A 31 éves kommunikációs szakember, Clare Mohan a Healthline-nak számolt be arról, hogyan tanult meg együtt élni a borderline személyiségzavarával.
Már 13 éves koromban nagyobb intenzitással éltem meg az érzelmeket, mint a legtöbb barátom. Gyakran gondoltam az öngyilkosságra, és elég biztos voltam benne, hogy soha nem érem meg a 30. születésnapomat. Utólag visszatekintve ezek már a borderline személyiségzavar korai jelei voltak. A legrosszabb érzéseimet azonban sikerült elrejtenem a környezetem elől
- írta.
Későn érkezett a diagnózis
"Tizenéves korom végefelé, és a húszas éveim elején már tudtam, hogy valami nincs rendben. Mikor egyetemista voltam, depressziót és szorongást állapítottak meg nálam, de úgy gondoltam, hogy valószínűleg poszttraumás stressz szindrómám van egy korábbi trauma miatt. Csak egy második, mélyen traumatikus esemény után, 22 éves koromban kezdtem komolyan elgondolkodni azon, hogy talán van valamilyen más problémám is, ami túlmutat a klinikai depresszión" - folytatta.
Ezután ugyanis rohamosan romlott a mentális egészsége, többek között hallucinációktól szenvedett. Végül kórházba került, ahol egy pszichiáter állította fel a helyes diagnózist, amit megkönnyebbülésként élt meg. Bár sokan stigmaként kezelik ezt a típusú személyiségzavart, ő úgy érezte, sokkal jobb így, hogy tudja, mi a baj.
Mint mondja, sokat segített neki a STEPPS program, amely a hangulatingadozásokhoz ajánl megküzdési stratégiákat. Ez a fajta személyiségfejlesztés segít abban, hogy az ember rájöjjön, mik váltják ki az érzelmi kitöréseket. A célja, hogy az ember azelőtt észrevegye a jeleket, még mielőtt teljesen "felforrna".
Egy ideig erős antidepresszánsokat szedett, de két év alatt sikerült letennie a gyógyszereket.
"Többnyire jól kezelem a hangulatingadozásaimat, bár bizonyos évfordulók hajlamosak »fellángolásokat« kiváltani. Ezek a disszociáció és a derealizáció tüneteit, flashbackeket és erős érzelmi kirohanásokat foglalnak magukban, de most már megvannak az eszközeim arra, hogy megbirkózzak velük" - folytatta beszámolóját. Ezen kívül sokat segít neki egy meditációt és mindfulnesst segítő applikáció, valamint egy fitness karórával azt is számon tudja tartani, hány lépést tett meg, és arra is inspirálja, hogy többet mozogjon a szabadban.
Szerencsére ma már nem a személyiségzavara határozza meg a mindennapjait.
"Azelőtt mindent felemésztett. A feleségemmel (akkori barátnőmmel) való kapcsolatomat gyakran az érzelmeim uralták. Ha későn jött haza, akkor álomba sírtam magam, mert meg voltam győződve arról, hogy elhagyott anélkül, hogy szólt volna nekem... Állandóan üresnek éreztem magam. Nagyon nehéz megmagyarázni, de úgy éreztem, mintha csak egy emberi héj lennék, nem igazán valódi" - írta.
A legjobban (és a legfurcsábban) úgy tudnám leírni, hogy olyannak éreztem magam, mint egy húsvéti csokitojás. Kívülről keménynek tűnnek, de ha kicsit megnyomod, eltörnek, és látod, hogy semmi sincs bennük
- folytatta.
Ha egy szeretted ebben szenved
Azoknak, akiknek egy közeli hozzátartozójuk bordeline-os, azt tanácsolja, hogy várják meg, amíg az illető megnyugszik egy érzelmi kitörést követően. Szerinte mindenképpen jelezni kell, ha bántóan viselkedett, hogy jobb megoldást találjon az érzelmei kezelésére anélkül, hogy más is sérüljön miatta.
"Ha az egyik szeretted borderline-os, a bántó kitörések az egyik legnehezebb dolog, amivel meg kell birkóznod. Bár ez a személyiségzavar magyarázat lehet valakinek a viselkedésére, ez nem mentség arra, hogy rosszul bánjon másokkal.
Azt tanácsolnám az embereknek, hogy próbáljanak meg türelmesek lenni, és segítsenek a hozzátartozójuknak lenyugodni, amikor a dolgok a legintenzívebbek. Amikor az én érzelmi intenzitásom 10-ből 10-es, akkor nem vagyok alkalmas megvitatni, hogy a reakcióm ésszerű volt-e. Egy kis idő után viszont képes vagyok átgondolkodni, mi történt. Csak ilyenkor tudjuk a feleségemmel megbeszélni, hogy mi kiváltotta az érzelmeimet
- javasolta.
