Egészségtudatosság
Megvan, meddig élnének a magyarok
Magyarországon az elmúlt ötven évben több mint 7 évvel nőtt a születéskor várható átlagos élettartam, ám a hosszú élet egyik legfontosabb pillérével, az egészséggel kifejezetten rosszul állunk nemzetközi összehasonlításban. Egy frissen publikált felmérés arra is rávilágított, hogy az emberek nem egyszerűen hosszabb életre vágynak, hanem az egészséges életévek számát szeretnék növelni.
Ezért érdemes tünetmentesen is rendszeresen kivizsgáltatni magunkat
Számos betegség jelentkezhet kezdetben tünetszegény vagy akár kifejezetten tünetmentes formában, a panaszok fellépése pedig nem ritkán már a probléma elhatalmasodásának jele. Éppen ezért javasolt tudatosan törekedni arra életünk során, hogy a kóros folyamatokat korai szakaszban felismerjük, jó alapot teremtve ezáltal a sikeres kezeléshez.
Gyógyszerkereső
Nagyrészt derült, néhol gyengén felhős lesz az ég, kissé több felhő a délkeleti határ közelében lehet, arrafelé néhol párássá is válhat a levegő. Csapadék nem várható. Az északi, északkeleti szél mérsékelt vagy gyenge lesz. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet döntően 5 és 13 fok között alakul, de az északi hidegre hajlamos tájakon néhol akár fagypont közelébe is csökkenhet a hőmérséklet, arrafelé talajmenti fagy sem kizárt. A nap során hidegfronti hatás lesz a domináns, ami sokaknál okozhat majd kellemetlen panaszokat.