Vacsora
Több házi koszt, jobb egészség
A köztudatban az a hiedelem él, hogy a házi koszt ugyan finom, de veszélyes, mert zsírosabb, kalóriadúsabb, és többet is eszünk belőle a kelleténél. Amerikai egészségügyi intézmények és egyetemek összefogásával közel 100 ezer ember étkezési szokásait figyelték meg 36 éven keresztül. A maratoni kutatásból az derül ki, hogy sokkal jobban jár, aki saját főztjét eszi.
Gyógyszerkereső
Olvassa el aktuális cikkeinket!
Egyre több gyermekorvost jelentenek fel oltásellenes szülők
Bár többségük felelősen gondolkodik, egy szűk csoport célja, hogy megrendítse a magyar szülők védőoltásokba vetett bizalmát – figyelmeztetett dr. Havasi Katalin, a Magyar Gyermekorvosok Társasága (MGYT) főtitkára, Házi Gyermekorvosok Egyesülete elnöke.
Az északkeleti, keleti harmadban az éjszaka képződött felhőzet a délelőtt folyamán szakadozik, gomolyosodik, így ott többórás, másutt a gomolyfelhők mellett sok napsütés várható. Záporra, zivatarra szórványosan - főként az északkeleti-keleti harmadban és a Nyugat-Dunántúlon - számíthatunk. A nyugatias szél többfelé megélénkül, zivatarok környezetében erős lökések is lehetnek. A legmagasabb nappali hőmérséklet 22 és 27 fok között alakul. Fronthatásra szerdán nem figyelmeztetnek a meteorológusok.