Hihetetlenül sok az amputáció

Akár háromszor több amputációt végeznek el Magyarországon, mint az Európai Unió egyes országaiban - hívta fel a figyelmet a Rezidensek és Szakorvosok Szakszervezetének elnöke. Az ügy hátterében pénzügyi okok is állhatnak.

Feltűnően sok beteg végtagját amputálják úgy, hogy előzőleg nem végezték el náluk az érrekonstrukcióhoz szükséges vizsgálatot, tehát az érfestést . Ezen az arányon mindenképpen javítani kell, hogy az amputációs rátát csökkenteni lehessen - mutatott rá Dénes Tamás az Inforádiónak adott interjújában.

Hazánkban csak a cukorbetegség következtében évente mintegy 3-4 ezer embernek amputálják a lábát.

A szakszervezeti elnök hozzátette, a szakma javaslatai ellenére sem jöttek léte Magyarországon az úgynevezett érellátási centrumok.

A rekonstrukciós műtét veszteségesebb a kórháznak

Kitért rá, az Országos Egészségbiztosítási Pénztár (OEP) jelenleg beavatkozástól függően több pénzt ad egy végtag eltávolítására, mint a megmentését célzó műtétre. Így például többet fizet egy lábamputációért, mint ha az orvosok megpróbálnák megmenteni a beteg végtagját. Mindemellett nem arról van szó, hogy a magasabb finanszírozásért döntenének az amputáció mellett, hanem arról, hogy a betegek ellátásával veszteséget termelnek a kórháznak.

Magyarországon igen magas az amputációs ráta
Magyarországon igen magas az amputációs ráta

Dénes Tamás elmondta, náluk a betegek 60-70 százalékánál nem vizsgálták meg az amputációt megelőzően, hogy rekonstrukciós érműtéttel megmenthető-e a lába.

A szakszervezet nem lát kiutat

A szakszervezetnek nem feladata, hogy az egészségügyi államtitkársággal tárgyaljon, csak besegítünk és be is fogunk segíteni, mert akinek a feladata lenne, nem végzi el. Mi állandóan nyitottak vagyunk a szakmai tárgyalásra, de nem igazán látjuk a kiutat, mert nem kap olyan támogatást az EMMI és ezen belül az egészségügyi szaktárca, hogy ezekkel a problémákkal meg tudjon küzdeni - fogalmazott a Rezidensek és Szakorvosok Szakszervezetének elnöke.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
Azonnali hatállyal kivonták a forgalomból ezt a gyógyszert – a betegektől is visszakérik
pajzsmirigy-alulműködés
Korai tünetek, hogy kevés hormont termel a pajzsmirigy – Erre figyelj nőként
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +30 °C
Minimum: +15 °C

Túlnyomóan felhőtlen vagy derült, napos időben lesz részünk, de az északkeleti, keleti tájakon kevés fátyol- és gomolyfelhő lehet az égen. Csapadék nem lesz. Az északi, északkeleti szelet a Dunától keletre nagy területen kísérhetik élénk lökések, de az északkeleti megyékben egy-egy erős lökés is előfordulhat. A legmagasabb nappali hőmérséklet jellemzően 27 és 31 fok között alakul. Késő estére 16 és 25 fok közé hűl le a levegő. Csütörtökre nem várható fronthatás, fellélegezhetnek a frontérzékenyek.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.