Jön az ingyenes hepatitisz szűrés

Az éves üzemorvosi vizsgálat részeként 2018-tól az összes egészségügyi dolgozónak felajánlják az ingyenes hepatitisz C szűrést. Erre 600 millió forintot különítettek el az idei költségvetésben.

Gógl Árpád, a Nemzeti Hepatitis Koalíció alapító tagja, korábbi egészségügyi miniszter a nepszava.hu-nak elmondta: a programot több fórumon, köztük az orvosi kamara múlt év végi közgyűlésén is meghirdették. A szűrés önkéntes, és valamennyi egészségügyi dolgozónak fölajánlják ezt a lehetőséget az éves üzemi orvosi vizsgálat alkalmával. Az ország öt nagy víruslaborja gyűjti össze és vizsgálja majd a mintákat, és akit kiszűrnek, azonnal megkapja a legkorszerűbb kezelést.

Akit kiszűrnek, az azonnal megkapja a legkorszerűbb kezelést.
Akit kiszűrnek, azonnal megkapja a legkorszerűbb kezelést

A hepatitisz C olyan májgyulladás , amely véglegesen és súlyosan károsítja a májsejteket, következménye pedig májzsugor, májrák is lehet. Mivel a kórokozó testnedvvel, elsősorban vér útján terjed, a betegek nagy százaléka kerül ki tűhasználók közül. Továbbá még ma is vannak, akik vérátömlesztés útján vagy dialízis, netán transzplantáció miatt fertőződtek, mielőtt még felfedezték volna a HCV-t, és bevezették volna a szűrővizsgálatot.

A Hepatitisz C tüneteiről és kezeléséről részletesen itt olvashat!

A fertőzöttek körülbelül felénél nem is lehet tudni, hogyan és mikor került szervezetébe a vírus. Ennél fogva nem meglepő, hogy sok olyan hordozó lehet, aki panaszmentes, és nem is tud róla, hogy fertőzött. Így az őket kezelő orvosok, ápolók is fokozott kockázatnak vannak kitéve.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

fogyás
27 kilót fogyott négy hónap alatt: egyetlen ételről mondott le
mellékhatások
Súlyosan károsíthatják a vesét ezek a gyógyszerek: mutatjuk, mit tanácsol a nefrológus
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
A csillagjegyed elárulja, milyen háziállat illik hozzád a legjobban
Ez a mozgás a jó vércukorszint titka: napi 15 perc is elég rá
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +22 °C
Minimum: +6 °C

Alapvetően derült, csapadékmentes idő lesz. Hajnalra foltokban párásság, köd képződhet. Gyenge marad a légmozgás, sőt zömmel szélcsend várható.Késő estére általában 8 és 13 fok közé hűl le a levegő.Kora reggelre általában 4 és 10 fok közé süllyed a hőmérséklet, de a hidegre hajlamos helyeken fagypont közelébe hűlhet a levegő, míg a magasabb térszíneken enyhébb lesz a reggel. Szombaton nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.
kvíz
Az egészséges hüvely teljesen szagtalan. Igaz vagy hamis? – 6 fontos kérdés a női intim higiéniáról Az intim területek egészségének megőrzése érdekében fontos ismerni és betartani néhány alapvető higiéniai szabályt. Mennyire vagy jártas ezen a területen? Most kiderülhet!