A Covid "rákjárványt" okozott

Európát „rákjárvány” fenyegeti, miután a becslések szerint 100 millió szűrővizsgálat és így 1 millió diagnózis maradt el a világjárvány miatt.

A koronavírus-járvány és a rá irányuló figyelem Európa-szerte rámutatott a gyengeségekre a rákbetegséget kezelő egészségügyi rendszerekben és a rákkutatásban. Ha ezzel nem foglalkoznak sürgősen, az akár egy évtizeddel is visszavetheti a rákos megbetegedések terén elért eredményeket – állítják a szakértők a Guardian cikke szerint.

rákterápia, daganat, onkológia, rákszűrés
A gyógyítást is megnehezíti a lelassult ellátás. Fotó: Getty Images

A Covid miatt egyre kockázatosabb diagnózis a rák

A járvány egyik járulékos következményeként az egészségügyi szolgáltatások gyors átcsoportosításának és a lezárásoknak káros hatása volt az onkológiai szűrésekre, a rákbeteg-ellátásra és a rákkutatásra. A szakértők becslése szerint a koronavírus-járvány alatt Európában mintegy egymillió rákdiagnózis maradhatott el.

Mostanra a betegek nagyobb hányadát diagnosztizálják a rák későbbi stádiumában, mindez pedig még évekig fogja terhelni az egészségügyi rendszereket is. Emellett a későbbi stádiumban diagnosztizált rákbetegség veszélyezteti a túlélést is, vagy hozzájárul sok európai rákbeteg életminőségének romlásához is. Az egészségügyben a járvány első évében másfél millióval kevesebb rákos beteget láttak el, és minden második rákos beteg nem részesült időben műtétben vagy kemoterápiában.

rákdiagnózis, daganat, rákszűrés, onkológia
A rák diagnosztizálását is visszaveti a Covid. Fotó: Getty Images

Ha nem veszik komolyan a rákdiagnosztikát, még több ember halhat meg

Mintegy 100 millió szűrővizsgálat maradt el, és a becslések szerint a lemaradás miatt akár 1 millió európai polgárnak is lehet diagnosztizálatlan rákja. "Versenyt futunk az idővel, hogy megtaláljuk ezeket a hiányzó rákbetegeket” – mondta Mark Lawler, a Belfasti Queen's Egyetem professzora. Hozzátette: a rákkutatásra is dermesztő hatást gyakorolt a Covid, hiszen az első járványhullámban laboratóriumokat zártak be, klinikai vizsgálatokat késleltettek vagy töröltek. Aggódunk amiatt, hogy Európa a következő évtizedben rákjárvány felé tart, ha a rák egészségügyi rendszerei és a rákkutatás nem kap sürgős prioritást.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

banán
Nem hinnénk, de ezt teszi a banán a szervezetünkkel
hizlaló ételek
Ettől a gyümölcstől híznak a legtöbben – sokan nem is gondolnák
gyógyteák
Ezt idd este, hogy jó legyen a vércukrod – Dietetikus ajánlásával
cékla hatásai
Nem hinnénk, de ezt teszi a cékla a szervezetünkkel
vesebetegség
Vesebetegség első jelei: ez a típusú vizelet fontos jel lehet
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +18 °C
Minimum: +3 °C

Délelőtt változó vastagságú poros fátyolfelhőzet szűri a napsütést, illetve takarhatja a napot, délutántól délnyugat felől vastagabb felhőzet érkezik. Legfeljebb estétől fordulhat néhol elő kisebb záporeső - főként hazánk délnyugati felén. A keleties szél napközben sokfelé megélénkül, helyenként megerősödik.A legmagasabb nappali hőmérséklet 15 és 21 fok között valószínű. Késő estére 7, 15 fok közé hűl le a levegő. Noha markáns fronthatás nem érvényesül, a melegedés nyomán az arra érzékenyek körében melegfronti jellegű hatások jelentkezhetnek.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
10 kérdés, amellyel kiderítheted, milyen bőrtípusod van Öt különböző bőrtípus létezik: normál, száraz, érzékeny, kombinált és zsíros bőr. Ha fogalmad sincs, te melyik csapatba tartozol, töltsd ki bőrtípustesztünket, amely segíthet jobban megismerni bőröd jellemzőit és igényeit.
kvíz
Kvíz: hogyan kell jól mérni a vérnyomást? – Kevesen mennek át ezen a teszten A rendszeres vérnyomásmérés az egészségmegőrzés alapja. Csak akkor megbízható azonban, ha helyesen végezzük. Ismered a legfontosabb szabályokat? Teszteld kvízünkben!