Koronavírus Oltás
Jakab: „elég évente egyszer oltani”
Aki tavaly ősszel kapta meg a harmadik oltását COVID-19 ellen, annak mindenképpen érdemes szeptember-október során ismét beoltatnia magát. Ezzel együtt a túl gyakori oltakozás még a rizikócsoportba tartozók számára sem ajánlott – hívta fel a figyelmet Jakab Ferenc, a Pécsi Tudományegyetem Virológiai Nemzeti Laboratóriumának igazgatója.
Koronavírus: van, ahol büntetik az oltatlan időseket
Hatszázezer olyan, ötven év feletti személyt azonosított az olasz egészségügyi tárca, aki indoklás nélkül halasztotta el a koronavírus oltás beadatását, és ezért az érvényes járványintézkedések szerint pénzbírságra kötelezhető. A bírságokat pénteken kezdték el kipostázni az érintetteknek.
Koronavírus: ezért fontos a harmadik oltás
Bár az omikron variáns enyhébb tüneteket okoz, mint az alfa és a delta, attól még nem kizárt, hogy az omikronnal fertőzött beteg kórházba kerül vagy meghal. A harmadik koronavírus-oltás azonban jelentősen csökkentheti ezeket a veszélyeket - derült ki egy nagyszabású amerikai kutatásból.
Gyógyszerkereső
Délnyugat felől - az északkeleti megyék kivételével - megnövekszik a fátyolfelhőzet, a délnyugati országrészben meg is vastagszik a felhőtakaró, ott gyenge eső is előfordulhat. A délkeleti, keleti szél a Dunántúlon és a Duna-Tisza köze déli részén időnként továbbra is megélénkül. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet többnyire 7 és 14 fok között alakul, de a hidegre hajlamos, szélcsendesebb északkeleti tájakon ennél alacsonyabb értéket is mérhetünk. Fronthatásra napközben nem kell számítani.