Praktikus megoldás az elhízás ellen

Az európaiak 80 százaléka komoly erőfeszítéseket tesz az egészségesebb táplálkozás irányába, azonban csak nagyon kevesen képesek tartani magukat az elhatározásukhoz. Egy hűtőszekrény segíthet.

Az Európai Elhízás Elleni Napon (május 22.) évente a figyelem középpontjába kerül a nem megfelelő táplálkozás és az inaktív életmód. A Samsung új innovatív Food ShowCase hűtőszekrényének a megalkotói is ezekre a kihívásokra keresték a megoldást, amit a praktikus rendszerezésben találtak meg.

A Samsung kutatásából egyértelműen kiderül, hogy az egészségtelen étkezés a szokásokra vezethető vissza. A megkérdezettek többsége ugyanis rendszeresen vásárol egészségtelen ételeket saját vagy családtagjaik kényeztetésére, annak ellenére is, hogy tisztában van ezek egészségre gyakorolt negatív hatásával. Ráadásul az is kiderült, hogy csupán a válaszadók egy negyede főz otthon naponta , így nem meglepő, hogy az édességek, gyorséttermek és az előre csomagolt ételek fogyasztása ekkora problémát jelent.

testtömeg-indexét (BMI)! A megfelelő étkezés a legkönnyebben akkor valósítható meg, ha csak egészséges élelmiszereket vásárolunk, azonban ezt csak minden második ember tudja betartani, így az egészségtelen élelmiszerek is rendszeresen a bevásárlókosárban landolnak. Persze attól még nem kötelező azokat elfogyasztani, az ördög azonban sohasem alszik. A nassolás utáni vágy leküzdésére pedig mindenkinek megvannak a különböző trükkjei, így megkérdezettek egy része ezt azzal küszöböli ki, hogy szinte azonnal elfogyasztja, mások elrejtik, csoportosítják vagy éppen elajándékozzák az egészségtelen élelmiszereiket. A kutatás azonban rávilágított egy egyszerű megoldásra is, a válaszadók 70 százaléka szerint ugyanis egy jól elrendezett, praktikusan kialakított konyha segít az egészséges étrend betartásában. Vagyis ha a hűtőszekrény kinyitásakor először az egészséges ételeket pillantanánk meg, vagy ha időt spórolhatnánk a hűtőszekrényben való keresgéléssel, máris könnyebb lenne betartani a helyes táplálkozás iránti elkötelezettségünket.

Praktikus megoldás az elhízás ellen

"Mindenki törekszik a helyes táplálkozásra, de az emberek könnyedén kísértésbe esnek. A legtöbb esetben mindezért a családtagok eltérő étkezési szokásai okolhatók, a hűtőszekrényben így ugyanúgy megtalálhatóak egészséges és egészségtelen ételek is. Ez utóbbiak pedig szinte kiáltanak, hogy „egyél meg, egyél meg”, és mindannyian tudjuk, hogy ennek mennyire nehéz ellenállni" - mondta Gareth Lewis, a Samsung Magyar Electronics Zrt. háztartási üzletágának vezetője. "A Samsung Food ShowCase hűtőszekrénye egy olyan családbarát készülék, amelyben optimalizáltuk a teret, és olyan zónákat, tároló rekeszeket alakítottunk ki, amelyek azonnali hozzáférést biztosítanak a család minden tagja számára azokhoz az ételekhez, amelyeket fogyasztani szeretnénk. Az egészséges élelmiszerek így akár külön rekeszekben is tárolhatjuk, míg az egészségtelen ételeket egy másik rekeszben elrejthetjük a szem elől."

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

napfogyatkozás
Napfogyatkozás 2026 – Vakságot is okozhat, ha holnap nem így nézel fel az égre
Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
Hússzor károsabb a dohányzásnál, a magyarok többsége mégis csinálja
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
Azonnali hatállyal kivonták a forgalomból ezt a gyógyszert – a betegektől is visszakérik
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +33 °C
Minimum: +15 °C

Többnyire derült, napos idő várható, majd késő délutántól az északnyugati tájak fölé már érkezhet némi felhőzet, melyből néhol a határ közelében zápor, zivatar sem kizárt. A déli szél nagy területen megélénkül, estére azonban nagyrészt mérséklődik vagy legyengül. A legmagasabb nappali hőmérséklet döntően 33 és 36 fok között alakul.Késő estére általában 24 és 30 fok közé csökken a hőmérséklet. Mivel még mindig egy anticiklon határozza meg a térségünk időjárását, fronthatással továbbra sem kell számolni.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A nők 80 százalékát érinti, mégis kevesen tudják, mit kell tenni vele – Teszteld a tudásodat! Tisztában vagy a változókori hőhullámok rizikófaktoraival, tüneteivel és kezelési lehetőségeivel? Kvízünkben most letesztelheted a tudásodat!
kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!