Jelek, hogy szülés után rendetlenkedik a pajzsmirigyed

A szülés után az újdonsült anyukák gyakran találkoznak különböző fizikai és mentális panaszokkal, amelyek hátterében a legtöbbször a természetes, de óriási hormonális változások, valamint a csecsemő körüli teendők miatti kimerültség áll. Előfordulhat azonban, hogy a szülés után olyan hormonzavarok lépnek fel, amelyeket kezelni szükséges. Ilyen például a szülés utáni pajzsmirigygyulladás.

A pajzsmirigy a nyak elülső részén elhelyezkedő apró mirigy, amelynek feladata a pajzsmirigyhormonok (T4, T3) előállítása. Ezek a hormonok jelentős befolyást gyakorolnak a szervezet anyagcseréjére.

Sem több, sem kevesebb

Sem a túl kevés, sem a túl sok pajzsmirigyhormon nem megfelelő: előbbi esetben az anyagcsere lelassul, míg az utóbbinál felgyorsul – ismertette dr. Békési Gábor PhD, az Endokrinközpont pajzsmirigyspecialistája. A szakember elmondása szerint a probléma számos módon kihathat a szervezet működésére: befolyásolhatja a többi között az általános energiaszintet, a hangulatot, a menstruációt, a vérnyomást, az emésztést és a pulzusszámot is. Éppen ezért a pajzsmirigy betegségei számos tünetet okozhatnak.

A pajzsmirigy-alulműködés tünetei az alábbiak:

  • alacsony pulzus,
  • súlygyarapodás,
  • fáradékonyság,
  • székrekedés,
  • depresszió,
  • bőrszárazság,
  • menstruációs zavarok,
  • meddőség/vetélés,
  • csökkent hidegtűrés.

Pajzsmirigy-túlműködésre pedig a következő panaszok utalhatnak:

  • szapora pulzus,
  • fogyás (étrendváltoztatás nélkül),
  • stressz,
  • hasmenés,
  • alvászavarok,
  • menstruációs zavarok,
  • meddőség/vetélés,
  • csökkent melegtűrés,
  • fokozott verejtékezés.
nő a kisbabájával
Szülés után rendetlenkedhet a pajzsmirigy, amelyre számos panasz figyelmeztethet. Fotó: Getty Images

Egy külön kategória: a szülés utáni pajzsmirigygyulladás

Szülés utáni pajzsmirigygyulladásról (postpartum thyroiditis) akkor beszélünk, amikor a pajzsmirigy a szülést követően gyulladásba kerül, ebből pedig – általában átmeneti, ám néha tartós – hormontermelési problémák adódnak. A pajzsmirigygyulladás a szülés utáni első évben fordul elő olyan nőknél, akiknek a terhesség előtt nem volt pajzsmirigybetegségük.

A probléma pontos oka nem tisztázott, ám kialakulásában fontos szerepe van annak, hogy a várandósság során az immunrendszer hatásfoka csökken, hogy a félig testidegen magzat ki ne lökődjön. Azonban ez a szülést követően rendeződik, az immunfolyamatok tehát megkezdődnek, illetve fellángolhatnak.

A szülés utáni pajzsmirigygyulladás igen hasonló a szintén gyulladással járó autoimmun Hashimoto-betegséghez, ugyanis ez is pajzsmirigyellenes antitestek jelenlétével jár. Éppen ezért az ilyen antitestekkel rendelkező nőknél sokkal nagyobb a kockázata a szülés utáni pajzsmirigygyulladás kialakulásának. Egyes tanulmányok szerint a terhesség korai szakaszában ATPO antitestekkel rendelkező várandósoknál a szülés utáni pajzsmirigygyulladás kialakulásának esélye elérheti a 30-52 százalékot.

A szülés utáni pajzsmirigygyulladás először pajzsmirigy-túlműködéshez vezethet, majd átmegy pajzsmirigy-alulműködésbe. Bár az esetek többségében a pajzsmirigy működése 12-18 hónapon belül visszatér a normális állapotba, előfordulhat az is, hogy tartós pajzsmirigy-alulműködés alakul ki.

Bajt jelezhet a pajzsmirigygöb kismamáknál
Terhesség során nagy figyelmet kell fordítani a pajzsmirigy helyes működésére. Mind a szerv alul-, mind a túlműködése negatív hatással lehet a várandósságra, a magzat egészséges fejlődésére. Lássuk, mit jelent e szempontból, ha a kismama pajzsmirigyén göbök alakultak ki.

Ezek a tünetek utalnak rá

A szülés utáni pajzsmirigygyulladás sok esetben tünetszegény, illetve sokan a szülés utáni természetes és gyakran jelentkező állapotnak tudják be fellépő panaszokat. Amikor a probléma az első, fokozott hormontermeléssel járó szakaszban van, akkor az érintett a pajzsmirigy-túlműködés tüneteit veheti észre magán. Ebben a fázisban azonban a legtöbb nő nem ismeri fel a tüneteket, mivel azok gyakran enyhék és kevés csak ideig vannak jelen.

Amikor pajzsmirigy-alulműködésbe lép át az állapot, akkor értelemszerűen újfajta tünetek jelentkeznek. Érdemes tudni azonban, hogy nem minden nő megy keresztül mindkét fázison. Vannak, akiknél csak a fokozott, vagy csak a csökkent hormontermelés jelenik meg.

Hogyan kezelhető?

A szülés utáni pajzsmirigygyulladásban szenvedő nők többségének nincs szüksége kezelésre, hiszen a probléma a legtöbb esetben magától megszűnik. Ha azonban a tünetek megkívánják, úgy az orvos átmenetileg gyógyszeres kezelést javasolhat (pl. béta-blokkolók, hormonpótlás). Fontos ugyanakkor, hogy a szakember folyamatosan monitorozza a beteg állapotát, ugyanis az esetek körülbelül 20 százalékában a pajzsmirigy-alulműködés megmarad, ezt pedig már élethosszig tartó hormonpótló terápiával kell kezelni.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

fogyás
27 kilót fogyott négy hónap alatt: egyetlen ételről mondott le
mellékhatások
Súlyosan károsíthatják a vesét ezek a gyógyszerek: mutatjuk, mit tanácsol a nefrológus
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
Csúszik a gyógyszerfelíratás nagy változása – megvan az új időpont
Ez a mozgás a jó vércukorszint titka: napi 15 perc is elég rá
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +22 °C
Minimum: +6 °C

A párásság és a köd megszűnése, feloszlása után döntően napos idő várható gomolyfelhőkkel, azonban a gomolyok szétterülve átmenetileg felhősebb időszakokat okozhatnak. Csapadékra nincs kilátás. A légmozgás gyenge vagy mérsékelt marad.A legmagasabb nappali hőmérséklet 20 és 24 fok között várható. Szombaton nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.
kvíz
Az egészséges hüvely teljesen szagtalan. Igaz vagy hamis? – 6 fontos kérdés a női intim higiéniáról Az intim területek egészségének megőrzése érdekében fontos ismerni és betartani néhány alapvető higiéniai szabályt. Mennyire vagy jártas ezen a területen? Most kiderülhet!