Rákkutatás
Vonalkódokkal hallgatják le a rákos sejtek kommunikációját
A rákgyógyítás területén dolgozó kutatók időnként egészen meglepő húzásokkal állnak elő. Most az az ötletük támadt, hogyha a bolti forgalomba kerülő termékeket meg lehet jelölni vonalkóddal, miért ne tehetnének valami hasonlót a rákot okozó fehérjékkel. Úgy tűnik, hogy az elképzelésük bejött.
Lehet, búcsút mondhatunk a kemoterápiának
A rákban szenvedőknek a kezelés gyakran nagyobb kellemetlenséget okoz, mint amit a betegség miatt megtapasztaltak. Az orvosok is szívesen leváltanák a kemoterápiát, ha találnának helyette más megbízható módszert. Most felcsillant a remény, hogy meglesz erre a lehetőségük.
Így ismerte meg az ember a rákot
Egyfajta állandó fenyegetésként a rákbetegségek már a kezdetektől fogva jelen vannak az emberi történelemben. Nem véletlen tehát, hogy a tudomány töretlenül küzd a rémisztő ellenség feltérképezéséért, ma meglévő ismereteinkhez pedig igen hosszú és rögös út vezetett.
Gyógyszerkereső
A fátyol- és gomolyfelhők mellett általában sok napsütés várható, délelőtt a Dél-Alföldön lehetnek még erősen felhős körzetek. A Tiszántúlon helyenként zápor, esetleg a délkeleti határ közelében zivatar előfordulhat. Az északi, északkeleti szél sokfelé lesz élénk, amit néhol erős lökések kísérhetnek. A legmagasabb nappali hőmérséklet 19 és 24 fok között alakul. A változékony idővel kettős fronthatás jelentkezik.