Te is puszilgatod házi kedvenceidet? A szakértők szerint nem kellene

Az elmúlt évtizedek során drasztikusan átalakult az emberek és a háziállatok közötti kapcsolat. A háztartások nagy részében van legalább egy kis kedvenc, akinek gondozására ráadásul jelentős összegeket költenek a gazdái. És bár bizonyított, hogy az állattartás számos előnnyel járhat, nem szabad megfeledkezni az esetleges kockázatokról, például a kedvenceink által terjesztett fertőzésekről sem.

Napjainkban a háziállatainkra már nem pusztán állatként, hanem hűséges társként, családtagként tekintünk. Ennek ellenére nem feltétlenül jó, ha fizikailag is olyan közel kerülünk hozzájuk, mint a rokonainkhoz, például együtt alszunk velük, vagy puszilgatjuk, ölelgetjük őket. Kedvenceink ugyanis akár olyan fertőző betegségeket is hordozhatnak, amelyek emberekre is átterjedhetnek – figyelmeztetett cikkében a The Conversation.

A legtöbb emberre nézve igen alacsony annak kockázata, hogy súlyosan megbetegedjen a lakásban tartott és állatorvos által rendszeresen ellenőrzött kedvenceitől. A várandósok, a kisgyermekek, az idősebbek és a legyengült immunrendszerű személyek esetében azonban fennáll a veszélye egy komolyabb fertőzésnek. Fontos tehát megismerni a kockázatokat, valamint megtenni a szükséges óvintézkedéseket a megelőzés érdekében.

kutya megnyalja a nő arcát
A szakértők szerint nem jó ötlet hagyni, hogy arcon nyaljon a kedvenced. Fotó: Getty Images

Milyen kórokozókat hordozhatnak a háziállatok?

Mint ismert, a házi kedvencek több mint 70-féle olyan kórokozót hordozhatnak, amely embereket is képes megfertőzni. Mindez ráadásul gyakran úgy történik, hogy az állat nem is mutatja a betegség tüneteit. A zoonózisokat – vagyis az állatokról emberre terjedő kórokozók okozta betegségeket – a háziállatok nyálával, testnedveivel és székletével való érintkezéssel, esetleg harapás és karmolás, valamint szennyezett élelmiszer vagy víz útján kaphatjuk el.

A kutyák és a macskák számos vírus, baktérium, gomba és parazita hordozói lehetnek. Bár egyes tanulmányok szerint a társállataink okozta zoonózisok előfordulása viszonylag alacsony, más szakértők arra is felhívták már a figyelmet, hogy a kockázatot valószínűleg alulbecsülik, ugyanis nem minden esetben állapítható meg egyértelműen egy-egy fertőzés és az állattartás közötti összefüggés. Közben viszont egy holland tanulmány megállapította, hogy minden második gazdi megengedi házi kedvenceinek, hogy azok megnyalják az arcát, csaknem ötödük együtt alszik négylábú barátaival, a macskatulajdonosok 45 százalékát pedig az sem zavarja különösebben, ha a cicája a mosogatótálcára ugrál.

Azonban nemcsak a kutyák és a macskák terjeszthetnek emberekre veszélyes betegségeket, hanem akár a kedvtelésből tartott madarak, teknősök és halak is. Ezek az állatok egyebek mellett bakteriális tüdőgyulladást, vibriózist és szalmonellózist adhatnak át gazdáiknak.

Ezeket tedd, hogy csökkentsd a kockázatot

A szakértők szerint az alábbi higiéniai és állattartási tanácsokat érdemes betartanod, ha a minimálisra csökkentenéd annak kockázatát, hogy bármit elkapj kis kedvencedtől.

  • Mindig moss kezed, miután megsimogattad háziállatodat, illetve hozzáértél az ágyneműjéhez, játékaihoz, esetleg vizeletéhez vagy székletéhez!
  • Ne engedd meg állataidnak, hogy megnyalják az arcodat, szádat és a sebeidet!
  • Fokozottan figyelj a kisgyermekekre, amikor a háziállatokkal játszanak, és figyelmeztesd őket is a kézmosás fontosságára és a puszilkodás veszélyeire!
  • Az alomtálca tisztítása vagy az akvárium/terrárium/ketrec takarítása során mindig viselj kesztyűt!
  • Tiltsd ki négylábú barátaidat a konyhából! Ez macskatartás esetén egy különösen fontos szabály, a cicák ugyanis könnyedén felugranak bárhová.
  • Rendseresen vidd állatorvoshoz kedvenceidet, és ügyelj arra, hogy mindig időben megkapják a szükséges oltásokat és a féregtelenítő tablettákat!
  • Ha arra gyanakszol, hogy háziállatod beteg, mielőbb vidd szakemberhez!

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

napfogyatkozás
Napfogyatkozás 2026 – Vakságot is okozhat, ha holnap nem így nézel fel az égre
Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
Hússzor károsabb a dohányzásnál, a magyarok többsége mégis csinálja
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +31 °C
Minimum: +13 °C

Felhőtlen, száraz időre, döntően gyenge vagy mérsékelt légmozgásra számíthatunk.Késő este általában 15, 25 fok várható. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet többnyire 10 és 17 fok között várható, ennél alacsonyabb értékeket mérhetünk a szélcsendes, hidegre hajlamos helyeken, míg a nagyobb városok belsejében, a magasabban fekvő pontokon és a szelesebb délkeleti és északkeleti tájakon melegebb lesz a hajnal. Jelenleg egy anticiklon határozza meg a térség időjárását.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.