Nem enyhül a hőség, de néhol azért lehet eső (2021.08.11.)

Bár éjszakára általában lehűl az idő, a következő napokban is marad a 30 fok feletti csúcshőmérséklet. Csak kevés helyen lehet számítani záporra, esetleg zivatarra. Részletes előrejelzés péntekig.

Az Országos Meteorológiai Szolgálat előrejelzése szerint szerdán napos idő lesz, de azért gomolyfelhők megjelenésére is számítani kell - sőt, néhol zápor, zivatar is előfordulhat. Napközben többfelé megélénkül, helyenként megerősödik az északnyugatira, északira forduló szél, zivatar környékén is lehet átmeneti szélerősödés. A legmagasabb nappali hőmérséklet 28 és 34 fok között várható.

Még egy ideig biztosan nem tágít a hőség.
Még egy ideig biztosan nem tágít a hőség. Fotó: Getty Images

Sok napsütés lesz csütörtökön

Csütörtökön ugyancsak napos időre készülhetünk, az égen csupán kevés gomoly- és fátyolfelhő tűnik majd fel. Ami a csapadékot illeti, legfeljebb egy-egy zápor fordulhat elő, az északi szelet viszont helyenként élénk lökések kísérik. Délután 26 és 32 fok közé emelkedik a hőmérséklet.

Pénteken akár 33 fok is lehet

Pénteken változó mennyiségű magasszintű felhőzet szűri a napsütést, emellett többnyire kevés gomolyfelhő is képződik. Legfeljebb a nyugati határvidékre sodródhat be egy-egy zápor, esetleg zivatar, de alapvetően nem kell csapadékra számítani. A légmozgás többnyire mérsékelt marad. Hajnalban 11 és 19, a legmelegebb délutáni órákban 27 és 33 fok közötti értékeket mérhetünk.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Kettős front
Maximum: +20 °C
Minimum: +12 °C

Tovább szakadozik, a legtöbb helyen csökken is a felhőzet, de főként a Tiszántúlon és északnyugaton még reggel is felhős lehet az ég. Helyenként még előfordulhat zápor. Az északi, északkeleti szél néhol élénk maradhat. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet többnyire 7 és 13 fok között alakul, de az északi völgyekben ennél hidegebb lehet. A változékony idővel kettős fronthatás jelentkezik.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra