"Bozótharcot vívunk napi szinten" (x)

"A híd szerepét szeretnénk betölteni a nők és az orvostudomány között" - mondja Matics Kata, az Intima.hu megalapítója, aki munkásságával az elmúlt években kétszer is elnyerte a Nekem Szól! Egészségértés Díjat. Az egészségügyi weboldalakat hitelesítő EgészségKommandó társalapítója ismét zsűriként segíti a pályázatot, amelyre október 20-ig várják a nevezéseket. Interjú.

Milyen konkrét hatással volt a Nekem Szól! Egészségértés Díj a díjazott projektekre?

2016-ban a díj elnyerésekor az Intima.hu egy szűken vett egyszemélyes vállalkozás volt, melynek 2009-es indulásakor hatalmas célt tűztem ki: az Intima.hu női egészségportállal a híd szerepét szeretnénk betölteni a nők és az orvostudomány között. Ehhez pedig szükség volt a szakma elismerésére, hogy meglássák és elfogadják tevékenységünk fontosságát: mi nem helyettük vagyunk, hanem értük! A kevés idejüket, amit egy-egy beteg kezelésére tudnak fordítani, szeretnénk azzal támogatni, hogy hiteles egészségügyi információkat adunk a páciensek kezébe. Az orvosoknak így nem kell egyesével a betegek kérdéseire válaszolniuk, hanem azok oldalunkon megtalálhatnak minden számukra szükséges információt, ami segíti őket a mielőbbi gyógyulásban, egészségük visszaállításában, fenntartásában.

matics kata, nekem szól egészségértés díj, intima.hu
"A híd szerepét szeretnénk betölteni a nők és az orvostudomány között." Fotó: Jánossy Noémi

A Nekem Szól! Egészségértés Díj abban is segített, hogy pontosan meg tudjam fogalmazni az Intima ars poeticaját: mi nem híreket adunk, nem érdekességeket, hanem orvosok bevonásával készítünk olyan egészségügyi tartalmakat, melyek valódi segítséget nyújthatnak a nőknek, ezáltal is fejlesztve egészségértésüket. Segítünk abban, hogy egy-egy tévhitet eloszlassunk, vagy ha valaki valamilyen tünettel küzd, tudja, mikor szükséges orvoshoz fordulnia, ki fog neki segíteni a problémája mielőbbi diagnosztizálásában és kezelésében, gyógyításában.

Mára a nőgyógyászok nagy része megismerte tevékenységünket, egyre több szakmai rendezvényre hívnak bennünket előadásokat tartani, osztják meg weboldalaikon tartalmainkat, készítenek nekünk magas színvonalú cikkeket a laikus betegek számára, ezzel is támogatva munkánkat, melyben nagy segítséget, lökést adott a Nekem Szól! Egészségértés Díj elnyerése.

Az EgészségKommandó megszületését éppen a 2016-ban elnyert Nekem Szól! Egészségértés Díj motiválta, hogy merjek továbbmenni ezen az úton és továbbra is nagyot álmodni. Dr. Horváth Tamás fül-orr-gégész főorvos egy, az Orvostovábbképző Szemlében 2017 januárjában megjelent cikkében írt arról, hogy milyen jó lenne egy átlátható, egészségügyi hitelesítő rendszert bevezetni Magyarországon is. Ekkor már körülbelül egy éve a fiókom mélyén lapult az EgészségKommandó alapötlete, mellyel ekkor meg is kerestem Horváth doktort, hogy vágjunk bele, egyesítsük tudásunkat és hozzunk létre egy minősítő rendszert itthon is. Az ő orvosi és az én online kommunikációs tapasztalatom eredményeként született meg az EgészségKommandó szempontrendszere, amely nemzetközileg elismert indikátorok és kritériumok alapján vizsgálja a hitelességet.

A rendszerről megjelentettünk egy módszertani cikket az Orvosi Hetilap 2018. 159. évfolyam 13. számában ( Horváth T, Matics K, Meskó B: Rendszer az egészségügyi weboldalak hitelesítésére ), amely Magyarország legelismertebb orvos-szakmai folyóirata. Hivatalosan, írásban itt mutattuk be a rendszert az egészségügyi szakmának, melyet később számos előadás, szóbeli bemutatkozás is követett. Mindeközben, még 2017-ben elnyertük a Nekem Szól! Egészségértés Különdíját is. Kezdeményezésünkhöz aztán csatlakozott jó pár szakmabeli, így idén májusban megalakítottunk egy orvosokból, online kommunikációs szakemberekből álló civil szervezetet, a Hiteles Egészség-kommunikációért Egyesületet. Munkánkat szakmai elismerés övezi, amely elősegíti, hogy további hasznos, az online egészség-kommunikáció színvonalát javító projekten is gondolkozhassunk. Ezek közül több már folyamatban van, és nemsokára meg is tudjuk őket mutatni.

Mi történt az elmúlt évben a korábban díjazott projektekkel és mik a jövőbeni tervek? (további fejlesztések, sikerek, esetleg tanulságok)

Mindkét projekttel nagy terveim, terveink vannak. Az Intima.hu-nak és személy szerint nekem is, nagyon jókor jött 2016-ban a megerősítés: jó úton járok, járunk, ezen az úton kell tovább menni. Örök nyughatatlanként nem elégedtem meg ezzel a díjjal, számtalan fejlesztés, ötlet indult el ezután, és még markánsabban kezdtünk el a hitelesség jegyében kommunikálni, együttműködéseket kötni, hogy minél több laikus találkozzon hiteles egészségügyi tartalmakkal. Például a közösségi médiában sem a könnyebb utat választottuk: lemondtunk a kattintás barát, semmitmondó tartalmakról, és helyettük ott is csak a színvonalas és hiteles szakmai tartalmakat posztoljuk. Ezek megosztásában, terjesztésében ma már egyre többen partnerek, akik felismerték annak fontosságát, hogy kritikusan szelektáljanak az internet sokszor megtévesztő, félrevezető információdömpingjével szemben. Bozótharcot vívunk napi szinten, megküzdve a fél információkat, tévhiteket kereső olvasókkal, elfogadva, hogy népszerűségünket nem a like-okban mérjük, hanem az olvasottságban és az orvosoktól érkező pozitív megerősítésben: jó irányba haladunk, hasznos és fontos a munkánk, amelyet ők is egyre jobban támogatnak.

Bár a nehezebb utat választottunk, továbbra is tartjuk magunkat ahhoz, hogy csak evidence based medicine (azaz tudományos bizonyítékokon alapuló) kezelésekről írunk látogatóinknak, és kerüljük a bulvár, 'kattintásvadász' címeket, cikkeket. Nincs könnyű dolgunk, hiszen a közösségi médiát szórakozásra használják a legtöbben, ugyanakkor véresen komolyan vesznek egy-egy álhírt, vagy bármit, amit egy Facebook csoportban XY laikus tanácsol - akár az orvosa konkrét utasítása ellenére is, mely rosszabb esetben akár az életébe is kerülhet!

matics kata, nekem szól, egészségértés díj, intima.hu
"Kerüljük a bulvár, 'kattintásvadász' cikkeket, címeket." Fotó: Jánossy Noémi

Az elmúlt közel két évben rengeteget fejlődtünk, fejlesztettünk: jelenleg több, mint 20-an dolgoznak az Intima oldalával (fejlesztők, újságírók, szakorvosok, egészségügyi szakdolgozók) és számtalan új tartalmat és szolgáltatást is fejlesztettünk oldalunkra ez idő alatt. Kiemelném ezek közül betegtájékoztató oldalainkat, amelyek átfogó ismereteket nyújtanak egy-egy betegség kapcsán. Nincs megállás, sok dolgunk van: pár héten belül kijövünk egy újabb fejlesztésünkkel, és már fejünkben a következő és a következő... A legnagyobb nehézségünk, hogy a nehéz témák szakmailag pontos tálalása nem trendi manapság. Ha azt írnánk ki, hogy megtalálták a rák ellenszerét, sokkal többen kattintanának oldalunkra!

Az EgészségKommandó kapcsán is sok változás történt velünk. Egy részről olyan szakmabeliek álltak be mögénk és támogatják munkánkat, mint például dr. Ficzere Andrea, az Uzsoki Kórház főigazgatója, a Kórházszövetség jelenlegi elnöke, vagy dr. Meskó Bertalan jövőkutató orvos, aki egyúttal Egyesületünk alapító tagja is. Összefogást indítottunk el többek között oktatási és állami intézményekkel, több előadást is tartottunk szakmai rendezvényeken (többek között a Kórházszövetség XXIX. kongresszusán, az Internet Hungary-n, a Magyar Tudományos Akadémia Jövőkutatási konferenciáján, a Fiatal Sebészek Kongresszusán, a Magyar Nőorvos Társaság 31. Nagygyűlésén és a IV. Gyógyszerkommunikációs konferencián), melyhez nagy segítséget adott a Nekem Szól! Egészségértés Különdíja. Hamarosan pedig kijönnek újabb kutatásaink, illetve egy komolyabb applikáció fejlesztése is a terveink között szerepel, amelyhez jelenleg támogatókat keresünk. Míg előbbiek a szakmának szólnak, ez utóbbi fejlesztésünkkel a laikusokat célozzuk meg, hiszen mindkét oldalt edukálnunk kell! Az orvostudomány képviselőinek ajánlásokat szeretnénk a kezükbe adni, hogy ne féljenek weboldalakat a betegeik figyelmébe ajánlani, míg a laikus felhasználókkal meg kell ismertetni a hitelesség kritériumait, ami azonban hosszú és igen időigényes munka, miközben mindannyian munka mellett végezzük civil tevékenységünket.

Amire talán a legbüszkébb vagyok, hogy - talán picit a mi munkánknak köszönhetően is - egyre többen állnak bele a hiteles kommunikációba, egyre több egészségügyi kommunikációval foglalkozó (cég, partner, médium, civilszervezet) kommunikál a hitelesség jegyében, figyel oda azokra a kritériumokra, amelyet az EgészségKommandó rendszerében megfogalmaztunk. Remélem, az orvostudomány, a médiumok és a civilszervezetek összefogását látva talán a kormányzat is támogatni fogja munkánkat, ami mindenkinek az érdeke lenne.

Mint korábbi kétszeres nyertes és egyben zsűritag, milyen tippeket adnál az idei pályázóknak, mi egy sikeres egészségértést fejlesztő projekt titka napjainkban?

Azt gondolom, hogy ma nem elegendő egy jó ötlettel előállni. Ahhoz, hogy igazán sikeres legyen egy projekt, elengedhetetlen, hogy a célcsoportnak megfelelő kommunikációt és csatornát használják, amelyben a digitális megjelenés ma már alapfeltétel. Nemcsak kreatív ötletekre, hanem kreatív és releváns csatornahasználati megoldásokra is szüksége van ahhoz az egészségértést fejlesztő projekteknek, hogy kitűnjenek a dömpingben. Ami nekem személy szerint elvárásom egy egészségkommunikációval foglalkozó kezdeményezéssel, médiummal szemben, hogy megfeleljenek az EgészségKommandó szempontjainak, azaz hiteles szakértők támogassák az adott projektet.

A tavalyi év tapasztalataim alapján külön kiemelném a prezentációk jó felépítését, hiszen az elmúlt évben számtalan olyan pályázati anyaggal találkoztunk, amelyet bár ismert egyikünk-másikunk, a pályázati anyagból nem derült ki pontosan, hogy mivel és mennyi mindennel foglalkozik az adott pályázó. Szívesen venném, ha számokat is látnánk, amelyek bemutatják, hogy a projektnek mekkora a célcsoportja és abból vajon hány főt sikerült megszólítani a kampánnyal, hiszen az eredmények nem másodlagosak.

Izgatottan várom a pályázati anyagokat idén is, mivel nekem személyesen is nagyon motiváló találkozni egy-egy új ötlettel, megismerni új kezdeményezéseket, azokból tanulni, továbbfejlődni és újabb együttműködésekkel erősíteni a hiteles egészségkommunikációt és a lakosság egészségértését. Hiszek abban, hogy ezen a sokszor mostohagyerekként kezelt egészségügyi területen összefogással, komoly eredményeket tudunk elérni. Ebben segített talán a legtöbbet nekünk az Innovatív Gyógyszergyártók Egyesülete által meghirdetett Nekem Szól! Egészségértés Díj elnyerése.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Kettős front
Maximum: +21 °C
Minimum: +9 °C

A fátyol- és gomolyfelhők mellett általában sok napsütés várható, délelőtt a Dél-Alföldön lehetnek még erősen felhős körzetek. A Tiszántúlon helyenként zápor, esetleg a délkeleti határ közelében zivatar előfordulhat. Az északi, északkeleti szél sokfelé lesz élénk, amit néhol erős lökések kísérhetnek. A legmagasabb nappali hőmérséklet 19 és 24 fok között alakul. A változékony idővel kettős fronthatás jelentkezik.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra