Étkezési Szokások
30 alatt a kezünk, 30 felett a szánk jár
Sokat elmond egy ország kultúrájáról, ahogyan az ételekhez és az étkezéshez viszonyul. Az Ikea Élet otthon című regionális kutatása kimutatta, hogy az étkezések jelentős társadalmi szervezőerőt jelentenek Magyarországon, hiszen nem csak a házigazdák, de a vendégek is hozzájárulnak a közös étkezés sikeréhez, amely alatt rengeteget kommunikálnak.
Gyógyszerkereső
Olvassa el aktuális cikkeinket!
Egyre több gyermekorvost jelentenek fel oltásellenes szülők
Bár többségük felelősen gondolkodik, egy szűk csoport célja, hogy megrendítse a magyar szülők védőoltásokba vetett bizalmát – figyelmeztetett dr. Havasi Katalin, a Magyar Gyermekorvosok Társasága (MGYT) főtitkára, Házi Gyermekorvosok Egyesülete elnöke.
A csapadékgócok környezetében gomoly- és fátyolfelhős, másutt gyengén felhős idő valószínű. Zápor, zivatar egyre kevesebb helyen - nagyobb számban az északkeleti-keleti harmadban, illetve a Nyugat-Dunántúlon - várható. A nyugatias szél helyenként megélénkül, zivatarok mentén meg is erősödhet. Késő estére 14 és 19 fok közé hűl le a levegő. Fronthatásra szerdán nem figyelmeztetnek a meteorológusok.