A fejenállás ezért egészséges

A fejenállással kapcsolatban sok embernek vannak fenntartásai, és gyakran félve próbálkoznak a gyakorlattal. Ezen a félelmen, ellenérzésen viszont érdemes úrrá lenni, mert kifejezetten egészséges, ha alkalmanként eltöltünk egy kevés időt ebben a pozícióban - de legalábbis valamilyen módon fejjel lefelé.

A fejjel lefelé lógás vagy a fejenállás nem természetes pozíció a testünk számára, viszont kivételes alkalmat kínál arra, hogy a gravitációt az előnyünkre fordítsuk. Mutatjuk, milyen előnyei vannak a gyakorlatnak.

Jót tesz a gerincnek

Fontos megjegyezni, hogy ilyen pózban túl sok időt eltölteni nem egészséges, tehát semmiképp se lógjunk fejjel lefelé huzamosabb időn át. A kulcs ebben az esetben is a mértékletesség.

Fejenállás közben a gerincünkre gyakorolt nyomás csökken, a gerincoszlop tehermentesül és megnyúlik, a gerincfolyadék keringése pedig megélénkül. Ez fokozza a rugalmasságot is. Ezek mellett a gyakorlat segít lelassítani a gondolatainkat, hiszen az egyensúly megtartása, illetve a szokatlan póz extra koncentrációt igényel. Tulajdonképpen afféle meditációnak is felfogható, éppen ezért remekül enyhíti a stresszt és a szorongást. Ez részben annak is köszönhető, hogy ilyenkor az agyunk megtelik oxigéndús vérrel.

fejenállás, kézenállás, fejjel lefelé, póz, gyakrolat, jóga, jótékony hatás, mozgás,
A fejenállás jót tesz az agynak, a keringésnek, a tartásnak és az immunrendszernek is. Fotó: 123rf

Ez a pozíció sokat segíthet a hátfájósoknak a kellemetlenségeik enyhítésében - már csak úgy is, ha egyszerűen hanyatt fekve lelógatják a fejüket az ágy széléről. A gyakorlat továbbá remekül fokozza az agy vérellátását is. Fejenállás vagy kézenállás esetén a nyirokkeringés is felélénkül, ami nagyon jó hatással van az immunrendszerre.

Fontos a helyes technika

Mielőtt belekezdenénk a rendszeres fejen- vagy kézenállásba, mindenképpen ajánlott egyeztetni az orvosunkkal. Ha pedig gyakran küzdünk hátfájással, akkor a fizikoterapeutánk véleményét is kérjük ki.

Aki még sosem állt fejen, illetve kézen , az egyedül semmiképpen se álljon neki! Ilyen esetben érdemes szakember segítségét kérni a helyes technika elsajátításához. Így elkerülhetőek az esetleges sérülések. Egy kis gyakorlás után viszont bátran végezhetjük gyakrabban ezt a gyakorlatot, hiszen nagyon jót tesz az agynak, a keringésnek, a tartásnak és az immunrendszernek is.

Forrás: care2.com

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

napfogyatkozás
Napfogyatkozás 2026 – Vakságot is okozhat, ha holnap nem így nézel fel az égre
Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
Hússzor károsabb a dohányzásnál, a magyarok többsége mégis csinálja
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +32 °C
Minimum: +15 °C

Döntően felhőtlen, napos időre számíthatunk, csak a keleti, északkeleti tájakon képződhet átmenetileg kevés gomolyfelhő. Csapadék kizárt. A délire forduló szél főleg a Dél-Alföldön, illetve az Észak-Dunántúlon élénkül meg.Késő estére általában 16 és 28 fok közé hűl le a levegő. Fronthatással továbbra sem kell számolni.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.