Koronavírus: a globális lakosság ötöde veszélyben van

Ötből egy embernél súlyos betegséget okozhat az új típusú koronavírus - állapították meg a tudósok.

Egy nemzetközi tudóscsoport becslése szerint a világ minden ötödik emberénél fennáll a veszélye annak, hogy súlyos állapotba kerül a koronavírus-fertőzés miatt - írta meg a CNBC .

A globális lakosság ötöde veszélyben van

A koronavírus-járvány kitörése óta folyamatosan hangoztatják az egészségügyi hatóságok, hogy a krónikus betegségben szenvedő emberek körében nagyobb a kockázata annak, hogy súlyos megbetegedést okozzon a koronavírus. Ezért a Lancet című orvosi folyóiratban publikált tanulmányban amerikai, brit és kínai kutatók kiszámították, hogy világszerte nagyjából hány embernek van oka ettől tartani. A szakemberek számításai alapján 1,7 milliárd ember, vagyis a világ népességének 22 százaléka a magasabb kockázatú csoportba tartozik.

koronavírus, koronavírus hírek, koronavírus világjárvány, koronavírus rizikó, koronavírus veszély, koronavírus súlyos betegség, koronavírus veszélyeztetettek
Minden 5. embernél súlyos betegséget okozhat a koronavírus. Fotó: Getty Images

Ennyit számít az életkor

Koronavírus: ilyen ütemben nőtt az áldozatok száma - kattintson!

A tanulmány azokat a személyeket sorolta a rizikócsoportba, akik legalább egy olyan krónikus betegséggel küzdenek, amely sebezhetőbbé teszi őket a koronavírus-fertőzéssel szemben. Ezek közé tartozik többek között a cukorbetegség, a krónikus vesebetegség, valamint a szív- és érrendszeri betegség is. “Világszerte minden ötödik ember esetében nagyobb a súlyos betegség kialakulásának kockázata, ám a rizikó szintje korcsoportonként jelentősen eltér” - ismertették a tanulmány szerzői. Állításuk szerint a 70 év felettiek körében 73 százalékkal növeli meg a súlyos megbetegedés esélyét egy krónikus betegség, a 20 év alattiak esetében azonban mindössze 4 százalékkal emeli a rizikót egy alapbetegség.

A szakemberek azt is megállapították, hogy mely országokban él a legtöbb magas kockázatú ember. Sok ember tarthat a súlyos koronavírus -fertőzés kialakulásától például Japánban és Puerto Rico-ban, ezeken a helyeken ugyanis nagyon magas az idősek aránya. Az afrikai országokban a HIV elterjedtsége, a Fidzsi-szigeteken és Mauritiuson pedig a cukorbetegség gyakorisága miatt nagyobb a kockázat.

Amikor rendkívül magas a kockázat

A rendkívül magas kockázatú csoportba pedig azokat sorolták a kutatók, akik gyakran már az alapállapotuk miatt is kórházi kezelésre szorulnak. Ebbe a csoportban világszerte mintegy 349 millió ember, tahát a világ népességének 4 százaléka tartozik. A 70 évnél idősebbek 20 százaléka rendkívül magas kockázatúnak számít. További érdekesség, hogy ebbe a csoportba kétszer annyi férfi tartozik, mint nő: világszerte az összes férfi 6 százaléka, míg a nők 3 százaléka lehet szinte biztos abban, hogy életveszélyes állapotba kerül, ha elkapja az új típusú koronavírust .

A szakértők az Egészségügyi Világszervezet (WHO), valamint az amerikai és a brit egészségügyi hatóságok adatainak elemzésével állapították meg a lakosság kockázati besorolását 188 országban. Kiemelték azonban, hogy ezek csak becslések, és több olyan tényezőt is figyelmen kívül hagytak, ami szintén megnövelheti a koronavírussal szembeni sebezhetőség mértékét. Ugyanakkor úgy vélik, hogy számításaik jó kiindulópontot jelenthetnek a védekezési stratégiák és a védőoltások elsődleges célcsoportjainak meghatározásához.

15-en fertőződtek meg koronavírussal ,miközben a karantén végét ünnepelték - a részletekért olvassa el társportálunk, az nlc.hu cikkét!

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

Ez a kutyafajta illik hozzád a csillagjegyed alapján – Íme a teljes lista
fogyás
27 kilót fogyott négy hónap alatt: egyetlen ételről mondott le
Csúszik a gyógyszerfelíratás nagy változása – megvan az új időpont
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
agyserkentő ételek
5 gyümölcs, amely csodát tesz az aggyal – Lassíthatják a szellemi hanyatlást
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +18 °C
Minimum: +9 °C

A csapadéktömbök számossága, valamint a gyorsan vonuló gomolyfelhők mennyisége csökken, ugyanakkor elsősorban keleten, északkeleten az éjszaka második felében is előfordulhatnak felhősebb körzetek, néhol eshet is. Az északnyugati szél fokozatosan veszít erejéből, hajnalban már inkább csak a Dunántúlon lehet helyenként élénk.Késő este többnyire 6 és 14 fok közé hűl le a levegő. Hajnalra általában 6 és 11 fok közé hűl le a levegő, de a kevésbé felhős, szélvédett, hidegre hajlamos helyeken hidegebb lehet az idő, néhol talajmenti fagy sem kizárt. Kedden már nem érvényesül fronthatás, anticiklon alakítja időjárásunkat.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Az egészséges hüvely teljesen szagtalan. Igaz vagy hamis? – 6 fontos kérdés a női intim higiéniáról Az intim területek egészségének megőrzése érdekében fontos ismerni és betartani néhány alapvető higiéniai szabályt. Mennyire vagy jártas ezen a területen? Most kiderülhet!
kvíz
Mutatunk 10 képet: kitalálod, milyen állatot ábrázol? – Ez a kvíz az igazi állatbarátokat is próbára teszi Felismered az állatokat, ha csak egy-egy apró részletet látsz belőlük? Íme néhány megtévesztő kérdés, csak a legkifinomultabb állatrajongóknak megy a 10/10!