Koronavírus Kockázata
Ez a gén növeli a koronavírus kockázatát
Tény, hogy az idősebb emberek nagyobb veszélynek vannak kitéve a járvány szempontjából, de egyre több tanulmány utal arra, hogy nem (csak) a koron, sokkal inkább a genetikán múlik, kinél milyen súlyos tüneteket okoz a COVID-19. Egy friss kutatás be is azonosított egy gént, amely növeli a rizikót.
Gyógyszerkereső
Erőteljes gomolyfelhő-képződés várható, így napközben erősen felhős, sőt akár borult időszakokra is számítani kell. Délutánig döntően az ország északkeleti harmadán, majd délutántól délnyugat felől egyre több helyen várható zápor, helyenként zivatar. A nyugati szél élénk, olykor erős lesz, délutántól mérséklődik a légmozgás. A legmagasabb nappali hőmérséklet döntően 21 és 27 fok között várható, de az Északi-középhegység északi oldalán néhány fokkal hűvösebb is lehet. Az előrejelzések szerint napközben melegfronti hatás várható, ami miatt a frontérzékenyek tünetei felerősödhetnek.