„A szeretőm mentette meg a házasságomat”

Azután tanulta meg becsülni a férjét, hogy viszonyt kezdett a szeretőjével.

Miközben a legtöbben a minőségi együtt töltött időt és a jó kommunikációt mondanánk a hosszú és boldog házasság titkának, Gilly egészen mást vall. A 47 éves asszony, aki nem vállalta történetét a valódi nevével, azt mondja, szerinte a 10 évig tartó viszonya volt az, ami szilárd alapokat adott a házasságának.

A Mirrornak nyilatkozó asszony elmondta, azután, hogy a házasságából eltűnt az intimitás és a meghittség, máshol kezdte keresni a boldogságot. És a szexet. „A férjemmel gyakran veszekedtünk a szex miatt. Én többet szerettem volna belőle. Neki meg pont elég volt az, ha néhány havonta egyszer összebújtunk” – kezdi Gilly, majd hozzátette, nagyjából ezzel egyidőben kezdett kifelé kacsintgatni a házasságából.

Elmondta, nem tervezett hosszú távra. „Tulajdonképpen azokat a vágyaimat szerettem volna kielégíteni, amit otthon nem tudtam” – magyarázza. „A jelenlegi szeretőm fiatalabb mint én és ő is házasságban él. Ez – mint utóbb kiderült – fontos kapocs kettőnk között, így ugyanis megértjük a másik élethelyzetét, és egyikünk sem érdekelt abban, hogy a kapcsolat jellege megváltozzon.”

Gilly azután tanulta meg becsülni a férjét, hogy viszonyt kezdett a szeretőjével. (Fotó: Gettyimages)

Gilly azt mondja, a szeretője döbbentette rá, hogy irreális dolog volt a részéről, csupán egyetlen embertől várni, hogy minden szükségletét kielégítse. „Képtelenség, hogy valaki egyszemélyben képes legyen stabilitást, intimitást, szenvedélyt és megértést nyújtani egy másiknak. Az, hogy egyszerre több férfi van az életemben, lehetővé teszi, hogy arra fókuszáljak, amit kapok tőlük, nem pedig arra, hogy mit nem.”

Az asszony a beosztásától függően találkozgat a szeretőjével: van, hogy hetente többször, de olyan is előfordult már a hét év során, hogy havonta egyszer találkoztak. „A férjemnek nem beszéltem a másik férfiról és nem is tervezek” – vallja be, majd hozzáteszi, nem is érzi ennek szükségét.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

mellékhatások
Súlyosan károsíthatják a vesét ezek a gyógyszerek: mutatjuk, mit tanácsol a nefrológus
A csillagjegyed elárulja, milyen háziállat illik hozzád a legjobban
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
szilva
Nem mindenkinek ajánlott a magyarok egyik kedvenc gyümölcse – Ilyen panaszokat okozhat
Újra erősödik a koronavírus, hamarosan megugorhat a fertőzöttek száma – Mutatjuk, melyik régióban terjedhet a leginkább
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +24 °C
Minimum: +6 °C

A kevés gomolyfelhő és az észak, északnyugat felől érkező, helyenként meg is vastagodó fátyolfelhőzet mellett legalább többórás napsütésre van kilátás csapadék nélkül. A délies szél főként az Alpokalján megélénkülhet, máshol általában gyenge vagy mérsékelt marad a légmozgás.A csúcsérték 22 és 25 fok között alakul. Késő estére többnyire 8 és 14 fok közé hűl le a levegő. Vasárnap nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Az intim lemosó jobb, mint a tiszta víz. Igaz vagy hamis? – Teszteld higiéniai tudásod! Az intim higiénia kapcsán rengeteg tanácsot hallani, sokszor egymásnak teljesen ellentmondókat is. De vajon mi tesz jót odalent, és mi az, amit jobb lenne elkerülni?
kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.