A ma ismert CD és DVD formátumok előfutára az 1978-ban kereskedelmi forgalomba kerülő LaserDisc volt, amelynek technológiáját még az 1960-as években kezdték kifejleszteni. Ez a videoformátum az optikai tárolásnak köszönhetően nagyságrendekkel jobb minőséget eredményezett, mint a mágnesszalagos VHS és BetaMax rendszerek, de jobbára csak Ázsiában terjedt el. A LaserDisc hátránya az volt, hogy rögzítéskor analóg videojelet használtak, így tömörítés hiányában a lemez nagyméretű, 30 centi átmérőjű volt, miközben csak egyórányi anyag fért rá.
Kézenfekvőnek tűnt, hogy a módszerrel rögzítsenek hangot is, a megoldáson egymástól függetlenül kezdett a holland Philips és a japán Sony cég dolgozni. A két rivális óriásvállalat 1979-ben egyesítette erőit, és az iparág történetében új munkamódszert jelentő nyílt, közös innováció teljes sikerrel járt. Az úgynevezett lézerletapogatás elvén működő technológia Vörös Könyvnek nevezett szabványa 1980-ra készült el, a sorozatgyártásra két évvel később álltak készen. A CD hamarosan kiszorította a Philips 1963 óta egyeduralkodó találmányát, a hangkazettát, vele együtt a kazettás magnetofonokat, egyszersmind a vinil lemezeknek is vetélytársa lett. Az elnevezés sem volt egyszerű: felvetődött a Mini Rack, a MiniDisc és a Compact Rack is, végül a Compact Disc mellett maradtak, mert úgy vélték: a vásárlókat a név már a magnók révén ismerős Compact Cassette-re fogja emlékeztetni.
A jó minőség miatt a pianista dörmögése is hallatszott
A korong mérete a Sony kérésére lett 11 helyett 12 centiméter, a lemezre rögzíthető felvétel idejét ezáltal 75 percben határozták meg. (A legenda szerint a japánok azért ragaszkodtak a nagyobb tárolási felülethez, hogy egy lemezre férjen Beethoven IX. szimfóniája.) A digitalizáláshoz szükséges, kiváló hangminőséget adó 16 bites rendszerért és a hibajavító kódokért a Sony, az EFM-nek nevezett adatkódolási technikáért és a gyártásért a Philips volt felelős. Az 1,2 milliméter vastag, 15 gramm súlyú, szivárványszínű polikarbonátból készült műanyag korongon az adatokat belülről kifelé rögzítik, vagyis pont ellenkező irányban, mint a bakelit lemezeken. Az 5 kilométernyi lejátszósávra a jeleket lézerrel viszik fel, a letapogatás is lézerrel történik a CD alsó oldalán. Az információt parányi göröngyök, azaz pitek hordozzák.
Az első tesztfelvétel 1980 decemberében készült. Ezen Herbert von Karajan a Berlini Filharmonikusok élén Richard Strauss Alpesi szimfóniáját dirigálta. Az első kereskedelmi célra szánt CD gyártása 1982. augusztus 17-én kezdődött, amelyen Claudio Arrau adta elő Chopin keringőit, és a gépsort indító gombot is Arrau nyomta meg. (A Polygram lemezcég egyik munkatársa később elárulta: az új technológia annyira jó minőséget produkált, hogy kiderült, a chilei pianista játék közben folyton dörmög és nagyokat liheg, amit bakeliten soha nem lehetett volna észrevenni.) A Philips gyárában készült első könnyűzenei CD az ABBA együttes utolsó albuma, a The Visitors volt. Az első CD-lemez, Billy Joel 52nd Street című albuma – és ezzel egy időben a világ első CD-lejátszója, a Sony CDP 101 – 1982. október 1-én Japánban került a boltokba.
A CD hamar közkedvelt formátummá vált
A CD, amelyen egy gombnyomással lehetett kedvenc számunkhoz ugrani, villámgyorsan meghódította a világot. Az első egymilliónál nagyobb példányszámban eladott kompakt lemez a Dire Straits Brothers in Arms című albuma lett. 1986-ban már több CD-lejátszót adtak el, mint hagyományos lemezjátszót, 1988-ban pedig már jobban fogyott a CD a fekete bakelitlemeznél. 1985-ben került forgalomba a CD-ROM (CD-Read Only Memory), amely mintegy 230 ezer A4-es oldal gépelt szövegnek megfelelő adatmennyiséget képes tömörítetlen állapotban tárolni. 1990-ben jelentek meg az egyszer írható CD-R lemezek, pár évvel később kerültek piacra az újraírható optikai CD-k (CD-RW).
A CD-k népszerűsége a 2010-es évekre megkopott, egyre jobban kiszorította azokat a zenei fájlok tárolására kifejlesztett MP3 formátum, majd az online zenehallgatás. Temetni azért még nem kell a CD-t, a különböző online és offline használtpiac-tereken folyamatosan emelkednek az eladások. „Egy szabványról soha nem lehet előre megmondani meddig marad életben. A CD életképes volt, és még mindig az” – állítja a Philips marketingfőnöke.
