Igaz, hogy este hat után nem szabad enni?

Bizonyára sokan hallottak már arról az íratlan szabályról, mi szerint este hat után már jobb, ha nem eszünk - de pontosan honnan származik ez a tanács, és valóban így van-e?

"Igazából nem tudom, hogy ez a 'szabály' honnan származik" - nyilatkozta Diana Hunnes, a Ronald Reagan UCLA Medical Center vezető dietetikusa. Ha jobban belegondolunk, ráadásul nagyon sokan vannak, akiknek ezt lehetetlen betartani, hiszen nem érnek úgy haza a munkából, vagy végeznek a napi teendőikkel, hogy este hat előtt le tudjanak ülni vacsorázni.

A késő esti falatozásnak valóban van köze a testsúlynövekedéshez, ha pedig elhagyjuk, akkor esélyes, hogy fogyni fogunk, bár ez leginkább akkor igaz, ha korán ágyba is bújunk, hiszen normál esetben lefekvés után viszonylag kevesen ébrednek, vagy kelnek fel azért, hogy kimenjenek a konyhába, és kifosszák a hűtőt.

Az esti étkezésnél fontos a mennyiség és az is, hogy mit eszünk

A Birmingham Young University kutatást is végzett a témában. A kísérletekben résztvevők két hétig nem ehettek este 7 és reggel kilenc között, és mindannyian fogytak legalább fél kilót. Amikor pedig a következő két hétben ehettek ilyenkor is, a hónap végén a mérleg mindegyiküknél egy kilóval többet mutatott, mégpedig azért, mert átlagosan 230 kalóriával többet vittek be naponta, mint az első két hétben.

Természetesen ha valakinek kimaradt a rendes vacsora , vagy esetleg annyira megéhezik este, hogy nem tud aludni, annak nem tilos bekapnia néhány falatot. Már csak azért sem, mert ha valaki huzamosabb ideig nem eszik olyankor, amikor tényleg éhes, az akár evészavarok kialakulásához is vezethet.

A késői vacsorához érdemes kis mennyiségeket választani, illetve olyan teljes értékű tápanyagokat bevinni, mint amiket például a teljes kiőrlésű gabonák vagy a sovány húsok tartalmaznak. Ha valaki gyakran érzi magát éhesnek késő este, annak az is lehet az oka, hogy napközben nem eszik eleget, így jó ötlet lehet valamennyivel növelni a reggeli és az ebéd mennyiségét. Így a hat órás szabály betartása sem fog gondot okozni. Szintén segít, ha többször eszünk keveset, tehát tízórait és uzsonnát is fogyasztunk.

Ha pedig alkalmanként mégis éhesek vagyunk este, együnk nyugodtan, mert tilosnak semmiképp sem tilos, de a rendszeres lefekvés előtti nassolás valóban nem egészséges, ezért mindig érdemes arra törekedni, hogy inkább napközben együnk nagyobb mennyiségeket.

Rengeteg embert érintenek az alvászavarok: annak ellenére, hogy a szakemberek 7-9 órányi alvást javasolnak, azonban sokkal kevesebben képesek valóban ennyit pihenni éjszakánként. Mit vacsorázzon, aki szeretne jobban aludni?

Forrás: womenshealthmag.com

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

vérnyomás
Ezt teszi a vérnyomással, ha gyakran eszünk savanyú uborkát
7 ráktünet, amely felett sokan átsiklanak az onkológusok szerint
4 szokás, amely az alacsony intelligencia jele lehet
magnézium
„Mi történik, ha nem szedem tovább a magnéziumot?” – Íme a leggyakoribb változások
Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +30 °C
Minimum: +16 °C

Változóan, egyes részeken erősen felhős idő várható, de a nap folyamán nyugatról határozott csökkenésnek indul a felhőzet - a nyugati vidékeken van kilátás több napsütésre. Csapadék nem valószínű. A nyugati, északnyugati szél napközben sokfelé megélénkül, helyenként meg is erősödik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 27 és 33 fok között alakul. Késő este többnyire 17 és 25 fok közötti értékek várhatók. Pénteken még nem érvényesül fronthatás, ugyanakkor egy szombaton érkező hidegfront előtt nyárias melegre van kilátás. Az intenzív melegedés az arra érzékenyek körében melegfronti jellegű hatást fejthet ki.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: felismered képről a szeptemberi szezonális gyümölcsöket? – Ezen a teszten sokan elbuknak Meg tudod különböztetni egymástól a körtét és az almát, ha csak egy kis részletüket látod? Tedd próbára magadat gyümölcsfelismerő játékunkkal!
kvíz
Tüsszentés közben tényleg leáll a szívünk? – 10 becsapós kérdés az emberi testről Vajon tényleg tudod, hogyan működik a tested? Kvízünkből most könnyedén kiderítheted.