Ezért van mindennek rossz íze a repülőn

Érezted már, hogy a repülőn utazva mindennek más íze van? Ha igen, nem véletlenül, ennek ugyanis több oka is van. Mutatjuk.

Ha már érezted, hogy a repülőgépen felszolgált ételeknek szörnyű íze van, az nem feltétlenül a légitársaság szakácsának a hibája. Az ízlelőbimbóid teljesen másképp érzékelik ugyanis az ételeket és italokat, amikor több kilométer magasan vagy. 

repülőgép, repülőút, ízérzékelés, szaglás, umami
Nem úgy érezzük az ízeket a repülön, mint idelent. Fotó: Getty Images

A száraz levegő és a zaj is hibás

Egy zárt repülőgépben a folyamatosan újrakeringetett levegő nagyon száraz. Becslések szerint a kereskedelmi repülőgépek levegőjének páratartalma körülbelül 12 százalék, ami szárazabb, mint egy sivatagé. A levegő nedvességhiánya miatt az orrjárataink kiszáradnak, ez pedig csökkenti a szaglórendszerünk képességeit. Mivel a szaglás rendkívül fontos szerepet játszik az ízérzékelésben, az ételek ízének érzékelése így jelentősen tompulhat – írja az IFL Science.

A levegő szárazsága az alacsony légnyomással kombinálva azt eredményezi, hogy a sót harminc, a cukrot pedig akár húsz százalékkal kevésbé érzékeljük. 

"A levegőben az ételeknek és italoknak olyan az ízük, mint amikor megfázunk" – mondta Dr. Andrea Burdack-Freitag, a Fraunhofer Épületfizikai Intézet kutatója. Vizsgálatuk eredményei alapján az eleve intenzívebb ízvilágú ázsiai ételek kevésbé veszítenek az aromájukból, mint például a csirke vagy a hal. A kutatás azt is kimutatta, hogy a háttérzaj is jelentős hatással lehet az ételek érzékelésére. Mivel a repülőgépek utasterében a zaj elérheti a 80 decibel körüli értéket – ami nagyjából megegyezik egy elektromos porszívóéval –, ez valószínűleg szintén gyengíti az ételek élvezeti értékét.

Ezt teheted, hogy ne legyen mindennek egyforma íze

Az umamiban gazdag, illetve a sós ételek – például a paradicsom, a gomba és az érlelt húsok – még akkor is megőrzik az ízüket, ha azokat repülőgépen fogyasztják. Válaszd te is ezeket, más is ezt teszi: a légitársaságok állítólag felismerték, hogy az utasok gyanúsan nagy mennyiségű paradicsomlevet fogyasztanak repülés közben.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

reggeli
„Mit reggelizzek, ha fogyni akarok?” – Dietetikusok elárulták, mi a legjobb választás
Magnézium vagy D-vitamin: melyiket szedjem? – Mutatjuk, miben segítenek
5 májvédő vitamin, amelyet rendszeresen kell pótolni – Íme, mit ajánlanak a szakértők
Ez a vitaminhiány okozhatja a nők gyakori daganatos betegségét – Így csökkenthető a kockázat
magyar egészségügy
Eldőlt, mégsem írhatnak receptet a gyógyszerészek ősztől – Halasztják a tervezett egészségügyi fejlesztéseket
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +27 °C
Minimum: +16 °C

Az ország nagyobb részén szinte zavartalan lesz a napsütés, csupán a déli tájakon lehet több felhő, illetve időszakosan a Nyugat-Dunántúlon is megnövekedhet a felhőzet. Miután reggel az utolsó csapadékgócok is elhagyják hazánkat kelet felé, általában száraz idő lesz, de a nyugati tájakon előfordulhat néhol zápor, esetleg zivatar. Az északnyugati szél nagy területen élénk marad, néhol meg is erősödik.A csúcsértékek általában 26 és 31 fok között várhatóak, de a nyugati határszélen ennél pár fokkal alacsonyabb maradhat a maximum. Késő estére döntően 18 és 23 fok közé hűl le a levegő. Hétfőn már nem kell fronthatásra számítani, ugyanakkor a vasárnapi hidegfront mögött enyhébb levegő áramlik a Kárpát-medencébe, így egyelőre a hőség sem tér vissza.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Mindent tudsz a szexről? Íme 10 kérdés, amelyen sokan elbuknak Sok félreértés övezi a testi szerelem témakörét. Vajon te mennyire vagy képben, ami a szexet illeti?
kvíz
Felismernéd a szifilisz tüneteit? Ebből a 7 kérdésből kiderül – Teszteld a tudásod kvízünkben! Mennyit tudsz a szifiliszről? Bár a szexuális úton terjedő fertőzés régóta ismert, még mindig sok tévhit övezi. Töltsd ki kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában a betegséggel!