A jövő művégtagjai ilyenek lesznek

A legújabb, svájci fejlesztésű művégtag már a tapintás érzetét is visszaadja felhasználójának.

Az érintés érzetét adó művégtagot fejlesztettek ki svájci kutatók, amelynek térbeli helyzetét is érzékelhetik a páciensek. A Lausanne-i Műszaki Egyetem (EPFL) kutatói szerint sikerük a robotika tízéves kutatásának eredménye. Tanulmányukat a Science Robotics című szaklapban mutatták be.

Hihetetlenül sok az amputáció Akár háromszor több amputációt végeznek el Magyarországon, mint az Európai Unió egyes országaiban - hívta fel a figyelmet a Rezidensek és Szakorvosok Szakszervezetének elnöke. Az ügy hátterében pénzügyi okok is állhatnak. Kattintson a részletekért!

Akár egy igazi kéz

A svájci szakértők a Pisai Egyetem és a római Gemelli Egyetemi Kórház kutatóival együttműködve fejlesztettek ki egy újgenerációs műkezet. Az eszköz lehetővé teszi az amputált kezű páciensek számára, hogy visszaszerezzék a természeteshez nagyon hasonló, kifinomult tapintás érzését. "A kutatóknak sikerült reprodukálniuk a propriocepció érzetét, vagyis az agy képességét, hogy azonnal és pontosan észlelje a végtagok helyzetét mozgás közben és után, sötétben vagy akár csukott szemmel is" - írja az egyetem. Az új műszerrel a páciensek kinyúlhatnak egy asztalon álló tárgyért és megállapíthatják állagát, formáját, helyzetét és méretét anélkül, hogy megnéznék.

Az új művégtaggal a tapintás is érezhető (Fotónk illusztráció, forrás: 123fr)
Az új művégtaggal a tapintás is érezhető (Fotónk illusztráció, forrás: 123fr)

A protézist sikeresen tesztelték több páciensen. Feladatát a végtagcsonk idegeinek stimulálásával végzi el: az idegek valós idejű szenzoros visszacsatolást küldenek a pácienseknek, szinte ugyanúgy, ahogyan az emberi végtag teszi. "Eredményeink bizonyítják, hogy az amputált személyek hatékonyan képesek feldolgozni a taktilis és a helyzeti információkat, melyek idegi stimuláció révén egyidejűleg érkeznek" - fejtette ki Edoardo D'Anna, az EPFL munkatársa, a tanulmány vezető szerzője.

Az EPFL közlése szerint más európai kutatóközpontok is részt vettek a fejlesztésben.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +21 °C
Minimum: +6 °C

A fátyol- és átmenetileg megnövekvő gomolyfelhőzet mellett legalább több órára kisüt a nap. Csapadék nem valószínű. A délnyugati, déli szelet élénk, a nyugati országrészben erős, főként az Északnyugat-Dunántúlon helyenként viharos lökések kísérik. A legmagasabb nappali hőmérséklet többnyire 18 és 24 fok között várható. Késő estére általában 12 és 17 fok közé hűl le a levegő. Időjárási frontra az előrejelzések szerint nem kell számítani, így az időjárásra érzékenyek tünetei várhtóan csillapodnak majd.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra