magyarországon is engedélyezhetik az 5-11 éves gyerekek oltását.
Fotó: Getty Images

Az USA-ban legalább egy lépéssel előrébb járnak

Az Amerikai Élelmiszer és Gyógyszerügyi Hatóság (FDA) október végén engedélyezte a Pfizer-BioNTech-vakcina beadását az 5-11 éves gyermekeknek az Egyesült Államokban. Az országban felmérés is készült a témában, amelyből kiderült, hogy az e korcsoportba tartozók szüleinek csak valamivel több mint negyede szeretné, ha gyermeke minél előbb megkapná az oltást. A hezitálás hátterében jellemzően a mellékhatásoktól és hosszú távú egészségügyi hatásoktól - például meddőségtől - valófélelemáll. Az eddigi kutatási eredmények azonban biztatóak, nem adnak okot aggodalomra. 

Várható mellékhatások és egészségügyi hatások

Bill Gruber, a Pfizer klinikai kutatási és fejlesztési alelnöke az 5-11 éves korcsoportra kiterjesztett humán klinikai vizsgálat második és harmadik fázisának eredményeiről még októberben beszámolt. Elmondta, hogy nagyon kevés résztvevőnél tapasztaltak súlyos mellékhatást a vakcina beadását követően, és egyetlen haláleset sem fordult elő. Közlése szerint az oltás után fellépő reakciók és mellékhatások hasonlóak voltak a felnőtteknél tapasztaltakhoz.

A leggyakoribb mellékhatás a vakcina második dózisát követően - az első dózis után ritkábban fordult elő ilyen - a fáradtság és afejfájásvolt. Előbbiről az 5-11 évesek 39,4 százaléka, utóbbiról 28 százaléka számolt be. (Ezen tünetek aránya a Pfizer-vakcinát kapó felnőtteknél 65,6, illetve 60,9 százalék volt.) Míg az 5-11 éves gyermekek mindössze 6,5 százalékánál jelentkezettlázaz oltás után, a 12 év felettieknél ez az arány 17,2 százalék volt. Előbbi korcsoportba tartozók 9,8 százaléka tapasztalt hidegrázást az oltás után, szemben a 12 év felettiek 40 százalékával.

Több országból is jelentették, hogy a jelenleg engedélyezett és oltásra használt mRNS-alapú vakcinák, vagyis a Pfizer-BioNTech és a Moderna oltóanyaga ritka mellékhatásként szívizom- vagy szívburokgyulladást okozhat. Az Amerikai Élelmiszer és Gyógyszerügyi Hatóság augusztusban úgy becsülte, hogy az említett vakcinák beadása után 1 az 5 ezerhez a miokarditisz kialakulásának potenciális esélye, és az érintettek 95 százaléka szorul kórházi ellátásra.

A rettegett miokarditisz

Izraelben már júniusban jelezték, hogy több serdülő fiúnál és fiatal férfinél szívizom- vagy szívburokgyulladás alakult ki a vakcina beadását követően. Az amerikai Járványügyi és Betegségmegelőzési Központ (CDC) közlése szerint a 12 és 29 év közötti fiúk és férfiak vannak leginkább kitéve a szívizomgyulladás kockázatának. 2020. december 29-e és 2021. június 11-e között 687 ilyen esetet regisztráltak az Egyesült Államokban a harminc év alattiaknál. Ez idő alatt a 12-30 éveseknek összesen 52 millió adag oltóanyagot adtak be, vagyis a miokarditisz kialakulásának kockázata összességében igen alacsony - közölte a CDC.

Az erre vonatkozó izraeli adatok a New England Journal of Medicine című szaklapban jelentek meg. Izraelben 2020. december 20-a és 2021. május 31-a között 136 szívizomgyulladásos esetet kötöttek igazolhatóan a vakcinához: ez idő alatt 5,12 millió embert oltottak be két adaggal. 


A miokarditisz kialakulásával kapcsolatos aggodalmak miatt az 5-11 évesek klinikai vizsgálatát végző kutatók különösen odafigyeltek a problémát jelző lehetséges tünetek felbukkanására. De nem jelentettek egyetlen szívizomgyulladásos esetet sem, ahogy anafilaxiás sokkot sem

"Mivel az e korcsoport tagjainak adott adag egyharmada annak, amit az idősebb gyermekek és a felnőttek kapnak, várhatóan kevesebb mellékhatás és kevesebb nemkívánatos esemény jelentkezik majd az oltás után" - nyilatkozta Manfred Green, az izraeli Haifai Egyetem epidemiológiai tanszékének munkatársa a Medical News Today-nek.  Az 5-11 éves, alapbetegséggel rendelkező gyerekeknél esetlegesen jelentkező mellékhatásokról viszont egyelőre nem hoztak nyilvánosságra adatokat, mert még kevés tanulmány készült a témában.

Hogy érzi magát? Országos eredmény megtekintése >>
Hogy érzi magát?
Kirobbanó formában van? Válassza ki a lelki- és testi állapotához illő emojit és nézze meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!
Milyen most a lelkiállapota?
Letargikus vagyok
Kissé magam alatt vagyok
Kiegyensúlyozott vagyok
Jókedvű vagyok
Majd kiugrom a bőrömből
Hogy érzi magát?
Kirobbanó formában van? Válassza ki a lelki- és testi állapotához illő emojit és nézze meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!
Hogy érzi most magát fizikailag?
Teljesen hulla vagyok
Voltam már jobban is
Átlagos formában vagyok
Jól vagyok
Kirobbanó formában vagyok
Hogy érzi magát?
Lelkiállapot
Fizikai állapot
Legjobban:
Legrosszabbul:
További cikkek
Szóljon hozzá Ön is és olvassa el mások hozzászólásait

Humánmeteorológia

Humanmeterológia szolgaltatója

Fronthatás:
Kettős front

Maximum:
-1, +6 °C
Minimum:
-3, +2 °C

Hazánkban szombaton délelőtt nyugaton az erősen felhős időben szórványosan havazás, havas eső is előfordul, máshol a változó felhőzet mellett több-kevesebb napsütés is lesz.

Egészséget befolyásoló hatások:
gyenge

Részletes adatok és előrejelzés

Tekintse meg az időjárási frontokat!Térképezze fel a pollen adatokat!

Kövesse a Házipatikát:

GyógyszerekGyógyszerkereső
GyógyszerHatóanyag