„Félreléptem. Bevalljam a páromnak?”

A hosszú távú kapcsolatokban a lángoló szerelem és a mindent elsöprő vágy idővel természetes módon átalakul egy nyugodtabb, csendesebb vonzódássá és ragaszkodássá. Sokakkal előfordulhat azonban, hogy egyszer csak felkavarja az állóvizet egy harmadik személy.

Amikor már hosszú évek, akár évtizedek óta harmonikus párkapcsolatban élünk, talán meg sem fordul a fejünkben, hogy valaki már mellett boldogabbak, szenvedélyesebbek vagy nyíltabbak lehetnénk. Amikor azonban megismerkedünk egy új személlyel, akit érdekesnek és vonzónak találunk, döntenünk kell: ellenállunk, vagy megragadjuk a lehetőséget, kockáztatva azzal a már meglévő kapcsolatunkat és a párunk bizalmát? Akik pedig titkos viszonyt kezdenek az új kiszemeltjükkel, újabb dilemmával találják szemben magukat: bevallják-e a párjuknak tettüket, vagy egyszerűen csak hallgassanak tovább, esetleg szakítsanak minden magyarázat nélkül? Hasonló kérdések kavarogtak abban az olvasóban is, aki a The Guardian szakértőihez fordult tanácsért.

férfi telefonál
A hosszú titkolózás csak még nagyobb falat húz a két fél közé. Fotó: Getty Images

„Nem tudok továbblépni, nyomorultul érzem magamat”

„49 éves meleg férfi vagyok. 10 éve élek boldog párkapcsolatban, amely szeretetre, bizalomra és kölcsönös támogatásra épül. Nyolc hónappal ezelőtt azonban megismerkedtem egy fiatalabb, a húszas évei végén járó férfival, és teljesen beleszerettem. Egy rövid idei viszonyunk is volt, de aztán ő továbbállt. Elfogadom, hogy neki ez nem volt több egy kalandnál, és viszont nem tudok továbblépni, és azóta is nyomorultul érzem magamat. Ez pedig a hosszú távú kapcsolatomra is rányomja a bélyegét, hiszen a párom mostanában visszahúzódónak és boldogtalannak lát engem” – kezdte vallomását a levélíró.

A férfi arra is kitért beszámolójában, hogy így még sosem érzett senki iránt, pedig az élete során már többször is azt gondolta, hogy szerelembe esett. A harmadik fél iránt táplált érzelmei ráadásul egyáltalán nem enyhültek az eltelt hónapok alatt, ő pedig egyre rosszabbul érzi magát – közben pedig partneréhez sem tud visszatalálni érzelmileg. A levél szerint azon gondolkodik, talán javasolhatná párjának, hogy tartsanak szünetet, és döntse el ő, hogy szeretné-e később folytatni a kapcsolatot hűtlen szerelmével.

„Jelenleg nincs igazi párkapcsolatod”

A levélírónak Philippa Perry pszichoterapeuta válaszolt. Elsőként arra mutatott rá, hogy amikor hirtelen „szerelembe esünk”, valójában még alig ismerjük az illetőt, csupán a fantáziánk segítségével kipótoljuk a hiányzó információkat. Ilyenkor tehát leginkább a saját képzeletünk, illetve az általa kreált személy iránt táplálunk érzelmeket, aki jellemzően olyan dolgokat testesít meg, amely a jelenlegi életünkből hiányzik. Éppen ez az oka annak is, hogy az idősebbekben gyakran a fiatalabbak keltenek váratlanul mélyebb (vagy annak gondolt) érzéseket.

Mivel senkivel sem beszéltél arról, hogy mi zajlott benned az elmúlt hónapokban, jelenleg nincs igazi kapcsolatod senkivel. Bizonyára magányosnak érzed magadat, és azt hiszem, a nyomorúságod igazi gyökere inkább ez lehet. Nyolc hónap elég hosszú idő – ha ennyi ideje eltitkolod egy részedet partnered elől, feltehetően ő is magányos. Sajnos hajlamosak vagyunk azt gondolni, hogy megtarthatunk magunknak egy titkot úgy, hogy az ne hasson ki a partnerünkre, de ez nem igaz” – fogalmazott a szakértő.

A terapeuta szerint egyébként őrültség 10 évnyi szerelmet és partnerséget eldobni csak azért, hogy valaki az elmúlt fiatalságát kergesse. Emellett azonban a megcsalt félnek joga van tudni arról, ami történt, és önállóan eldönteni, hogy így is folytatná-e a kapcsolatot.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +14 °C
Minimum: +6 °C

A nyugati tájakon elkezd vékonyodni a felhőtakaró, a Dunántúlon már szűrt napsütés is lehet. A vastag, zárt frontfelhőzet az ország délkeleti, keleti felére összpontosul, a csapadékzóna is kelet felé halad, délután már csak a Tiszántúlra korlátozódik. A délies szél többfelé lesz élénk, kora délutánig helyenként erős. A legmagasabb nappali hőmérséklet 11 és 16 fok között valószínű. Késő estére 6 és 11 fok közé csökken a hőmérséklet. A február végéhez képest igen enyhe idő az orvosmeteorológiai helyzetet is nagyban meghatározza.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra