Olcsóbb és valósághűbb az új, 3D-nyomtatott műszem

Minden részletében olyan, mint az igazi, sok millió embernek nyújthat majd segítséget.

Nagyjából nyolcmillió ember él a világon, aki baleset, betegség vagy születési rendellenesség miatt műszemet visel. Nekik kínál a korábbiaknál jobb megoldást a 3D-nyomtatott műszem – számol be a különleges technológiáról a Live Science.

szem, szemgolyó
A műszem teljesen valósághű. Képünk illusztráció. Fotó: Getty Images

Az önbizalmuknak is jót tesz

A 3D-nyomtatáson alapuló eljárás nem csak időt, pénzt és energiát spórol, de mivel az ilyen protézisek a korábbiaknál jóval természetesebb hatást keltenek, a páciensek önbizalmát is jelentősen javíthatják. „A protézist viselő emberek többsége egyáltalán nem akarja, hogy ezt mások is észrevegyék” – mondta a portálnak a londoni Moorfields Eye Hospital eljárásáról Johann Reinhard. A németországi Fraunhofer Számítógépes Grafikai Kutatóintézet kutatója arról is beszámolt, hogy a műszemeket már felnőtt érintetteken tesztelik, és ha beválik, gyerekeken is kipróbálják majd. Ehhez azonban további vizsgálatokra és új szabályozásra lesz szükség.

A 3D-technlógia lehetővé teszi, hogy egy speciális képalkotó eljárással virtuális lenyomat készüljön a páciens szemüregéről és az egészséges szeméről. Az ezekből az adatokból készített tervrajzok alapján mindössze 90 perc alatt elkészülő 3D-nyomtatott protézisek az egészséges szemgolyó valósághű másolatai. A folyamat ráadásul felgyorsítható, ha egyszerre több szemet nyomtatnak ki: száz szemprotézis kinyomtatása mindössze tíz órát vesz majd igénybe a kutatók szerint.

Az eddigi, hagyományos szemprotézisnek ehhez képest több hátránya is van. Annak elkészítéséhez ugyanis öntőformát hoznak létre a páciens szemüregéből, amit aztán sablonként használnak a szemgödör viaszlenyomatához, hogy ez alapján készíthessék el a végleges műanyagprotézist. Ráadásul ezt általában 5-10 évente cserélni kell a műanyag elhasználódása miatt.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

folyadékpótlás
Életkorod alapján ennyi vizet kell innod naponta – Íme a teljes táblázat
alvás
6 fontos érv, amiért érdemes banánt enni este – Így időzítsd a szakértők szerint
Nagy változás az egészségügyben: vasárnaptól megszűnik az NNGYK – Mutatjuk, mi jön helyette
Hasnyálmirigy-gyulladás: ez segít meggyógyulni magyar kutatók szerint – Mutatjuk, min kell változtatni
Heti három alkalom már csökkenti a vérnyomást: ez a mozgásforma az egyik leghatékonyabb
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +11 °C
Minimum: -3 °C

Általában napos, száraz idő várható, de a Dunántúlon lehetnek felhősebb körzetek is - elsősorban a nyugati megyékben. Alapvetően gyenge vagy mérsékelt lesz a légáramlás, csupán Sopron környékén élénkülhet meg időnként a délies irányú szél. Kora délután 8 és 12 fok közötti értékeket mérhetünk. Késő este -5 és +6 fok között alakul a hőmérséklet, elsősorban a kevésbé felhős északkeleti országrészben, esetleg északnyugaton fagyhat. Anticiklon alakítja időjárásunkat, fronthatás ma sem várható.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Édeset, sósat vagy savanyút kívánsz? 6 kérdésből kiderül, mit üzen a tested A csoki, a chips vagy a savanyúság után sóvárogsz? Emögött nemcsak megszokás vagy stressz állhat, bizonyos esetekben tápanyaghiány, hormonális változások vagy életmódbeli tényezők is szerepet játszhatnak.
7 kérdésből kiderül, felismered-e az influenza jeleit – Felkészültél a szezonra? A tél közeledtével egyre fokozódik az influenza terjedésének kockázata. Felismernéd a fertőzés tüneteit? Kvízünk segítségével most tesztelheted tudásodat!