Ételek, amiktől kimerültnek érezhetjük magunkat

Ha sokat vagyunk fáradtak, az nem csak amiatt lehet, hogy keveset alszunk, vagy túlságosan sok feladattal kell megbirkóznunk napközben - a táplálkozásunk is felelős lehet a folyamatos nyúzottságért.

Zabkása

A zabpehely és a belőle készült zabkása egészéges és finom, ezért sokan választják reggelire, de nem mindegy, hogy mivel esszük. Ha juharsziruppal fogyasztjuk, vagy a bolti, előre csomagolt verziókat választjuk, amik tele vannak hozzáadott cukorral, akkor a vércukorszintünk ingadozni fog, és nyomottak leszünk. Keverjük a zabkásánkat eritrittel, steviával és egy kis mogyoróvajjal vagy olajos magvakkal, mert így egyenletesen tarthatjuk a vércukrunkat.

Ízesített joghurt

Még ha a zsírszegény verziót választjuk is, jó, ha tudjuk, hogy ezek a verziók is tele vannak hozzáadott cukorral. A legjobb, ha natúr görög joghurtot fogyasztunk gyümölcsökkel és magokkal, amit magunk keverünk össze.

Vörösbor

Legalább két-három óra teljen el a borozás és a lefekvés között, ha pihentető alvásra vágyunk

Legalább két-három óra teljen el a borozás és a lefekvés között, ha pihentető alvásra vágyunk

Bár rengeteg helyen lehet hallani, hogy egy kevés vörösbor naponta még jót is tesz , valójában érdemes óvatosnak lenni a fogyasztásával. Egy-két pohár után lehet, hogy hamarabb elalszunk, viszont kutatások szerint az alvásunk rövidebb lesz és kevésbé pihentető, másnak pedig fáradtabban ébredünk. Legalább két-három óra teljen el a borozás és a lefekvés között, és mindig igyunk mellé vizet, mert az alkohol dehidratál.

Energiaszeletek

Bár sok bennük az értékes vitamin és ásványi anyag, a boltokban kapható energiaszeletek jó része igencsak kalóriadús. Ha nem edzés előtti vagy utáni plusz energiaforrásként, hanem nassként fogyasztjuk, hizlalnak, és a vércukorszintünket is túl hirtelen emelik meg. Mindig nézzük meg a csomagolást, és azt válasszuk, amiben a legkevesebb cukor van.

Sokan abban a tévhitben élnek, hogy a tojás tele van koleszterinnel, és ha omlettet reggelizünk, innen már egyenes út vezet a szívroham felé. Az alábbi cikkben leírjuk, miért nem igaz mindez!

Kávé

Ha valaki gyakran fáradt, és esetleg még alvásproblémái is vannak, az jobb, ha átgondolja a kávézási szokásait. Tanulmányok szerint délután 3 óra után már nem jó, ha koffeint fogyasztunk, mert a lefekvés és az utolsó kávézás időpontja között legalább hat órának kell eltelnie ahhoz, hogy a koffeinbevitel ne befolyásolja negatívan a pihentető alvást.

Forrás: womenshealthmag.com

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

házimunka
Még ma végezd el ezeket a házimunkákat, a babona szerint ugyanis karácsonykor tilos
savanyú káposzta
A savanyú káposzta így hat a bélrendszeredre
fűszerek
Veszélyes lehet a fahéj, a szegfűszeg és a szerecsendió, ha így fogyasztod
nem alkoholos zsírmáj
Nem alkoholos, mégis durván pusztítja a májat – Sokan napi szinten isznak belőle
tévhitek
Megbetegíthetnek ezek az egészségesnek hitt szokások – Íme a leggyakoribb tévhitek
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +4 °C
Minimum: -3 °C

A ködfoltok feloszlását követően nagyrészt gyengén vagy közepesen felhős idő valószínű, majd az esti, késő esti órákban észak felől szakadozott frontális felhőzet érkezik. Csapadéknak kicsi az esélye. Estig inkább csak északnyugaton és északkeleten élénkülhet meg kevés helyen a nyugati, északnyugati szél, azonban az érkező hidegfront mentén estétől már erős lökések is előfordulhatnak északnyugati, északi irányból.A legmagasabb nappali hőmérséklet döntően 3 és 6 fok között alakul. Késő estére -4 és +1 fok közé csökken a hőmérséklet. Időjárásunkat ezekben a napokban anticiklon alakítja. Számottevő fronthatás legközelebb vasárnap érvényesülhet, amikor észak felől egy hidegfront éri majd el várhatóan a térséget.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Mennyi kalóriát tartalmaz egy szelet bejgli vagy egy adag töltött káposzta?

A december nem csupán az advent időszaka, hanem a forralt boré, a bejglié, a mézeskalácsé és a töltött káposztáé is. Azt mindenki tudja, hogy ezek isteni finomságok – de vajon a kalóriatartalmuk is ismert? Teszteld tudásodat!

teszt
Télen több kalóriára van szüksége a szervezetnek?

A hideg miatt automatikusan hízni kezdünk? Fontos, hogy több kalóriát vigyünk be a téli hónapokban? Vajon a sószükségletünk is megnő ilyenkor? Teszteld, mennyit tudsz a téli táplálkozás szabályairól!