Orvosmeteorológia: most a legerősebb a pollenterhelés

Napos, meleg időjárásra van kilátás a mostani hétvégén. A nyárias időben azonban sokaknál jelentkezhetnek allergiások panaszok a növények erős pollenszórása miatt.

Többnyire derült vagy fátyolfelhős idő várható ma. Emellett északkeleten gomolyfelhők is képződhetnek – írja előrejelzésében a Kiderül, a Startlap meteorológiai oldala. Csapadék nem valószínű, ugyanakkor napközben többfelé megélénkülhet az északnyugati szél. A legmagasabb nappali hőmérséklet 22 és 27 fok között alakul, majd késő estére 12-19 fokig hűl vissza a levegő.

Ami az orvosmeteorológiai helyzetet illeti, fronthatással ezekben a napokban nem kell számolni. Mindazonáltal – mint arra a Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ (NNGYK) legfrissebb jelentése rámutat – elérkezett a pollenszezon legerősebb időszaka. Egyszerre több mint húszféle allergén virágpor található meg a levegőben, többségük országosan tüneteket okozó koncentrációban. Továbbra is találkozhatunk a levegőben a nyárfaszösszel, amely azonban a tévhittel ellentétben nem okoz pollenallergiás tüneteket. Ez ugyanis csupán a nyárfa terméséből és annak szél által való terjedését segítő, üres, levegővel telt, allergén fehérjéket nem tartalmazó részeiből áll. Akiknél ebben az időszakban pollenallergiás tünetek jelentkeznek, azoknál valószínűleg a levegőben aktuálisan jelen lévő allergén növények pollenszemei okozhatják azokat.

Hőségnapok jönnek

Pénteken délután a Hungaromet arra hívta fel a figyelmet Facebook-oldalán, hogy vasárnap és hétfőn újra hőségnap jöhet az országban, amikor is a csúcshőmérséklet meghaladja a 30 fokot. Ennek oka, hogy jelenleg hazánk egy anticiklon peremén helyezkedik el. Lassan közelít a Kárpát-medence felé az a front, amelynek előoldalán változik a légmozgás. A most még északias szél déliesre vájt majd, ezzel együtt pedig beindul a hőpumpa. Főként a déli, délkeleti tájakon érezteti hatását mindez, ahol ezen a két napon a melegrekord is megdőlhet.

A front várhatóan hétfőn éri el az északi országrészt. Ekkor már ott, majd kedden - a front átvonulásával - már országszerte elköszönhetünk a 30 fok közeli csúcsértékektől. Mi több, kedden lehetnek olyan helyek az országban (főleg nyugaton), ahol csupán 11-12 fokot mutatnak majd a hőmérők a délutáni órákban is.

Borítókép: Getty Images

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

napfogyatkozás
Napfogyatkozás 2026 – Vakságot is okozhat, ha holnap nem így nézel fel az égre
Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
Hússzor károsabb a dohányzásnál, a magyarok többsége mégis csinálja
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +32 °C
Minimum: +15 °C

Döntően felhőtlen, napos időre számíthatunk, csak a keleti, északkeleti tájakon képződhet átmenetileg kevés gomolyfelhő. Csapadék kizárt. A délire forduló szél főleg a Dél-Alföldön, illetve az Észak-Dunántúlon élénkül meg.Késő estére általában 16 és 28 fok közé hűl le a levegő. Fronthatással továbbra sem kell számolni.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.