Ritka Betegségek
Sok ember szenved valamilyen ritka betegségben
Csaknem 8000 ritka betegséget ismerünk, szinte minden nap leírnak egy korábban nem ismert változatot, 80 százalékuk genetikusan meghatározott, gyakran az idegrendszer is károsodik - mondja Dr. Molnár Mária Judit, a Semmelweis Egyetem Ritka Betegségek Intézetének igazgatója.
"Ha reggel nem veszem be a gyógyszert, estére nagy baj lesz..."
Ha az ember túlél egy súlyos autóbalesetet, joggal gondolja, hogy arra az életre letudta a tragédiákat. Aztán kénytelen mégis újratervezni mindent, amikor évekkel később olyan zárójelentést nyomnak a kezébe, amin egy halálos kór diagnózisa szerepel.
Gyógyszerkereső
Reggel a Tiszántúlon, illetve a Dunántúl keleti felén indulhat felhősen a nap, majd a délelőtt folyamán ott csökken a felhőzet, legtovább a Dél-Alföldön maradhat felhős az ég. Csütörtökön általában sok napsütés várható a fátyol- és gomolyfelhők mellett. A Tiszántúlon néhol zápor kialakulhat, esetleg a délkeleti határ közelében zivatar sem kizárt. Az északi, északkeleti szelet napközben sokfelé kísérhetik élénk, néhol erős lökések. A legmagasabb nappali hőmérséklet 19 és 24 fok között alakul. Késő estére 13 és 19 fok közé hűl le a levegő. A változékony idővel kettős fronthatás jelentkezik.