Így étkezz, ha az egészségednek és a bolygónak is jót akarsz

Az egészség- és környezettudatosság manapság egyre divatosabb. Ez azt jelenti, hogy a fogyasztók sokkal inkább odafigyelnek szervezetük igényeire, valamint a bolygó megóvására is. Ezt a kettős célt szolgálja az úgynevezett klímadiéta is. Mutatjuk, mit kell tudnod róla.

16 ország 37 kutatója dolgozta ki néhány éve, mostanában pedig egyre szélesebb körben terjed az úgynevezett klímadiéta vagy planetáris egészségdiéta (angolul: Planetary Health Diet, rövidítve: PHD) – ismertette Facebook-posztjában az élelmiszeripari trendekkel és kockázatfigyeléssel foglalkozó Rizikometer. A német ÖkoTest cikkére hivatkozva azt írták, egy olyan környezettudatos étrendről van szó, amely állítólag nemcsak a fogyasztók egészségének, hanem a bolygónak is jót tesz.

A fogyasztók ma már sokkal inkább odafigyelnek szervezetük igényeire, valamint a bolygó megóvására is. Fotó: Getty Images
A fogyasztók ma már sokkal inkább odafigyelnek szervezetük igényeire, valamint a bolygó megóvására is. Fotó: Getty Images

Egészség és fenntarthatóság

A bolygóbarát étrend népszerűsítésének célja alapvetően az, hogy úgy alakuljon át a mezőgazdaság és a fogyasztási kultúra, hogy a – jövőben várhatóan tovább növekvő – világnépesség egészségesen és fenntarthatóan tudjon táplálkozni. Az étrend alapját a növényi alapú élelmiszerek, vagyis a zöldségek, a gyümölcsök, a teljes kiőrlésű gabonák, a hüvelyesek, a diófélék és a növényi olajok adják – az étkezések legalább háromnegyedét ezekkel kell fedezni.

Rá kell szoknunk a növényi alapú ételekre
A bolygó népessége egyre csak nő, ezzel pedig a fehérjeforrások iránti igény is folyamatosan emelkedik.

Nem feltétlenül kell vegánnak lenni

A PHD alapelve szerint egyébként az étrend követéséhez nem muszáj vegánná vagy vegetáriánussá válni. A tányérra állati eredetű összetevők is kerülhetnek, de fontos, hogy ezek az elfogyasztott ételek maximum egynegyedét tegyék ki. A növényi alapú élelmiszerek arányát tehát a szokásoshoz képes jelentősen növelni kellene, miközben a hús- és cukorfogyasztást a korábbi felére kellene csökkenteni.

A Fulda University of Applied Sciences felmérése szerint, ha az emberek a PHD ajánlásának megfelelően korlátoznák hús-, tejtermék- és tojásfogyasztásukat, Hessen tartományban a jelenlegi 125 ezer tejelő tehénnek csak a felére, a hízósertés-állománynak pedig csak az ötödére lenne szükség, miközben a rendelkezésre álló szántó- és legelőterület elegendő lenne minden fontos élelmiszer megtermelésére” – olvasható a Rizikometer posztjában.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

reggeli
„Mit reggelizzek, ha fogyni akarok?” – Dietetikusok elárulták, mi a legjobb választás
Magnézium vagy D-vitamin: melyiket szedjem? – Mutatjuk, miben segítenek
5 májvédő vitamin, amelyet rendszeresen kell pótolni – Íme, mit ajánlanak a szakértők
Ez a vitaminhiány okozhatja a nők gyakori daganatos betegségét – Így csökkenthető a kockázat
magyar egészségügy
Eldőlt, mégsem írhatnak receptet a gyógyszerészek ősztől – Halasztják a tervezett egészségügyi fejlesztéseket
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +27 °C
Minimum: +16 °C

Az ország nagyobb részén szinte zavartalan lesz a napsütés, csupán a déli tájakon lehet több felhő, illetve időszakosan a Nyugat-Dunántúlon is megnövekedhet a felhőzet. Miután reggel az utolsó csapadékgócok is elhagyják hazánkat kelet felé, általában száraz idő lesz, de a nyugati tájakon előfordulhat néhol zápor, esetleg zivatar. Az északnyugati szél nagy területen élénk marad, néhol meg is erősödik.A csúcsértékek általában 26 és 31 fok között várhatóak, de a nyugati határszélen ennél pár fokkal alacsonyabb maradhat a maximum. Késő estére döntően 18 és 23 fok közé hűl le a levegő. Hétfőn már nem kell fronthatásra számítani, ugyanakkor a vasárnapi hidegfront mögött enyhébb levegő áramlik a Kárpát-medencébe, így egyelőre a hőség sem tér vissza.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Mindent tudsz a szexről? Íme 10 kérdés, amelyen sokan elbuknak Sok félreértés övezi a testi szerelem témakörét. Vajon te mennyire vagy képben, ami a szexet illeti?
kvíz
Felismernéd a szifilisz tüneteit? Ebből a 7 kérdésből kiderül – Teszteld a tudásod kvízünkben! Mennyit tudsz a szifiliszről? Bár a szexuális úton terjedő fertőzés régóta ismert, még mindig sok tévhit övezi. Töltsd ki kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában a betegséggel!